Átépül a Centrál előcsarnoka

1898-ban épült az a bérház, amelynek földszinti traktusában lassan 120 éve mindig színház volt.

 

A Centrál Színház beszámolója:

 

Az előcsarnoknak is van előélete, a feljegyzések szerint a Révay u. 18 sz. alatt 42 méter hosszú és 16 méter széles új kerékpár- és sportcsarnok nyílt 1898. december 2-án. A korabeli feljegyzések szerint mesés kiállítású, üvegtetővel fedett helyiség adott alkalmat a sportolásra.

 

Benson Marcell építész, tervezőművész nem ezt építi vissza. A tervezési munkát még 2012-ben a Centrál Színház és a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) szervezésében megrendezett belsőépítészeti pályázaton nyerte.

 

bensonmarcell01

Láványtervek: Benson Marcell

 

Tervei alapján egy korszerű, XXI. századi közösségi tér várja majd a szeptember végi bemutatón a nézőket. Egy hely, ami több mint előcsarnok, amelyen sietve átrobogunk és türelmetlenül sorban állunk a ruhatárhoz, majd tolakszunk egy kicsit a betevő sósperecünkért. Benson Marcell saját bevallása szerint nem látott még hasonló színházi előcsarnokot.

 

A piros és fekete színek használata a belsőben elsősorban a Centrál Brand további erősítését szolgálja. Emellett jól passzol a színház stílusához, arculatához. A fekete elemeknél sok fém felületet használunk, amelyekkel "Broadway" hangulatot kívánunk teremteni. Ugyanakkor a belsőben emellett sok más "nemesebb" anyag, mint a kő, edzett üveg, textil burkolatok is megjelennek majd, amitől igazán elegáns lesz az előtér.

 

Az előcsarnok valóban a színházi előadás eleje lesz. A bevezetés arra a helyre, ahol majd leülve mindent elfelejtünk, amit kint hagytunk a Révay utcában.

Mert talán ebben keresendő a lényeg. Úgy lépjünk be a színházba, hogy az épületen kívül maradhasson mindaz, ami csak akadályozhatna minket a színház előadás élvezetében.

 

bensonmarcell02

 

Ezért szabadulunk meg most minden olyan beépített örökségtől, amelytől olyan volt mostanáig az előcsarnok, mint egy lepukkant kultúrház, a maga hatvanas-hetvenes évek-beli dizájnjával. Próbálkoztunk eddig is a ráncfelvarrással, de a nyomasztóan alacsony tér, és a középen uralkodó főlépcsővel legfeljebb egy jobb képességű uszoda előterét voltunk képesek előállítani.

 

Ennek van itt egyszer és mindenkorra vége.

 

Szétverjük a középen terjeszkedő lépcsőházat, sok tonna sitté válik most minden. A szükségtelenné vált válaszfalakat, korszerűtlen álmennyezetet és a régi burkolatokat lebontva elő kell varázsolnunk a tér valódi adottságait. Kinyitjuk a teret, minden máshol lesz és minden sokkal jobb lesz, mint eddig. Levegős lesz, tágas, barátságos és kényelmes. Egy új hely a városban, ahová jó lesz megérkezni és jó lesz benne lenni.

 

Előadás után sem kell sietni, mert a hely alkalmas lesz arra is, hogy egy pohár könnyű borral vagy pezsgővel levezethessük a színházi élményt.

Nem csak elő-, hanem utócsarnok is lesz. Szeptemberben a My Fair Lady bemutatójától kezdve láthatják, és élvezhetik önök is.

 

Mindenkit várunk!

 

bensonmarcell03

 

Ezek voltak az állomások az épület idővonalán:

1898-1918 Folies Caprice

1904-1909 Thália Társaság

1918-1927 Kis Komédia

1919 Deutsche Volksbühne

1923-1927 Forgács Rózsi Kamaraszínháza

1927-1932 Új Színház

1932 Művész Színház

1932-1934 Pesti Színház

1935-1948 Vígszínház kamaraszínháza (Pesti Színház)

1949-1951 Vidám Színház

1951-2008 Vidám Színpad

2008 - Centrál Színház

 

centralszinhaz.hu