"A gyermekek álmai valóra válnak" - Itt A Játékkészítő új klipje!

Elkészült az idén szinte minden elemében megújuló pop-show-musical, A Játékkészítő új klipje, melyet nálunk is megnézhetnek.

 

A darab mondanivalóját „összefoglaló", Képzeld el és megkapod! című dalhoz a napokban készült el a klip, melyben az előadók, Radics Gigi, a Vastag testvérek és Hien szerepelnek és feltűnnek a mesehősök is.

 

„Egy piros ajtón át lépünk a fantázia világába, ahol a képzelet erejével a gyermekek álmai valóra válnak" – mondja Illés Gabriella, összefoglalva a dalfilm történetét.

 

„A videó érdekessége, hogy Hiennel Bostonban, a Berklee Egyetemen lévő kollégiumi szobájában készültek a felvételek, így a forgatáson virtuálisan volt jelen" – tette hozzá a producer. A klipet Kriskó László rendező készítette, aki számos rendezése mellett a hazai zenei élet több tucatnyi képviselőjével dolgozott már együtt.

 

Íme, a klip:

 

 

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén színpadra a tavalyi év szuperprodukciójának is nevezett, A Játékkészítőt. 

 

A helyszín a budapesti Tüskecsarnok helyett ezúttal a SYMA csarnok lesz, december 26-27-28-29-én. 

 

AJatekkeszito 2015

 

November végén jelenik meg a zenei album 2015-ös változata, mely a tavalyi, már platina minősítésű lemez anyagán felül 5 új felvételt is tartalmaz majd az idei előadássorozathoz kapcsolódóan.

 

 

süti beállítások módosítása