A Dollárpapával indul az évad Nyíregyházán

Gábor Andor komédiájával, a Dollárpapával és a Krámer György rendezte és koreografálta Coppélia című mesebalettjével indítja idei évadát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház; a két előadásból a pénteki évadbemutató műsorban láthatott részleteket a közönség.

Schlanger András színigazgató a Bencs-villában a társulat színészeinek közreműködésével megtartott eseményen elmondta, hogy a színház gőzerővel készül a bemutatókra, de a premierek előtt mindenképpen szerettek volna a formálódó előadásokból egy kis szeletet bemutatni a szűkebb közönségnek.


A bemutatkozó műsoron jelen volt Lendvai Zoltán, a Dollárpapa rendezője, aki az előadást összefoglalva elmondta: bár Gábor Andor számos kabaréjelenet, kuplé és dal szerzője, a darabot ezen felül számos, nem általa írt zenei betéttel "turbózták fel". Az októberről műsorra kerülő darab címszerepében Józsa Imre, Jászai Mari-díjas színművész látható.


A MŰvész Stúdióban bemutatandó Coppéliáról Krámer György táncos, koreográfus, a mesebalett rendezője elmondta, erre a színházi műfajra "rá lehet szokni, sőt, függővé lehet válni tőle", és nagy dolognak nevezte, hogy a nyíregyházi színház ezt is bemutatja a műsorán. Emlékezetett, a nyírségi megyeszékhelyen a negyedik ilyen műfajú produkció készül; három évvel Prokofjev Péter és a farkas klasszikusával kezdődött a táncos mesejáték helyi karrierje, majd A hattyúcskák tava következett, amelyet Csajkovszkij A hattyúk tava című balettje alapján Kardos Tünde írt.

 

moricz

Fotó: 7ora7.hu


"Nem bántjuk a klasszikus szerzőket, igyekszünk méltó módón, nem lebutítva, kicsit másképpen, mániákusan keverni a színházi műfajokat" - fogalmazott Krámer György, hozzátéve, "rákapott" a műfajok ilyen háziasítására. A harmadik ilyen előadás egy "merész" gondolat volt, tavaly mutatták be Az ezeregyéjszaka meséi és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov zenekari szvitje alapján készített Seherezádé című zenés mesejátékot. Mint elmondta, az eredeti zenei anyagot élőzenével és prózával kísérték végig a táncszínházi előadáson.


A Coppélia egy klasszikus, vidám balettdarab, amely a szerelmet, a féltékenységet és a haragot is szemlélteti a nézőkkel. Krámer György szerint az "egyszerű, butácska" történet, de nagyon jó balett és egy koreográfiai kihívás, mivel sajátos mozgást igényel.


A Móricz Zsigmond Színházban idén tizennégy előadást láthat a közönség, három korábban bemutatott darab pedig repertoáron marad. A Dollárpapán és a Coppélián kívül a közönség Henrik Ibsen Hedda Gabler című darabját Szász János rendezésében, valamint Rákos Péter és Bornai Tibor mesemusicaljét, A mumust Bal József rendezésében láthatja.


Novemberben mutatja be a társulat Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát Tasnádi Csaba rendezésében, Schlanger Andrással a főszerepben. Az évet a Taurin-forradalom zárja Olt Tamás rendezésében. A 2016-os év első előadása Ivo Krobot Túl zajos magány című darabja lesz, majd februárban látható először Czigány Zoltán Csoda és Kósza című gyerekdarabja, és még ebben a hónapban színpadra kerül Fésűs Éva A palacsintás király című darabja Háda János rendezésében.


A tavasz a nagyszínpadon a Albert Grünwald-Fritz Löhner-Beda-Ábrahám Pál művével, a Bál a Savoyban című előadással indul, melyet Moliére Tudós nők című darabja követ Vándor Éva főszereplésével, Schlanger András rendezésében. Az évadot Egressy Zoltán Idősutazás című darabjával zárják, melyet a Krúdy Kamaraszínpadon Hargitai Iván rendez majd.


A korábbi előadások közül Tasnádi István Szibériai csárdását, a Hair című musicalt, valamint a Vajda Katalin és Fábri Péter által jegyzett Anconai szerelmesek 2 című darabjait állítják színpadra az idei évadban.

 

Forrás: MTI