"A színházcsinálás most lett igazán közös ügyünk" - Interjú Réthly Attilával

Réthly Attila 2014 márciusa óta látja el a Thália Színház főrendezői feladatait.

Az idei volt az első évad, melynek arculatát, koncepcióját közösen alakították ki Csányi Sándor művészeti- és Hamvai Kornél irodalmi vezetővel. Arra kértük, értékelje a Thália Színház mostani szezonját és meséljen a következő évad terveiről. A beszélgetés közben persze óhatatlanul felmerültek olyan kérdések is, amelyek ma a színházi szakmát leginkább foglalkoztatják.

 

Milyen évadot zár a Thália Színház?

 

Réthly Attila: Izgalmas és kihívásokkal teli évadot. Az idei év bebizonyította számunkra, nem gondolkodunk rosszul, amikor azt mondjuk, létezik egy olyan szelete a színházi kultúrának, ahol a mi elképzeléseinknek igenis helye van. Hogy hogyan tud mindez még tartalmasabbá válni és mikortól kelti fel a szakma kíváncsiságát, az még kérdés, félúton járunk.

 

Úgy látod, a szakma nem vesz tudomást a Thália Színházról?

 

Réthly Attila:Annyit mindenképpen sikerült elérnünk, hogy a Thália Színház körüli hangulatkeltés elmúlt. A szakma érzékeli, és tán respektálja is, hogy itt valódi munka zajlik. Jól tudtuk kommunikálni azt is, hogy a Thália adottságai a befogadói státuszból következően igen speciálisak, nem összemérhetőek egyetlen budapesti teátrummal sem. Ez a helyzet alapvetően nem engedne annyi szabadságot, mint amennyit mégis igyekszünk megteremteni magunknak. A strukturális adottságokból következően a pénzügyi feltételek biztosítása a színház menedzsmentjére igen komoly terheket és feladatokat ró. Művészi értelemben sokkal kevesebbet kockáztathatunk, mint más színházak. Ha nem érdekli a nézőt, amit csinálunk, a befektetett pénz nem jön vissza, és könnyen borulhat minden. De szerencsére nincs így. A hőstenor, évadunk első bemutatója Hamvai Kornél átirata, akárcsak a Boeing Boeing, nehéz rá jegyet kapni. A Hétköznapi őrületekkel sikerült egy új közönségréteget megszólítanunk. Különleges vállalkozás volt a Molnár Ferenc által fordított francia század eleji vígjáték, a Két szék között Szervét Tibor főszereplésével. Kérdéses volt, hogyan fogadják majd a nézők ezt a társalgási darabot, de megtalálta a közönségét, keresik és szeretik. A Ketten egyedül, amiből Krumplirózsa címmel annak idején nagysikerű hollywoodi film is készült, Csányi Sándor és Schell Judit fantasztikus játékától lett igazán különleges. Olyannyira magukra húzták a történetet, hogy igen sok személyes dologról tudnak mesélni benne. Utolsó bemutatónk, a Félúton a Fórum felé volt a legkockázatosabb produkciónk, zenés darab, amely az eddigi profilunkban még nem szerepelt. Olyan előadás, legalábbis mi így gondoljuk, aminek nincs párja a piacon. Ha végigtekintünk az évadon, látszik, hogy nem egy kaptafára készülő alkotásokban gondolkodunk, igyekszünk gazdag kínálatot felmutatni. A következő évad négy bemutatója is ennek a gondolatnak a mentén valósul majd meg.

 

image1

 

Nagy bátorság az Operettszínházzal szemben zenés darabot bemutatni egy prózai társulattal. Nem merült fel, hogy onnan hívjatok vendégeket?

 

Réthly Attila: Amíg a Thália elsődlegesen befogadó színházként üzemelt, és nem, vagy a mostaninál jóval kisebb számban készültek saját produkciók, állandó vendég volt itt az Operettszínház. Magától az épülettől tehát nem idegen a zenés műfaj. Amikor a színház vezetése úgy döntött, legyen önálló, markánsan körvonalazott arculata a Tháliának, érthető módon az ilyen típusú együttműködéseket igyekezett lazítani, nem kizárt azonban, hogy a jövőben sor kerülhet olyan koprodukciókra, amelyek mindkét fél számára egyformán előnyösek lehetnek, erről a két színház vezetése korábban szándéknyilatkozatot írt alá, de ez egyik félre sem ró kötelezettséget. A Félúton a Fórum felé nem faltól falig zenés darab, viszont nagyon erősen illeszkedik abba az irányba, amit a bohózatokkal, vígjátékokkal és romantikus komédiákkal eddig megfogalmaztunk. Nem klasszikus musicalről van szó tehát, amiben a zene drámai közvetítőerővel bír, és a történet elbeszélésének dramaturgiailag nélkülözhetetlen része, inkább dalbetétekkel dúsított, zenés bohózatról beszélhetünk. A Plautus három egyfelvonásosából született libretto, melyben az európai színházi kultúra gyökerében rejlő vígjátéki tradíció jelenik meg, párosul Sondheim zenei világával.

 

A bemutatóhoz kapcsolódó kampány része volt Vida Péter emlékezetes interjúja, amiben többek között arról beszélt, hogy a Thália Színházban rabszolgaként bánnak a színészekkel. Utólag hogy látjátok, jó marketingfogás volt ez? Vagy esetleg visszafelé sült el?

 

Réthly Attila: Többfajta visszhanggal találkoztam. Volt, aki azt mondta, nagyszerű kampányfogás, remek ötlet, és még bátrabbnak kellett volna lenni. Más úgy vélekedett, hogy a mostani amúgy is hiszterizált színházi közegben nem igazán jól sült el, mert a kissé neurotikus színházi jelen időben van valami furcsa mellékíze. Végül olyanokkal is találkoztam, akik egy az egyben elhitték, mert sajnálatos módon belefér abba a realitásba, ami a mai színházi életünket jellemzi, vagyis vélhető, hogy ebben a megosztott a színházi társadalomban, bármi megtörténhet. Ez kétfajta reakciót váltott ki az emberekben: sokakban az aggódó és együttérzőt, egyesekben viszont a kárörvendőt. Összességében azt gondolom, ebben az őrült nagy versenyben, sikerült felhívni magunkra a figyelmet.

 

Azt mondtad, fél úton tartotok. Mire vágysz, hogy viszonyuljon a szakma a Thália Színházhoz?

 

Réthly Attila: Elfogadóan. Békésen. Egymás iránti tisztelettel. Azt szeretném, ha a szakma rendezni tudná a sorait és nem csak a politikai, de  a műfaji határok mentén való megosztottságot is örökre felszámolná. Úgy gondolom ugyanis, hogy elsősorban innen eredeztethető az a probléma, ami ma akuttá vált színházi világunkban és egy politikai erőtér mentén való megosztottságig jutott. A szakma egy jelentős részének meggyőződése, hogy csak a drámairodalom kánonjába tartozó darabokkal illetve az aktuális társadalmi problémákra reflektáló előadásokkal lehet figyelemre méltó teljesítményt elérni. A kritikai visszhang is általában ezeket a produkciókat kíséri. Azzal, hogy mi vállaltan nem ebbe az irányba megyünk, tulajdonképpen nem is számíthatunk másra csak a közönségünkre. A kritikusi élvonalba tartozók közül néhányan gőgösen úgy gondolkodnak, hogy az az előadás, amiről nem írnak, nem is létezik. Ezen mosolyognom kell. Lehet jó színházat csinálni úgy is, hogy a kritikai kánon nem emeli fel. Elsősorban a közönségünknek kívánunk tetszeni.

 

Ha megnézzük, honnan indultatok és milyen darabok szerepelnek a jövő évad műsortervében, a Boening, boening-től McDonagh-ig, elég markáns a változás. Hogy látod, meddig szélesíthető ez az olló és mennyire tart veletek a közönség?

 

Réthly Attila: Ha sikerül a négy új bemutatóval legalább olyan pozitív fogadtatást elérni, mint az elmúlt évben, akkor egy év múlva olyan repertoárral fogunk rendelkezni, amire méltán lehetünk büszkék. Ne felejtsük el, még mindig ugyanabban a dimenzióban járunk: a West End és a Broadway mintájára létrejött magas szakmai színvonalon megfogalmazott tartalmasan szórakoztató színházról beszélünk, de jövőre komolyabb, lényegre hatóbb dolgokat is markolunk. Az aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozó, a társadalmi életünkbe beleszóló, markáns véleményt formáló darabokat továbbra is kerüljük, mert nem akarjuk a közönségünket megosztani. Ebben a szakmai diskurzusban nem veszünk részt. A budapesti színházi palettán sok nagyszerű előadás közül válogathatnak a társadalmi problémákra érzékenyebb és főleg éhesebb nézők. Akik azonban inkább elfeledni kívánják gondjaikat, és amikor színházba mennek magas színvonalú, de könnyedebb előadásokat szeretnének látni, nyugodt szívvel betérhetnek hozzánk. Elindultunk az egy helyszínes, kevés szereplős bohózatokkal, komédiákkal és most a Félúton a Fórum felé kapcsán ott tartunk, hogy elképesztően komoly szcenikai apparátust mozgatunk. Másfajta formanyelven szólalunk meg, az eddigi, visszafogottabb szcenírozást most felváltotta  a hatalmas látvány, a lehengerlő vizualitás, a bravúros technikai lebonyolítás, a virtuóz színészi játékhoz pedig élőzene párosul. Bár minden munkatársra és művészre nagy terhet ró az előadás, mégis, ha körbenézek a házban azt látom, mindenki boldogan teszi a dolgát, mert az, ami összefog bennünket, a színházcsinálás szeretete, most lett igazán közös ügyünk.


Négy bemutatót terveztek a következő évadban.

 

Réthly Attila: Az Alul semmi-vel kezdünk, ami társadalmi problémákat is feszegető kultikus történet, 1997-ből. A film hatalmas siker volt a maga idejében. Az angliai kisváros gyári munkásainak életéről szóló sztorit, amikor tömegesek voltak az elbocsátások és sok-sok család hullott darabokra a munkanélküliség, és egzisztenciális problémák miatt, azt hiszem mindenki jól ismeri. Amitől ez a darab nem súlyos dráma, hanem sajátos humorú vígjáték, az az, hogy a komoly társadalmi kérdésekről rendkívül bájosan és könnyedén beszél, abszurddá és mulatságossá téve azt a megélhetetlen szituációt, hogy hat egykori acélgyári munkás boldogulása érdekében arra kényszerül, hogy sztriptíz műsort adjon és levetkőzzön a nagyközönség előtt. Ezt követően Hamvai Kornél átiratában egy Feydeau bohózatot mutatunk be Rövid a póráz címmel, amit Kelemen József rendez. Aztán tőlünk szokatlan módon egy dráma következik, David Mamet Amerikai bölény című nagysikerű darabja. A drámából készült hollywoodi film egyik főszerepét Dustin Hoffman alakította. Bár a történet az évtizedekkel ezelőtti Amerikában játszódik, óhatatlanul felmerülhet a nézőben, hogy mindez akár ma, a budapesti Király utcában is megeshetne. Egy kacatbolt, használtcikk-kereskedés tulajdonosa elad egy amerikai bölénnyel vert régi ezüstpénzérmét viszonylag jó áron, de később rádöbben, hogy az érme ennél sokkal többet ér. Ezen a ponton krimivé alakul a sztori, miszerint ezt a pénzérmét valahogy vissza kell szerezni. Mind e mögött belső társadalmi feszültségekkel teli dráma húzódik, rengeteg humorral. Innen már csak egy lépés, hogy megpróbáljunk utat találni a fekete humort kedvelő nézőkhöz. Martin McDonagh A nagy kézrablás című színdarabja számukra biztos találat lehet.

 

A következő évadtól csatlakozik a Thália csapatához Lovas Rozi és Bán Bálint. Miért van rájuk szükség a társulatban?

 

Réthly Attila: Mohai Tamás kapott egy izgalmas filmfelkérést, ami azonban annyi forgatási nappal jár, hogy emiatt szinte nem tudnánk műsorra tűzni azokat a darabokat, amelyekben szerepel. Tamás mérlegelte, hogy jelen pillanatban melyik jelent nagyobb kihívást számára: maradni és újabb feladatokat vállalni a színházban, vagy egy komoly filmfőszerepet eljátszani. A filmezés mellett döntött. Ebből következett, hogy a helyére feltétlenül találni kellett valakit, így érkezett hozzánk Bán Bálint. Lovas Rozi generációjának egyik legtehetségesebb tagja, kivételes színésznő, akit régről ismerek, egészen a kaposvári felvételije óta. Amint kiderült, hogy az energiái felszabadultak, rögtön megkerestük. Komoly drámai tehetség, vele erősebb lesz a társulat.

 

Bán Bálint a független szférából érkezik, Lovas Rozi drámai színésznő. Hogy tudnak ők beilleszkedni a Thália Színház működésébe?

 

Réthly Attila: Az a célunk, hogy minél inkább gazdagítsuk, bővítsük a repertoárunkat, szeretnénk a tartalom terén szélesebb ívű dolgokban is megmutatkozni. Elfogadni a hívást egy olyan társulattól, ahol olyan kiváló művészek vannak, mint Molnár Piroska, Szombathy Gyula, Szervét Tibor, Csányi Sándor, Schell Judit vagy Vida, Szabó, Pindroch, Gubás, akiktől rengeteget lehet tanulni,  nem beszélve a biztonságról, ami abból következik, hogy az ember tartozhat valahová, egy fiatalember számára épp oly fontos és magától értetődő lehet, mint az alanyiság és a szuverén hang. Ezt Rozi és Bálint is végiggondolta. Bán Bálinttól az első találkozásunkkor megkérdeztem, belegondolt-e abba, hogy ebben a színházban nem fogja megtalálni Hamlet szerepe. Hogy tisztában van-e azzal, milyen irányba megyünk, és mit gondol arról ő. Hogy azt a fajta alanyi megközelítést, ami egy művészszínház sajátja, itt kicsit háttérbe kell szorítani, viszont elengedhetetlen az a szakmai felkészültség, amit az általunk játszott darabok műfajilag megkövetelnek. Bálint válaszából kiderült, érti a szándékainkat, és örömmel néz az általunk kínált kihívások elé.

 

A McDonagh darabot Radnai Márk rendezi, aki körül most heves indulatok csaptak össze. Az Átrium Film-Színház levette műsoráról a botrányt kiváltó előadást. Ti mit gondoltok erről? Veszélyezteti-e a mostani lépése a Thália Színházas munkáját?

 

Réthly Attila: Nem került veszélybe az itteni rendezése. Radnai Márk megnyilvánulása rosszul sikerült dolog volt, nem lett volna szabad megtörténnie, de ez nem csak róla szól, sajnos kortünet. Azt gondolom, sokszor rémisztőbb képet vázolunk a világról, amiben élünk, mint amilyen az valójában. Radnai kirohanását helyén kellett volna kezelni.

 

Mennyire kap hangsúlyos szerepet a befogadói státusz amellett, hogy épül a saját profil és a saját társulat?

 

Réthly Attila: A különböző fesztiválprogramok természetesen továbbra is jelen lesznek. Azt kell elfogadtatnunk a kollégákkal, akiknek reményt és segítséget jelenthet a Thália Színház egy-egy előadás létrejöttében, hogy húznunk kell egy bizonyos határvonalat, ami alá nem szeretnénk menni. Miután a Thália műsoráról most mi gondolkodunk, nyilvánvaló, hogy a mi színház-esztétikai elképzeléseink és szakmai szempontjaink mentén történik a szelekció. Azoktól a futó produkcióktól, amelyek nem tudták a tőlük elvárt számokat produkálni és a szerződésben foglaltakhoz képest alulmúlták önmagukat, fájó szívvel, de elköszöntünk. Természetesen vannak olyan előadások, amik a szívügyeink, és szeretnénk továbbra is műsoron tartani. Ebben az esetben megpróbálunk mindent megtenni, hogy ne kelljen megválni tőlük. Az pedig, hogy milyen új bemutatóknak és csapatoknak adunk otthont, nagyon sokfajta szempont szerint dől el, de egy biztos, nincsenek műfaji kötöttségek. Tovább nehezíti a helyzetet az is, hogy az eddigi két játszóhelyből, melyek a befogadott produkciók helyszínéül szolgálnak, az egyik megszűnik, mert állandó próbateremként szeretnénk használni. A befogadói státusz tehát nem sérül, csak a feltételrendszer változik.

 

A Thália Színház főrendezői feladatainak ellátása mellett aktívan dolgozol rendezőként is a színházadon belül és azon kívül is. Milyen munkák várnak rád a jövő évadban?

 

Réthly Attila: Eddigi pályafutásom során talán a következő lesz a legnehezebb évadom. A Tháliában kezdek, az Alul semmi-vel, majd Szombathelyen a Ványa bácsi következik, de Ványa bá címmel, Hamvai Kornél vadonatúj fordításában. Visszatérve a Tháliába, a Mamet drámát rendezem, végül Pedro Almodovar kultuszfilmje alapján készült a Nők az idegösszeomlás szélén című Londonból érkező fantasztikusan izgalmas musicalt állítom színpadra a Budapesti Operettszínházzal, az Átriumban. Ez négy teljesen különböző műfaj, és mindegyik borzasztóan intenzív jelenlétet és felkészültséget követel, komoly kihívást jelentenek számomra. Van bennem izgalom, de boldog vagyok, hogy így alakult.