Lengyel Ferenc: "Játékosként mindig megvan a szabadságunk"

Közel harminc év után a Mellékhatás című előadásban dolgozik újra együtt Valló Péter és Lengyel Ferenc. A színészt a Rózsavölgyi Szalonban szeptember 16-tól látható előadás kapcsán kérdezte tartalmi partnerünk, a Fidelio.

 

A Fidelio cikkéből:

 

"Nem lehet egyértelműen besorolni az orvosdrámák közé. A keretet valóban egy kórházi szituáció adja: egy új antidepresszáns gyógyszer kísérletei folynak két önként jelentkező fiatalon, egy fiún és egy lányon, de a darab szempontjából sokkal fontosabb lesz a köztük kialakuló kapcsolat, valamint a vizsgálatot vezető pszichiáternő és az általam alakított orvos viszonya. A kísérleti időszak öt hete alatt a tesztalanyok nem használhatják a mobiltelefonjukat és tartózkodniuk kell a testi érintkezéstől is, ami komoly megpróbáltatás, hiszen egész hamar vonzalom alakul ki kettejük között. Közben vizsgálják a gyógyszer fizikai hatását, figyelik a hajhullást, a súlynövekedést, de természetesen pszichikai megfigyelés is folyik, ami egy ilyen gyógyszernél különösen fontos. Amikor a depresszióban szenvedők számára bevezették a Prozac nevű szert, többekben felmerült, hogy valószínűleg komoly kultúrtörténeti hatása lett volna, ha előbb feltalálják, ugyanis ha a nagy művészeink is használták volna, akkor talán Bergman vígjátékokat rendezett volna, Dosztovejszkij pedig nem írta volna meg a Karamazov testvéreket. Érdemes ezen elgondolkozni. Az előadásban a teszt során az igazi gyógyszer mellett placebót is használnak, de nem mondják meg, ki melyiket kapja. A darab azt vizsgálja, milyen emberi kapcsolat alakulhat ki ilyen furcsa körülmények között, és hogy ezt hogyan befolyásolja a gyógyszer" - mesélte Lengyel Ferenc.

 

 Lengyel

Fotó: Kaszás Tamás/Fidelio


A 2012-ben bemutatott darab fogadtatásáról elmondta, hamar népszerűvé vált, az írónő megkapta érte az angol kritikusok díját is, rövid időn belül a Broadwayn is bemutatták. "Fontos tudni, hogy nemcsak fizikailag lehetünk betegek, hanem a pszichés állapot is kihathat a testünkre, ám ez a tudományban még tulajdonképpen fehér folt, jelenleg is zajlanak a kísérletek. Ma már képesek vagyunk feltérképezni az agy tevékenységét, és reméljük, hogy az orvostudomány fejlődésével idővel még pontosabban fogjuk tudni kijavítani azt, ami nem működik" - mondta az orvost alakító színész.

 

Lengyel Ferenc a Radnóiban már dolgozhatott együtt Valló Péterrel, a Mellékhatás rendezőjével, most két és fél évtized elteltével találkoztak újra. "Sok idő telt el azóta, nagyon örülök, hogy lehetőségünk van újra együtt dolgozni. Ráadásul abban a bizonyos radnótis előadásban is Tóth Ildikó volt a partnerem, ahogy most is, és ott is egy nehézkesen működő szerelem volt kettőnk között. Jó most megint együtt, ott folytatni, ahol harminc éve abbahagytuk" - fogalmazott a színész.

 

Arra a kérdésre, hogy egy-egy színészi munka során el kell-e nyomnia magában a rendezőt, Lengyel Ferenc így felelt: "Csak abban az esetben tanácsolok bármit a rendezőnek, ha zsákutcába kerültünk vagy tévúton járunk. Egyébként a rendező olyan, mint egy hajóskapitány. Ő mondja meg, hány csomóval haladjunk és mikor húzzuk fel a vitorlákat. Én nem mondhatom azt, hogy haladjunk kisebb sebességgel, mert nem én irányítom a hajót. Nekem azt kell végrehajtanom, amit mondanak, és ahhoz kell saját magamat szabni. Azon belül persze játékosként mindig megvan a szabadságunk."

 

A teljes interjú a Fidelión olvasható.