"Régen elfogadásban éltünk" - POSZT-interjú Keszég Lászlóval

A Magyar Színházi Társaság elnöke, a szegedi színház főrendezője, Keszég László is a POSZT tanácsadó testületének tagja. Ebben a minőségében kérdeztük arról, milyen élmények fűzik a fesztiválhoz, és mit jelentett anno az országos színházi találkozó.

 keszegl

Keszég László a Komáromi Jókai Színházban

 

Mi jut eszedbe amikor meghallod azt a szót, hogy “POSZT?

 

Elsőként az jut eszembe, hogy konfliktus. Utána pedig felvillan egy csomó lelkesítő emlék, ugyanis az első három Poszt alkalmával én szerveztem az ifjúsági programokat Iphigéniusz az aulában címmel – az elnevezést Ónodi Eszter találta ki, a Csontváry Múzeum udvarán üldögélve. Minden ajtó nyitott volt, megkerestük az összes művészeti egyetemet az országban, mindenki örült, hogy a legjobbjaival képviseltetheti magát Pécsett. Még Eric Satie 24 órás zongoraművét is bemutatták a zeneművészetisek – talán ezt még az unokáimnak is mesélni fogom. Később versenyzőként is visszatértem a POSZTra és előfordult, hogy az OFF-programban szerepeltek előadásaim. A kezdet kezdetén sokat beszélgettem Jordán Tamással, hiszen a Merlin Színházban rendeztem őt akkor, amikor kitalálta, hogy legyen egy fesztivál, ahol a szakma képviselői találkozhatnak egymással. Ez sokat elmond arról, hogy is indult a történet… Pontosabban a történet talán már a Szegedi Színházi Szemlén elindult, amelyen sokan részt vettünk. Ott éreztük meg, milyen az, amikor egy színházi rendezvénysorozat az inspiráló szakmai találkozásokról szól. Jól működtek a helyszínek, izalmas előadások érkeztek, zajlott az éjszakai élet, értelmes vitákba keveredtünk, reggeltől estig pezsgett a hangulat. Számomra az a fesztivál egy csúcspontot jelentett, a folytatását láttam a POSZT-ban.

 

Mit jelentett anno a POSZT?

 

Egy agórát, a “sokan, együtt örülünk” élményét, pár napot, ami az egész szakmának fontos és önmagáért, minden gyerekbetegségével együtt fontos, nem azért, mert mindenki a saját elképzeléseit, szabályrendszerét és rögeszméit látja megtestesülni a fesztiválban. A személyesség volt a legjobb az egészben, az, hogy a POSZT programja szubjektív szempontok szerint alakulhatott, ki-ki a saját területén bátran képviselhette az ízlését, egy-egy válogatás egy-egy felvetés volt és termékeny vitákra adott módot. Érdekes, hogy miközben a POSZT az egyik legjelentősebb színházi eseménnyé vált, elvesztette ezt a szubjektivitást, ami tulajdonképpen minden résztvevőjét izgatta.

 

Szerinted mi ennek az oka?

 

Időközben előjöttek évtizedes, az én generációmat sem érintő problémák, amik totálisan megszüntették azt a típusú színházi létezést, ahova én fiatal fejjel csöppentem, kettészakadt a szakma és ez hatott a POSZTra is. Az évek során problémát csináltunk az egész rendezvényből, és elkezdtük a tökéletességet hajkurászni, amiről viszont mindenki mást gondol. Van, akinek az országos színházi találkozó azt jelenti, hogy csak kritikusok válogatnak, van, akinek azt, hogy nincs verseny, van, akinek egy turistacsalogató fesztivált, van, akinek a legjobbak szemléjét, van, aki azt szeretné, hogy a POSZT reprezentatív legyen, hogy még több díj legyen, még több zsűri legyen, még több színház legyen, hogy mindenki jelen legyen és még sorolhatnám. Nekem az az álmom, hogy újra magabiztosságot nyerjen és megengedje magának a magyar színházi szakma, hogy ez “csak egy fesztivál”, amit békében elbírunk, mert olyan stabilak vagyunk, legfeljebb vitatkozunk, hogy “micsoda válogatás ez”. Egyébként az a véleményem, hogy a “micsoda válogatás” is működött, azaz gondolatokat ébresztett, inspiráló eszmecseréket generált. Emlékszel arra, amikor Kukorelly Endre válogatott? Hát micsoda viták kerekedtek! Az egész országban! Hogy hogy lehet ennyire hülye válogatást csinálni, meg hogy milyen jó, végre azok kapnak figyelmet, akik eddig nem szerepeltek, de igazán progresszívek. Most pedig kvótarendszert, arányokat, oldalakat emlegetünk, centizünk. Nem azt mondom, hogy nem érdemes gondolkodni a változtatáson, hanem azt, hogy túlgondoltuk. Régen föl sem merült, hogy ez nem az összes magyar színházak fesztiválja. Tehát nem is kellett zászlóra tűzni egyenleteket és egyenlőségjeleket, mert elfogadásban éltünk, világos volt, hogy lehetetlen objektív mérce szerint kiválasztani a legtutibb produkciókat, ezért nem is feszültünk a szubjektivitás miatt, hanem örültünk azoknak a lehetőségeknek, amiket teremtett. Egyáltalán: örültünk annak, hogy van POSZT.

 

Hogy látod, idén milyen lesz a hangulat?

 

Én abszolút bizakodó vagyok… Hiszem, hogy a konfliktuskeresés évei elmúltak, most már szemmel láthatóan mindenki a problémák megoldására törekszik. Ezt bizonyítják a tanácsadó testület eddigi ülései is. Az európai kultúra óriási vívmányát, a tárgyalást mindenki kötelezőnek tartja magára nézve, nem a Ti meg a Mi működik, hanem felelősségük teljes tudatában fogalmazó, a teljes szakma érdekében gondolkodó emberek egyeztetnek egymással.

 

Most min dolgoztok a tanácsadó testületben?

 

Jelenleg fundamentális problémákkal foglalkozunk, a mindenkori POSZT keretrendszerét szeretnénk kialakítani, egy olyan szisztémát, ami hosszútávon is működőképes és biztosítja a fedezetet a fesztivál megrendezéséhez.

 

Kérdezett: Tóth Berta / Színház.hu