„Nincs már olyan, hogy mindenáron” – Kovács Lehel, a Katona színművésze válaszolt

Színháza, a budapesti Katona József Színház és közte csak néhány nap a korkülönbség. Fiatal felnőtt életük tíz éve közösen telt, most 33 évesek. Kovács Lehelt a Színház kérdezte.

A kérdésre, tartott-e attól, hogy elkönyvelik karakter színésznek, Kovács Lehel azt felelte: „Azt, hogy karakter színész, nem tudom értelmezni. Nézek például Mike Leigh-filmeket, és azt gondolom, hogy mindenki karakter színész, és mégis főszerepeket és elképesztő színészeket nézek. Csak nálunk van az, hogy azért játszik valaki főszerepet, mert magas és kockás a hasa. A színház szerelmetes szakma, ahol kapcsolatban élsz a színházaddal, a rendezővel, ehhez hozzá kell szokni. Ritkán van az, hogy építik egy ember karrierjét. Szerencsés vagyok, mert sokszor találkoztam azzal itt a Katonában, hogy gondolt rám valaki”.

 

kovacslehel

 „(…) Harmincéves koráig az ember úgy akar harapni, mint egy bulldog, egyszerre sokat. Hiába látszom fiatalnak, ez a 33 mást csinál az emberrel, nincs már olyan, hogy mindenáron, pusztuljunk bele, akkor is leugrom, ha eltörik, ezt a gondolatot már az életemmel sem tudom összeegyeztetni. Amíg az ember főiskolás, az a természetes, hogy iszonyú erővel és energiával csinál mindent. Színpadi energiahiányom azóta sem volt, de akkor az ember nem képes lelassítani, elengedni, csak az látszik, hogy valamit nagyon akar. Erre volt hajlamom, és lehet, hogy még ma is van. Érdekes a színészetben az a kettősség, hogy a színésznek először energiája van, és nagyon sokat kell dolgoznia, mert még kevésbé jó, aztán fejlődik, egyre jobb lesz, ezen azt értem, hogy könnyebben fogalmaz a színpadon” – tette hozzá a színész. 

Annak kapcsán, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt több művészeti iskolába is járt (gimnáziumba a drámatagozatos szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba azután a Keleti István Művészeti Iskolába (KIMI) és Földessy Margithoz) úgy nyilatkozott: „Az ember mindenhol mást tanult meg. Először játszani és közösségben élni. Erre Szentes csodálatos hely volt, ott mind a kettőt magas fokon tudtuk művelni. A Színműre nem vettek fel azonnal, így gimnázium után jött a KIMI és Földessy Margit iskolája. Földessy Margit iskolája közösség volt, nagyon szerettem a többiekkel egy teremben lenni. A KIMI-ből egy nagyon jó pedagógust, Lengyel Pál rendezőt emelnék ki, ő kezdett el olyan irányba terelni, ami már a színészetről szól. Ő világított rá, hogy ezen a pályán nem elég a lendület és a virtuóz kedv, hanem bizony gondolkodni is kell, sőt leginkább gondolkodni kell. A főiskola már erről szólt”

A kérdésre, mit jelent a Katonához tartozni, úgy nyilatkozott: „Munkamorál, kollégák, társulat. Én mint színész ezeket tartom a legnagyobb erénynek, lehet, hogy a közönség vagy a pártoló tagok máshogy látják. Az az érdekes, hogy az ember ezt csak akkor tudja meg, amikor máshol próbál, amikor más emberek szemébe néz. Az a tapasztalatom, hogy itt elképesztő munkamorálú kollégákkal vagyok körülvéve, akikkel hasonló dolgok felé megy az agyam. Olyan ez, mint a főiskolán. Megtanulod egy ember ízlését, aki az osztályfőnököd, és utána tudtok közösen gondolkodni. Az sem hátrány, hogy általában olyan ember ül lenn a nézőtéren, aki egyrészt sokkal többet tud a világról, mint én, másrészt tud és akar instrukciót adni. Másként fogalmazva, már olvasta az anyagot, mielőtt elkezdi rendezni. A társulatban csodálatosan tudunk együtt élni, mert ez tulajdonképpen egy hosszú együttélés, rengeteg kapcsolat, ami különböző irányokba halad”

A színész arról is beszámolt, úgy érzi, most éppen fent van azon a jó kis vasúton, nem pedig lent várja, hogy végre felérjen, ami annak köszönhető, hogy másfajta szerepek is elérték, és született egy kislánya, aki új korszakot nyitott az életében. „Súlyokat vett le rólam. A film is hálás volt az elmúlt két évben, jó dolgokba keveredtem. Azért bizsereg bennem, hogy jó lenne egyszer eljátszani egy filmfőszerepet, de hát ez kiben nem bizsereg. Nem szeretek semmit kijelenteni, nem merem azt állítani, hogy minden jó, de panaszkodni nem fogok és nem is akarok többet. Már nem vágyom arra, hogy mindenáron szeressenek” – összegzett Kovács Lehel. 

Varga Kinga interjúját itt olvashatják.