Oberfrank Pál a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének új elnöke

Közgyűlést és tisztújítást tartott szombaton délután Debrecenben a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete.

Az országos színházi évadnyitó gálaműsor előtt a tagszínházak beszámoltak idei műsortervükről, és megvitattak fenntartói, működésbeli kérdéseket is.

 

Oberfrank

Oberfrank Pál (fotó: vehir.hu)

 

Mivel az eddigi elnök, Fekete Péter nemrég lemondott a békéscsabai színház vezetéséről, és a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft igazgatója lett, nem tudja folytatni az egyesület irányítását. Négy éves munkáját megköszönte a közgyűlés.

 

A 19 tagszínház közül 13 képviseltette magát a közgyűlésen, így a tisztújító szavazás során határozatképes döntést tudtak hozni. E szerint az egyesület új elnöke Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, két alelnöke Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház, valamint Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, titkára pedig Dr. Borsós Beáta, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója lett.

 

Az egyesület a következő közgyűlését Szikora János meghívására a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartja.

 

 

Forrás: Vidéki Színházigazgatók Egyesülete