Ötven éve, 1965. december 16-án halt meg Tito Schipa olasz énekes, a 20. század egyik legnagyobb lírai tenorja.
Raffaele Attilio Amedeo Schipa 1888. december 27-én született a dél-itáliai Lecce városában, szegény olaszországi albán szülők gyermekeként. (Anyakönyvében az 1889. január 2-i adat szerepelt, hogy a kötelező katonai szolgálat elől nyerjen egy évet.) Már hétévesen énekelt a templomi kórusban, itt hallotta meg szépen csengő hangját a leccei püspök, aki saját zsebéből állta a fiú taníttatását a szemináriumban. Hamarosan a helyi konzervatórium hallgatója lett, ahol zongoraórái mellett zeneelméletet és zeneszerzést is tanult. Később Milánóban képezte a hangját Emilio Piccoli, kora neves énekese, zenepedagógusa. Ekkor a valóságban is átélhette a Bohémélet hőseinek sorsát, három társával nyomorgott egy szűk és fűtetlen szobában.
1909-ben Verdi Traviata című operájának Alfredójaként debütált a színpadon Vercelliben. Az előadás memoárjai szerint emlékezetes maradt számára: a közönség tökmaghéjjal dobálta, és állandó bekiabálások zavarták meg az áriákat. A viszontagságos kezdés után egyre színvonalasabb helyeken léphetett fel, 1911-ben az olasz egység megteremtésének ötvenedik évfordulóján rendezett római világkiállításon, 1913-ban latin-amerikai turnéján a Buenos Aires-i Colón operában már ünnepelték. Tagja lett egy utazó operatársulatnak, amellyel 1914-ben nagy sikert aratott Nápolyban Puccini legendás Tosca előadásában. Ekkor kapta a Tito nevet Leopoldo Mugnone karmestertől (a Tito a helyi dialektusban alacsony embert jelent). A kiváló nyelvérzékkel rendelkező énekes öt nyelven beszélt folyékonyan, s még további hat nyelven énekelt akcentus nélkül.
A milánói Scalában 1916-ban debütált Borogyin Igor herceg című operájában. Puccini felkérésére 1917. március 27-én ő énekelte a főszerepet a komponista A fecske című háromfelvonásos operájának premierjén Monte Carlóban.
A tenorista 1919-ben az Egyesült Államokba költözött, 1920 és 1932 között a chicagói opera vezető énekese volt, először Verdi Rigolettójában lépett a színpadra. Emellett rendszeresen vendégszerepelt Európában, többször fellépett a római operaházban és a milánói Scalában, utóbbi helyen gyakran volt partnere Amelita Galli-Curci olasz koloratúrszoprán, Rossini A sevillai borbély című operájában pedig Fjodor Saljapinnal énekelt. Minden idők egyik legnagyobb orosz basszistája emberként és művészként is nagy hatással volt rá, szavai szerint Saljapin Mont Blanc-ként emelkedett ki azok közül a művészek közül, akikkel pályája során találkozott. Az Amerikában töltött évtized alatt a legismertebb és legjobban fizetett énekesek közé emelkedett, pályafutása során vagyonokat keresett, de még többet költött. Fényűző villája volt Beverly Hillsben, gyakori vendége volt a hollywoodi sztárok estélyeinek, több filmfelkérést is kapott.
1932-ben Donizetti Szerelmi bájital című operájában hallotta először a New York-i Metropolitan közönsége. 1941-ig a többi közt Mozart Don Giovanni, Verdi Traviata, Donizetti Lammermoori Lucia és Rossini A sevillai borbély című operájában lépett a legendás Met színpadára, és 1924-től a San Franciscó-i operaházban is énekelt. A közszeretetnek örvendő énekes a politikával nem sokat törődött: 1941-ben amerikai szerződését megszegve tért haza Mussolini hívására a fasiszta Olaszországba, de amikor a második világháború után ismét Amerikában lépett fel, ezt senki nem hányta a szemére.
Az 1950-es évek közepén elbúcsúzott az operaszínpadtól, de koncerténekesként folytatta pályafutását, a világ számos pontján - köztük elsőként a budapesti Zeneakadémián - tanította a jövendő énekeseit. A közönségnek 1962-ben végleg búcsút intett, utoljára New Yorkban énekelt. A zenekritikusok elsősorban dinamikus előadását és beszédmódját dicsérték, hangja - alacsony termete ellenére - olyan erős volt, hogy a legnagyobb színházakat is betöltötte. Leggyakrabban Puccini és Verdi operáiban énekelt, de emlékezetes alakítást nyújtott Massenet Werther és Manon, valamint Cilea Az arles-i lány című operájában is. Koncerteken az operarészletek mellett népszerű spanyol és nápolyi dalokat is műsorára tűzött.
Schipa nemcsak a múlt század egyik legkiemelkedőbb lírai tenorja volt, néhány filmben is szerepet vállalt (az 1948-ban forgatott Mad About You című alkotásban a többi közt Beniamino Gigli és Tito Gobbi mellett ő is önmagát alakította). Komponistaként zongoradarabokat és kórusműveket jegyzett, és szerzett egy misét is. Az 1920-as évek végén írt Liana hercegnő című operettjét több olaszországi városban maga dirigálta, sőt volt olyan előadás, amelyben a vezénylés mellett színpadra is lépett, mégpedig kettős szerepben, az éneklés mellett az egyik táncossal tangózott is.
Tito Schipa élete utolsó éveiben cukorbetegségben szenvedett, 1965. december 16-án hunyt el New Yorkban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.