Szerelmi tilalom - Wagner-opera Kolozsváron

Richard Wagner Szerelmi tilalom című operájának bemutatásával kezdi a 2015-2016-os évadot a Kolozsvári Magyar Opera, amely az egykori kolozsvári színházigazgatóra, Janovics Jenőre is megemlékezik egy rendezvénysorozattal.

    opera-foto

 

A Szerelmi tilalom című opera országos bemutatónak számít Romániában - közölte Szép Gyula, az opera igazgatója, akit a Krónika című napilap idézett pénteken. Az igazgató elmondta, egy űrt pótolnak azzal, hogy Wagner-operát játszanak, hiszen a kolozsvári intézmény legutóbb több mint három évtizeddel ezelőtt adott elő művet a német zeneszerzőtől.
     

Wagnernek egy kevésbé ismert fiatalkori művéről, egy vígoperájáról van szó, ami azért érdekes, mert ezen kívül csak egy vígoperát írt - magyarázta az igazgató. Kiemelte, hogy a Szerelmi tilalmat magyar nyelven adják elő. A bemutató szeptember 24-én lesz.
    

A kolozsvári intézmény évadának következő fontos eseménye a Janovics Jenő-napok lesznek november 5-12. között. Janovics Jenő 1905 és 1930 között vezette a kolozsvári színházat, ő volt a magyar filmgyártás egyik úttörője. A rendezvénysorozat keretében lesz kiállítás, könyvbemutató, készülnek egy operettegyveleggel, amelynek keretében Janovics életútját elevenítik fel.
    

A kolozsvári opera a szilveszteri előadáson kívül tavaszra tervezi Camille Saint-Saens Sámson és Delila című operájának bemutatását, az évad végéig pedig még a West Side Storyt akarják színre vinni. Jelenleg tárgyalnak a jogtulajdonosokkal, de az igazgató bízik benne, hogy sikerül bemutatni, mert - mint mondta - a kolozsvári társulat is megérett arra, hogy az egyetemes musicalirodalom remekműveit műsorra tűzzék.