Átadták a Nemzet Művésze díjakat

A teremtő csoda ünnepének nevezte a Nemzet Művésze díj létrejöttét az elismerés csütörtöki budapesti átadó ünnepségén az emberi erőforrások minisztere.

    

Köszöntőjében Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére - 2013-ban - az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat - számolt be a díjátadóról közleményben az MMA titkársága.

 

foltin jolan
    

A közlemény szerint Balog Zoltán hangsúlyozta: az MMA autonóm testület, a minisztérium csak a kereteket biztosítja mindehhez, és kitért arra az összművészeti sokszínűségre, amely a köztestület sikeres működésének eredménye.
    

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2015-ben három művésznek ítélte oda az elismerést: az iparművészet kategóriában Ferencz István építész, belsőépítész, a népművészet kategóriában Foltin Jolán koreográfus, a képzőművészek közül pedig Szervátiusz Tibor szobrászművész vehette át idén a díjat a Pesti Vigadó Dísztermében rendezett ünnepségen.
   

 A közleményben idézik Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét is, aki az eseményen a díjbizottság munkáját összefoglalva rámutatott a közös felelősségre, melynek következtében - mint fogalmazott - jóságos, igazságos és elismerő döntés született.