Humorszínházi előadások és vidám zenés délutánok a KMO-ban

Két színházi sorozat is indul októbertől a KMO Művelődési Házban. A Fedák Sári Színházbérletnél vidám, zenés délutánokkal, míg a Rejtő Jenő Bérletnél humoros esőadásokkal várják októbertől az érdeklődőket Kispestre a szervezők.


A Fedák Sári színházi előadássorozat idén indult először. A Magyarországi Szerb Színház közreműködésével három előadást láthatott a közönség, melynek keretében Karády Katalinra, Jávor Pálra és Édith Piafra emlékeztek a KMO-ban. A következő színházi évad is ígér izgalmas, a korábbiaknál ezúttal inkább vidámabb, de ugyancsak zenés előadásokat!

 

fedak

 

Októbertől jövő év áprilisáig négy darabból álló színházi bérletet lehet megvásárolni a művelődési házban! Az előadások szombaton 15 órakor kezdődnek. Október 1-jén a Fogi-Bulvárszínház Szeszélyes évszakok című előadását láthatják és hallhatják az érdeklődők. A televízióból ismert Szeszélyes évszakok kabaréjelenetei, valamint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb melódiái teszik feledhetetlenné a délutánt. A humoros párbeszédek mellett felcsendülnek a híres – mondhatni – slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska c. operettekből Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa, Pankotay Péter és Fogarassy Bernadett előadásában.

Egy éve, kísérleti jelleggel humorszínházi esteket is szervezett a KMO, a Stand Up Brigád közreműködésével. Az estek olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy a szervezők a folytatásra érdemesnek találták a sorozatot.


A következő színházi évadban is négy előadást láthatnak a humor szerelmesei. Továbbra is szerdánként 18.30-kor kezdődnek az estek, és általában két órán keresztül a humor nagyágyúival nevethetünk együtt. Többek között olyan nevettetők lépnek fel a KMO színpadán, mint Aradi Tibor, Varga Ferenc József, Beleznay Endre, Éles József, Rokker ZsoltiI, Somogyi András és Szikra László. Az első előadás október 12-én lesz a KMO Művelődési Házban.

 

A bérletek egyes előadásaira jegyek külön is megvásárolhatóak a KMO-ban!