A Liliom lesz a következő Kritikus óra témája

Április 22-én a Liliomról beszélgetnek a meghívott vendégek Miskolcon.

 

A Miskolci Nemzeti Színházban februárban indult Kritikus óra sorozatban a Ványa bácsi és a Mindent a kertbe! után ezúttal a Szabó Máté rendezésében színre kerülő Liliom című nagyszínpadi előadásról beszélgetnek a meghívott vendégek – pro és kontra.

 

Ezúttal Szűcs Katalin Ágnes kritikus és Bujdos Attila újságíró elemzi a látottakat, a beszélgetést Cseh Dávid dramaturg moderálja. A Kritikus órára április 22-én az előadást követően 22:00-tól, a Nagyszínház Emeleti nézőtéri társalgójában kerül sor. A Kritikus órára a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

liliom

Fotó: mnsz.hu

 

"Leginkább annak a kontrasztja izgatott ebben a történetben, hogy kívülről milyennek tűnik egy kapcsolat, és belül milyen titkai vannak. Sohasem szándékosan lépünk a helytelen útra. Mindannyian tévelygünk, és ha valaki képes elnézni a tévelygésünket, akkor valóban megszűnhetnek a hibáink. Néha valaki meglát bennünk valami olyat, amit a külvilág nem. Szerintem nagyon ijesztő tud lenni, ha valaki olyannak lát bennünket, amilyenek igazán mélyen vagyunk, és sok esetben ez elől el akarunk menekülni. Liliom és Julika szerelme valójában egy legenda. Csak sejteni tudjuk, hogy ők hogyan és mennyire szeretik egymást. A legendákról nem tudjuk, igazak-e. Az tudja, aki ott volt. És csak az tudja, hogy mi a megbocsátás, aki egyszer bűnt követett el. De a bűn a 'szívszerelme' által legendává lesz. Hogy ez a csoda hogyan történik meg, azt meséli el ez a történet" - mondta az előadásról Szabó Máté rendező.