Debrecenben tartják a 25. Weöres Sándor gyermekszínjátszó fesztivált

Több mint 500 gyermek színjátszó részvételével rendezik meg a XXV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál gáláját pénteken és szombaton Debrecenben - közölték a szervezők kedden a Vojtina Bábszínházban.

 

Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester fontosnak nevezte, hogy a gyerekek színházi környezetben mutathatják be produkciójukat, méghozzá fesztelenül, mert az országos gálán már nem pontoz, hanem szakmai értékeléseket fogalmaz meg a három színházi szakemberből álló zsűri.
Természetesen nem minden gyermek színjátszóból lesz felnőtt korában színész, de gazdagodnak ezáltal és felnőttként értő nézői lesznek a színháznak - vélekedett Komolay Szabolcs.

 

gyerekszin


Csáki Szabolcs, a fesztivált rendező Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja kiemelte: az idei gyermekszínjátszó találkozóra 210 csoport jelentkezett, ami csaknem négyezer gyermek részvételét jelentette a megyei és a regionális versenyeken.


A 25. találkozó debreceni gáláján 25 csoport - 20 hazai és 5 határon túli - mutatkozik be a Vojtina Bábszínházban és a Csokonai Színházban, valamint a város több pontján megrendezésre kerülő fesztiválprogramokon - fűzte hozzá.


Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója hozzátette: a találkozó kísérő eseményeként pénteken színházi nevelési és színházpedagógiai konferenciát szerveznek a Déri Múzeum dísztermében Fókuszban a kamaszok: történetek és színházi formanyelvek címmel.


A szakmai nap hasznos lehet mindazoknak, akik a 12 éves életkortól kezdődő, változások sokaságát megélő kamaszokkal foglalkoznak - jegyezte meg.