Mi alapján választunk előadást? - Ilyen egy átlagos Katonás néző

Februárban és márciusban zajlott a kutatás, amely során a budapesti Katona József Színház közönségének összetételét, színház iránti attitűdjét és kultúrafogyasztási szokásait vizsgálták.

katonajozsefszinhaz 2016

 

Az eredmények alapján a Katonába járók elsősorban a színészek, illetve a szereposztás alapján választanak előadást, ezt követi az előadás témája, illetve megjelenő kritikák, vélemények sugallata, majd a rendező személye. A felmérésből kiderül: a Katonát ismerők túlnyomóan pozitívan ítélik meg a színház előcsarnokának négy évvel ezelőtti átépítését, az új közösségi tér és a kávézó pedig élményként jelenik meg.

 

katona asszociacio

 

A Katonával kapcsolatos spontán asszociáció során leggyakrabban a Katona emblematikus művészei és előadásai jelentek meg, a rendszeres látogató legtöbbször egyebek mellett társulatát, az alkotók egyedi és innovatív látásmódját, a magas művészi színvonalat, valamint a színház irányába érzett érzelmi kötődést, annak „kedvenc” státuszát említették meg. A Petőfi Sándor utcai színház törzsközönségének 65%-a nő, 48%-a diplomás és a legtöbben a 31-40 éves korosztályból kerülnek ki.

 

katona

 

A felmérés során 800 főt személyes kérdőíves módszerrel kérdeztek meg, közel 900 fős mintán pedig online lekérdezést végeztek. A kvantitatív mérés mellett fontos eredményeket szolgáltattak a fókuszcsoportos beszélgetések. A kutatást a Smart Govern végezte, melyet a Katona meghívásos pályázaton választott a feladatra.