Sokáig kereste a helyét – Györgyi Anna válaszolt

Györgyi Annát a kultura.hu kérdezte.

Mindig, már egész kisgyermekként is érdekelt a színészi pálya. Elsőre sikerült a felvételim, emlékszem, édesapám bukfenceket hányt az előszobában, bár még senki nem látta igazán, mit is jelent majd ez nekem a későbbiekben. Akkor biztosan éppen ilyen karaktert kerestek. Szirtes Tamás osztályába kerültem, prózai szakra, ahol több olyan kollégámmal végeztem együtt, akiket nagyon tisztelek, és büszke vagyok, hogy együtt kezdhettük el ezt a hivatást” - mesélte Györgyi Anna.

A színésznő elmondta, rengeteg helyen játszott, sokáig kereste a helyét. „Madách Színház, Tivoli Színház, Arany János Színház, két év Bárkaszínház, majd 10 év Újszínház következett. Innen aztán a Pesti Magyar Színházba kerültem, de egy ideig voltam Miskolcon is. Most már ismét Budapesten élek, és szabadúszóként több helyen is játszom” – tette hozzá. 

gyorgyi anna 

Fotó: Kiskegyed

A színésznő kiemelte, szabadúszóként lehetősége van különböző stílusú és rendezésű darabokban játszani, a kisebb létszámú játszóhelyektől kezdve a hatalmas befogadó képességű kőszínházakig. „De ezek között is nagyon kevés olyan szerepet játszhat egy színész, amelyért tényleg érdemes ezt az utat választania. Ezt még Sztankay István főiskolai tanárom mondta nekünk, és én ezzel kifejezetten egyetértek. Nekem nagyjából öt olyan színpadi fellépésem volt – pedig százhoz közeledik az eddigi szerepeim száma –, amikor éreztem, hogy angyal szállt közénk. Ilyen fontos szerepem volt a Szirtes Tamás rendezte Az üvegcipő című darabban, mely a Madách Színházban került színre, a miskolci A vágy villamosa vagy a Csehov szerelmei című előadásban, melyben Kulka János volt partnerem. Többek között ezek voltak azok a szerepeim, amelyekért igazán megérte ezt a pályát választanom” – sorolta Györgyi Anna.

Szerintem kétféle színész van. Az egyik mindig önmagát játssza a színpadon, minden szerepben felfedezhető az egyénisége. A másik mindig felölt egy maszkot a színpadon, és mintha 'benyomnánk egy gombot', képes bekapcsolni a szerepét. Én inkább az utóbbi típusba tartozom. Úgy érzem, a magánéletben pasztell jelenség vagyok, de a színpadon bármilyen szerepet eljátszhatok, bármilyen színű lehetek. Ám talán nem maradéktalanul, mert néha otthon is megérzem egy-­egy szerep hatását a hangulatomon” – árulta el a művésznő. 

A teljes interjú itt olvasható.