Kulisszatitkok A nyomorultak stábjától

Közeledik A nyomorultak bemutatója Szegeden. A Victor Hugo klasszikusából készült monumentális musical premierje augusztus 14-én lesz a Dóm téren. A bemutató előtt augusztus 5-én és 12-én a nézők közönségtalálkozón tudhatnak meg kulisszatitkokat a produkció szereplőitől és alkotóitól.

nyomorultak plakat

 

A musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve A nyomorultak, a Madách Színház előadása Szirtes Tamás rendezésében 2015. augusztus 14-től látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A próbák most is javában folynak - a Dóm téren egy igazán különleges előadás van készülőben. A monumentális előadás szereplőitől és alkotóitól két közönségtalálkozó keretében is hallhatnak kulisszatitkokat az érdeklődők.

 

nyomi2

 

Augusztus 5-én, szerdán, 16 órától Tihanyi Ákos koreográfus és a díszletet megálmodó Kentaur mellett olyan népszerű művészek várják a kérdéseket a REÖK-ben, mint a Püspököt alakító Vikidál Gyula, Jean Valjeanként színpadra lépő Tóth AttilaVágó Bernadett, aki Fantine szerpében látható, a Javertet átszó Debreczeny Csaba, Tóth Angelika (Cosette) és Nagy Balázs (Enjolras).

 

Augusztus 12-én, szerdán szintén 16 órától pedig Szirtes Tamás rendező mellett érdekességet árul el a premierre való készülődés izgalmairól Rományi Nóra jelmeztervező, Zöld Csaba, aki Tóth Attilla mellett Jean Valjeanként látható a musicalben, a Mariust játszó Solti Ádám, az Eponine-t alakító Tóth Andrea és a Thénardierné illetve Thénardiert szerpében színpadra lépő Sáfár Mónika és Nagy Sándor. A közönségtalálkozók ingyenesek.

 

A nyomorultak előadásai a Dóm téren:

2015. augusztus 14., 15., 16., 19., 20., 21. 21:00

esőnap: aug. 17., 22., 23., (24.) 

 

Forrás: szegediszabadteri.hu

Fotók: Madách Színház