Bohócok a Láthatáron a MU-ban - Villáminterjú Feuer Yvette-tel

Amerikából jött, hogy valami újat hozzon létre: nehéz sorsú gyerekekkel, fiatalokkal, a társadalom érdeklődésének peremére szorult, de annál aktuálisabb témákkal. Feuer Yvette-tel, a Bohócok a Láthatáron Csoport megálmodójával beszélgettünk. Családokat megmételyező titkokat boncolgató előadása, a Mianyánk legközelebb december 8-án látható a MU Színházban.

 bohocok mianyank3 foto likoistvan

 

Kik azok a Bohócok a Láthatáron?

 

Feuer Yvette: 2009-ben érkeztem haza Amerikából, ahol a Clowns Without Borders szervezetnek dolgoztam. Ennek a magyar változatát szerettem volna megvalósítani, de végül úgy döntöttem, hogy saját színházi csoportot hozok létre.  Az ottani tapasztalatok jelentették a kezdeti inspirációt; így kezdtem el Manyasz Erikával együtt – először egy műsorral és egy borsodi település roma tanodásainak szánt adománygyűjtéssel – hátrányos helyzetű településeken élő gyerekeknek játszani.

 

A Cirkusz Ödön küldeménye bohócelőadásunkkal a roma- nem roma gyerekek közti feszültséget szerettük volna enyhíteni, megmutatva, hogy tudunk mi, alkotók együttműködni.

 

Az Irány Alaszka több mint száz előadását körülbelül tizenkétezer gyerek látta kis falvakban, cigánytelepeken, árvaházakban, kultúrházakban. Az Űr- Zűrnek már állandó budapesti játszóhelye is van, a Thália Színházban ez a harmadik évadunk.

A különböző előadásokhoz mindig más alkotókat hívtam meg, dolgoztam már zsonglőrrel, beat-boxossal is. A vidéki turnékra önkéntesek is elkísértek minket − pedagógusok, gyerekekhez értő fiatalok – akikkel az előadásokat követően külön zenei, kézműves vagy éppen zsonglőr foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek.

 

A bohócelőadások mellett komoly társadalmi problémákat feszegető produkciókon is dolgozol.

 

FE: Régóta szerettem volna egy picit idősebb, ifjúsági közönséggel is foglalkozni. Sok társadalmi rétegnek minimális a színházi reprezentációja, és azt tapasztaltam, hogy ezeknek a gyerekeknek az életéről keveset tud egy budapesti értelmiségi, legyen bármilyen liberális is.

Az ő problémáikról, családi helyzetükről is szerettem volna hírt adni, fontosnak tartottam, hogy ők is hangot kapjanak. Ha a néző valamilyen szempontból érintett, megérti, hiszen kicsit róla is szól. Akinek pedig a téma nem mond semmit, rádöbben, hogy ilyen életek is vannak.

Így született Bethlenfaly Ádámmal közösen egy Edward Bond- előadásunk, az Ablak.  Én rögtön beleszerettem a darabba, habár szakmán belül és a közönség köreiben is nagyon megosztó. Van néző, aki azt állítja, ilyen a világon nincs, pedig a valóságban sokkal durvább, kegyetlenebb dolgok történnek nap mint nap. Ezt az előadást a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Gólem Termében és középiskolákban is játsszuk, tavaly pedig egy komplex színházi nevelési program keretében a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumba is elvittük.

 

A fiatalkori prostitúció és az áldozattá válás a témája a Stúdió K-ban nemrég bemutatott előadásunknak, ami a Norvég Alap támogatásával jött létre, a K.V. Társulattal és a Névtelen Utak Alapítvánnyal koprodukcióban. Körülbelül egy éves munkát és kutatást követően rajzolódott ki a Kiállok érted tipikusnak mondható története, a prostituálttá válás mindennapi útja.  Nagyon sok gyerek gyermekotthonból kerül ki, de van, akit a saját családja ad el. Akárhogy is, a mélynyomor, a kilátástalan helyzet, és a korai erőszak valamilyen formái mindenképpen jelen vannak.

 

bohocok mianyank2 foto likoistvan

 

Egy vidéki gyermekotthonban pilot projektként az előadáson túl mi a gyerekeknek, a Névtelen Utak Alapítvány szociális munkásai pedig az intézmény dolgozóinak tartanak foglalkozást. Szomorú tapasztalat, hogy hiába dolgoznak az intézetekben lelkiismeretes emberek, az egész rendszer több sebből vérzik, a hálózat tagjai pedig nehezen tudnak együttműködni. Pályázatok függvénye, hogy tudjuk-e ez a projektet ilyen formában továbbvinni. A színházi részt azonban mindenképpen eljuttatjuk több intézménybe is, a gyerekeknek tartott fórumszínházi foglalkozással együtt.

 

Egy borsodi gyerekekkel készített ifjúsági színházi előadásunkat tavasszal Miskolc környékén és a gyerekek iskoláiban is szeretnénk megmutatni. A Mátyás, a nem király főszereplője Matyi, egy kisfiú, akit elnyomnak az iskolában. Nem figyelnek rá a szülei sem, végül elszökik otthonról. A nézők beállhatnak Matyi helyére, és kipróbálhatják, ők hogyan tudnának kiállni magukért. Egyszer egy II. kerületi apuka azzal jött oda hozzám, hogy legszívesebben a fia egész osztályát elküldené az előadásra, annyira aktuális probléma az ő iskolájukban is a gyerekek közti agresszió. De anyaként saját példámon is tudom, milyen nehezek ezek a helyzetek: mikor csap át az asszertivitás agresszióba, hogyan tudjuk megvédeni magunkat anélkül, hogy mi is támadóvá válnánk.

A Kerekasztallal közösen is készül egy színházi nevelési bemutatónk Sóbálvány címmel. Úgyhogy nagyon sokat dolgozunk, ami szuper, kevés pénzért, ami nem annyira szuper, de végülis azt csináljuk, amit szeretnénk…

 

A szintén ifjúsági előadásnak szánt Mianyánk MU Színházban látható felnőtt verziója a komplexebb társadalmi kérdéseknél szűkebb – de nem kevésbé aktuális – családi problematikáról szól.

 

FE: Meglepően sokunkat érint a családon belüli titkok, elhallgatások kérdése, a gyerekek és a szülők közti kötődés – elválás problémája.

Anya és lánya viszonyán keresztül bomlik ki egy család története, amit évtizedekig terhelt egy titok. A titkoknak olyan a természete, hogy tudat alatt általában mindenki érzi, hogy valami nem stimmel, és amikor végre fény derül az igazságra, az olyan, mint amikor kinyitjuk az ablakot, és beáramlik a friss levegő. Megértettünk egy csomó mindent, amit addig nem.

És hogy ezután mi van? Hogy rendezi ez át a viszonyokat, mennyire megemészthető annak, aki évtizedekig titkolózott, és annak, aki úgy érzi, becsapták, de most mégis kap egy ajándékot: azt hogy végre megértheti a saját életét. Ennek a bonyolultságáról szól a Mianyánk.

Ez nem egy ember, hanem sokunk története. Ezért is váltogatjuk a szerepeket Romankovics Edittel: hol én vagyok az anya, hol ő, a két nőt körülvevő karaktert (az apát, a férjet) pedig csak abban a szűk relációban mutatjuk meg, ahogyan az ő attitűdjük hatott anyára és lányra. Külön előadást megérne az anya és az apa, vagy a lány és az apa viszonya.

 

bohocok mianyank foto liko istvan

 

Sokatmondó az előadás minimalista látványvilága is.

 

FE: A színpadot fehér liszt lepi be, a díszlet is fehér és fekete. A liszt sok mindent jelent: port, üledéket, felhalmozódott múltat…

 

Sokféleképpen is használjátok: visszatérő elem a liszt, a por felszámolásának, vagyis a takarításnak a gesztusa, de ebből rajzolódik ki a titokzatos családfa is.

 

 

FE: Amikor az ember kitakarít, egy kicsit úgy érzi, hogy valamit a lelkében is kitakarított. Aztán persze mindig újra kell kezdeni. Olyan motívum ez, mint a saját farkába harapó kígyó, soha nincs vége a folyamatnak. A régi lakás takarítása közben hangzik el többször, hogy milyen fekete, milyen mocskos ez a padló, pedig régen milyen fehér volt. Vajon igaz-e, hogy régen fehér volt, vagy a tisztaság is csak a feketeséget eltakaró liszt? Ezzel a kérdéssel játszunk, hogy mi van a liszt alatt. A por pedig egyben a történelem is. Egyéni, családi, társadalmi. Ami belőle kirajzolódik, abban sok szépség van, amit aztán újra és újra kell rajzolni. Ahogy az anya által mondott meséket, a történeteket is újra kell mondani.