Tisztújítás az NKA-ban - Ők a szakmai kollégiumok új tagjai

Lezárult a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak tisztújítása, az újonnan delegált és kinevezett kuratóriumi tagok csütörtökön vették át kinevezési okiratukat. 

Az NKA közleménye felidézi, hogy a tavaly decemberi jogszabály-módosítás eredményeként létrejött új rendszerben 17 állandó és három ideiglenes kollégium működik, amelyeknek összesen 128 tagja van. 
    

Az állandó szakmai kollégiumokban korábban a tagok felét az emberi erőforrások minisztere saját hatáskörben, másik felét pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján bízta meg. Ez a rendszer változott meg azért, mert a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kulturális életben elfoglalt helyére tekintettel a tárcavezető indokoltnak látta, hogy az NKA-val mint elkülönített állami pénzalappal szorosabban együttműködjön és részt vehessen a művészeti területet érintő döntéshozatalban.
    

Az új, hattagú kollégiumokba a tagok egyharmadát a miniszter saját hatáskörben kérte fel az érintett szakmai szervezetek véleményének meghallgatása után, egyharmadát a Magyar Művészeti Akadémia, további egyharmadát pedig a szakmai szervezetek delegálták.
    

Az új rendszerben 17 állandó kollégium működik: művészeti főtematikájúak közé tartozik az építőművészeti, a filmművészeti, a fotóművészeti, az iparművészeti, a képzőművészeti, a népművészeti, a szépirodalmi, a színházművészeti, a táncművészeti és a zeneművészeti kollégium. A nem művészeti főtematikájú kollégiumok között van az ismeretterjesztés és környezetkultúra, a könnyűzene, a könyvkiadás, a közgyűjtemények, a közművelődés, a kulturális fesztiválok és az örökségvédelem kollégiuma.

 

Az alábbiakban - az NKA honlapján található információk alapján - közöljük a Színházművészet Kollégiuma, a Táncművészet, a Filmművészet, a Zeneművészet és a Kulturális Fesztiválok Kollégiuma tagjainak névsorát.

 

nka

 

Színházművészet Kollégiuma


A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):
    - Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas színházi rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője.
A szakmai szervezetek által delegált személy:
    - Szabó László kulturális manager, a Magyar Teátrumi Társaság titkára
A Magyar Művészeti Akadémia által delegált személyek:
    - Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, az MMA rendes tagja;
    - Cseke Péter színművész, DLA, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója, az MMA levelező tagja.
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
    - Láposi Terka színházpedagógus, a Vojtina Bábszínház játszószínházának művészeti vezetője;
    - Lőrinczy György, művészeti menedzser, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Színházművészeti Bizottságának tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.


Táncművészet Kollégiuma


A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):
    - Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes művész balettművész, koreográfus, rendező, egyetemi tanár, a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus tanszékének vezetője, a Bozsik Yvette Társulat vezetője.
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
    - Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója.
A Magyar Művészeti Akadémia által delegált személyek:
    - Pártay Lilla Kossuth-díjas Kiváló Művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja-mesterművész, táncművész, koreográfus, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja; 
    - Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló -, Érdemes Művész koreográfus, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, az MMA levelező tagja-
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
    - Solymosi Tamás a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója, az MMA Színházművészeti Tagozatának nem akadémikus köztestületi tagjainak közgyűlési képviselője;
    - Vincze Balázs Harangozó Gyula-díjas, Imre Zoltán-díjas balettművész, koreográfus, a Pécsi Balett igazgatója, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja.

 

 

Kulturális Fesztiválok Kollégiuma


A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):

    - Igyártó Gabriella Pro turismo és Wlassics Gyula-díjas kulturális menedzser, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége ügyvezető igazgatója, Mesterségek Ünnepe fesztivál igazgatója, Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke.
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
    - Márta István Erkel díjas zeneszerző, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, a Művészetek Völgye alapítója, kulturális menedzser- és főtanácsadó;
    - Szigetvári József a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja, a Barátság Kulturális Központ igazgatója, főiskolai oktató, Lukács Móric-díjas, az EFFE díjas Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál igazgatója.
    A Magyar Művészeti Akadémia által delegált személy:
    - Horváth László producer, kulturális menedzser, fesztiválszervező, a Príma Primissima díjas Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója. 
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
    - Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója;
    - Tóth Tibor menedzser, koncertszervező, fesztiválszervező, Európa Legnagyobb Fesztivál díjas Sziget Fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője, az Etalon Produkció Kft. ügyvezetője.


Zeneművészet Kollégiuma

 

A kollégium vezetője (a szakmai szervezetek által delegált személy):
    - Boronkay Antal zenetörténész, zenekritikus, az Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. ügyvezető igazgatója;
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
    - Popa Péter, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének főtitkára, a Zenekar című folyóirat alapítója és főszerkesztője.
A Magyar Művészeti Akadémia által delegált személyek:
    - Vashegyi György karmester, az MMA levelező tagja;
    - Zádori Mária énekművész, az MMA levelező tagja.
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
    - Farkas Zsolt zongoraművész, a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének tanára;
    - Ifj. Sapszon Ferenc Kossuth-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője.

 

Filmművészet Kollégiuma


A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy): 
    - Lajos Tamás producer.
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
    - Bakos Edit filmterjesztési szakember, az Art-mozi Egyesület elnöke;
    - Kende János Kossuth-díjas filmoperatőr, a HSC elnöke, a Magyar Filmművész Szövetség alelnöke, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Professor Emeritusa.
A Magyar Művészeti Akadémia által delegált személyek:
 - Fekete Ibolya Balázs Béla díjas filmrendező, forgatókönyvíró;
    - Jelenczki István filmrendező, az MMA rendes tagja.
Miniszteri hatáskörben kinevezett személy:
    - M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora.

 

 

 Forrás: NKA, MTI, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása