„Mindent a szőnyeg alá söpörtünk” - Máté Gábor a Bihariról

Tar Sándor ügynökmúltját dolgozza fel Ménesi Attila Bihari című drámája. A darabot február 27-én mutatja be a Katona József Színház a Sufniban, Máté Gábor rendezőt a Litera.hu kérdezte.

 

A litera.hu cikkéből:

 

"Elég régóta szerettem volna csinálni egy darabot erről már a kilencvenes években, egy operettet, szintén sugallatra, nem saját történet lett volna ez. Olyannyira, hogy Bereményi Gézát felkértem, de kiderült, hogy ő már írt egy ilyet, a Laura című darabja erről szólt. Én azonban igaz operettet akartam. Ez nem jött össze. A másik az, hogy Tar Sándor ugyan nem volt a legkedvesebb íróm, de rendeztem rádiójátékot a novellájából. Személyesen nem ismertem. Láttam, milyen jó érzéke van éles drámai helyzetekhez, valószínűleg jó darabot tudna írni. Fodor Gézával megkerestük, akkor a beszervezés történetről még nem tudtunk. Végül elállt a feladattól, nem sokkal később derült ki róla, az, ami. Aztán volt egy furcsa helyzet. Amikor a Sufniban Lengyel Feri előadta Gorkij Lószúnyogját, annak Bán Zoli volt a dramaturgja, mondta is, hogy ő írna Tarról valamit. Közben előjött a Ménes Attila-sztori, Bán pedig megírta a Keserűt. Úgy írta meg, hogy annak bizonyos részét elő lehetne adni. De akkor már letettem a voksomat a Bihari mellett" - számolt be Máté Gábor.

 

Mate Gabor

Fotó: Szalontai Zsombor, design.hu

 

A rendező elmondta, a darab elolvasása után nem gondolta, hogy ez nagyszínpadi produkció lenne, így a szereplők számát radikálisan csökkenteni kellett. Végül Török Tamara dramaturggal arra jutottak, hogy flash back-kel dolgoznak; a darab ott kezdődik, ahol végződik, a főhős utolsó perceiben, amikor leperegnek előtte életének legfőbb eseményei.

 

"Az ügynökügy kulcsfigurái jelennek meg. A főhősön kívül maradt négy színész, akik minden szerepet játszanak. Az, aki csak ismerőse volt az NDK-ban, később a tartótisztje lesz a másik jelenetben. Mintha jönnének-mennének a fejében ezek a szituációk. Az úgymond ősbűntől, a zsarolhatóságától indul, és lóugrásokban halad a végkifejlet felé" - tette hozzá Máté Gábor.

 

"Kamaradrámáról van szó, most vagyunk abban a fázisban, amikor meg kell értenem, mit csinálunk. Hogy ez csak nekem jelent-e sokat. Éltem ezt a kort, az NDK a borzalom volt, rosszabb, mint Moszkva, nagyon sok emlékem van, ezeket szeretném beletenni az előadásba. Az akkori világnak erre a rétegére ilyen távolságból még nem néztünk rá, minden el lett mismásolva, szőnyeg alá söpörve. A dokumentumok egy részét megsemmisítették, bizonyos emberek megúszták a szembesítést, mások nem. Ki tudja, hányan vannak pozícióban a mai napig, akik érdekeltek voltak az eltüntetésben, és ellenérdekeltek a feltárásban" - mutatott rá a rendező.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása