„Van értelme az állandó harakirinek" – Spolarics Andrea válaszolt

A Kaszás Attila-díjra jelölt színésznőt a Kultúra.hu kérdezte.

Valóban nem tartom magamat betagozódó színésznek, ahol valami friss és új indul, én ott felbukkanok. De a sors keze, a szerencse is kellett ahhoz, hogy így alakuljon a pályám. A Bárkába Kolozsvárról érkeztem, mert már nagyon szerettem volna visszajönni Magyarországra. Így amikor megkerestek, nem sokat vívódtam, hanem igent mondtam, és nem is bántam meg. Összesen 17 évig játszottam a Bárkában, és nagyon nehezen tudtam elszakadni tőle. Ott maradtam egészen addig, amíg világossá vált, hogy semmi esélyünk a túlélésre.

Akkor úgy éreztem, kell egy kis pihenés, ezért egy évig szabadúszó voltam. Egyedül Berzsenyi Bellaagh Ádámot kerestem fel, ő hívott a Budaörsi Latinovits Színházba, ahol a tavalyi évad során két darabban is játszottam, idén pedig felmerült, hogy létrehozhatnak egy társulatot, és rám is számítanak. Így indultunk el ezen az úton a 2015/2016-os évaddal” – számolt be Spolarics Andrea.

Spolarics

Fotó: Csákvári Zsigmond, kultura.hu

 Arra a kérdésre, hogy van-e szerepálma, a színésznő így felelt: „Nincs ilyen, de engem elkényeztetett az élet, mert tényleg rengeteg műfajban kipróbálhattam magam. Arra azonban emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, mennyire vágytam egy igazi szerepre. Jó volt ugyanis a memóriám, és ennek az lett a következménye, hogy minden iskolai színdarabban én voltam a narrátor, akinek a legtöbb szöveget kellett tudnia fejből, és akire a darab támaszkodott. Közben pedig azért szomorkodtam, hogy soha nem én kaptam a legszebb jelmezt, nem én lettem a királykisasszony, nem én vittem el a sikert.

Viszont már általános iskolában kiderült, hogy van keresnivalóm a színpadon, 10 éves koromtól már játszottam, volt egy nagyon jó amatőr színjátszó csoportunk egy fantasztikus tanárnővel, és országos fesztiválokat is nyertünk. Innen mentem Pécsre, a Nagy Lajos Gimnáziumba, ahol indult irodalom–dráma tagozat. Nagyon meghatározó volt számomra az a négy év, így természetesnek tűnt, hogy érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezem, és fel is vettek”.

Spolarics Andrea hozzátette, bátor volt, és borzasztóan sok munkát fektetett a felkészülésbe. „A tanítványaimnak is mindig azt mondom, hogy kitartás és szorgalom nélkül ez nem fog menni. Ha egy pillanatra is elveszíti az ember a kitartását és a kedvét, akkor szakadékba eshet. Mégsem állítom, hogy nekem nem voltak mélypontok. Ez kamikaze-szakma, ahol minden a bátorságról szól. Napról napra felmenni a színpadra és a legsérülékenyebb énedet mutatni a nézőknek – ehhez nagyon nagy bátorság kell. És még nagyobb lelki erő kell ahhoz, hogy felfedezd: van értelme ennek az állandó harakirinek” – fogalmazott a budaörsi színház társulatának tagja. 

A teljes interjú itt olvasható.