Augusztusban indul a Pajtaszínház mintaprogram

A program hat megye 24 településén támogatja amatőr színjátszó csoportok előadásait – jelentették be programban résztvevő szervezetek képviselői szombaton a program egyik helyszínén, a Baranya megyei Mágocson.

Augusztusban indul a Pajtaszínház mintaprogram Tovább

Emelkedett a nézőszám a zalaegerszegi színházban

Több előadást játszott a Hevesi Sándor Színház a 2014/2015-ös évadban, mint a korábbi években, ezzel párhuzamosan emelkedett a nézők száma és nőtt a bevétel is - értékelte az elmúlt évadot a társulat évadzáró ülésén az igazgató.

Emelkedett a nézőszám a zalaegerszegi színházban Tovább

Lezárult a Felolvasószínházi Maraton Kaposváron

A 2013-as kaposvári Felolvasószínházi Fesztivál sikere után idén újra megrendezte a fesztivált a Csiky Gergely Színház – ezúttal Felolvasószínházi Maraton néven. Három darabon dolgozott három - rendezőkből, a színház színészeiből és kaposvári színészhallgatókból álló - csapat június 2. és 4. között.…

Lezárult a Felolvasószínházi Maraton Kaposváron Tovább

Kezdődik a 20. Duna Karnevál

Néptánc-, népzenei, kortárstánc-, fúvós-, szimfonikus- és világzenei produkciókat kínál a szombaton induló 20. Duna Karnevál, amely idén mintegy kétezer előadóval, több mint ötven programmal és tucatnyi helyszínnel várja az érdeklődőket június 21-ig.

Kezdődik a 20. Duna Karnevál Tovább