A köznapiság izgalma - Interjú Németh Ákossal​

Babett hazudik című drámáját rendezi Kaposváron Németh Ákos. A drámaírót Bérczes László kérdezte.

 

Azt olvastam, lengyel felkérésre írtad a Babett hazudik című darabot, amit most Kaposvárott rendezel.

Így volt. Kértek tőlem egy új darabot, amit aztán számos helyen felolvastak. Lengyelországban sokra értékelik a magyar drámaírókat.

 

Téged máshol is. A kaposvári Felolvasószínházi Maratonon nemrég bemutatott Prostitúció egyik jelenetét Ausztriában játszották, de bemutattak Németh Ákos-darabot Németországban, Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban… Külföldön tán többre tartanak, mint Magyarországon?

Szoktam mondani: másik bajnokságban játszom. Ez természetesen nem osztálykülönbség, csak másik pálya.

 

Hogy kerül valaki egy másik bajnokságba? Véletlenül?

A véletlennek nyilván szerepe van ebben. Az én pályám sajátosan alakult: a kilencvenes évek közepén a semmiből…

 

babett hazudik olvasoproba 14970

 Fotó: Memlaur Imre, csiky.hu

 

Berobbantál a színházi életbe. Müller táncosai című drámádat Máté Gábor rendezésében bemutatta az ország vezető társulata, a Katona József Színház.

Így volt. A figyelem középpontjába kerültem, hogy aztán, legalábbis akkor így éltem meg: eltűnjek a „süllyesztőben”. Valójában csak bekerültem a normál üzemmenetbe, hiszen játszották a darabjaimat Pesten is, vidéken is, Erdélyben is. De miközben a reflektorfény idehaza elkerült rólam, például Németországban rám talált. Többek között a híres Schaubühne rendelt tőlem darabot, amit bemutattak, játszottak. Ennek egyébként nincs is magyar nyelvű változata, ugyanis eleve németül írtam.

 

Egy ilyen megrendeléshez mégiscsak meg kell találni a szerzőt. Ez hogy történt?

Hidd el, nem álszerénységből mondom, fogalmam sincs. Nyilván szerencsém volt. Ilyen titokzatos telefonhívás volt az is, amikor az egyik legjelentősebb európai fesztiváltól, a Bonner Biennálétól felhívtak, lennék-e kurátor. Azt se tudtam, mi is pontosan a feladat, de a hályogkovács magabiztosságával igent mondtam. Később ez a fesztivál Wiesbadenbe költözött, és felvette a „New Plays from Europe” nevet. Olyan kollégáim voltak itt, mint Mark Ravenhill, Biljana Srbljanovic, Lukas Bärfuss vagy akit elsőként kellene említenem: Tankred Dorst. Ez a fesztivál épp megszűnik vagy átalakul, nemrég mondtam laudációt Dorst kitüntetéséhez, amit a fesztivál alapításáért Berlinben kapott. Az én dolgom egyébként az volt, hogy a Kárpát-medencében születő új darabokat és előadásokat helyzetbe hozzam. Segédkeztem például Háy János A Gézagyerek című darabjának vagy Schilling Árpád, Bodó Viktor, Pintér Béla előadásainak németországi meghívásánál. Ez jó érzés.

 

Miközben a kaposvári közönség tanulja a nevedet rendezőként, elégedetten állapíthatja meg a fentieket olvasva, hogy az egyik legelismertebb kortárs magyar szerzővel ismerkedhet meg.

A színházban a színészt kell ismerni, és ez rendben is van, ő viszi a bőrét a vásárra. Az már nincs igazán rendben, hogy a magyar irodalomban a drámaíró alacsonyabb polcon van. A vershez, a prózához képest „csak” drámákat írunk.

 

A Babett hazudik nemcsak hogy dráma, de „csak” tizenévesekről szól. Márpedig ahhoz vagyunk szokva, hogy a felnőtteknek írt darabok szereplői is felnőttek. Miért választottál, már nem először, tizennégy-tizenötéves hősöket?

A német és skandináv nyelvterületen ez hihetetlenül népszerű műfaj, nevezzük „ifjúsági színháznak”. Sok-sok erre specializálódott szerző, rendező, színész, társulat található. Márpedig a magyar színház történetének kétszáz éve alatt folyamatosan a német színház térdén lovagolva nőtt fel, gondoljunk a társulati rendszerre, a dramaturg szerepére… Természetes tehát, hogy a német színházak példáját követve a magyar színházak is művelni kezdték az ifjúsági színházat. Elsőként a Kolibri Színház, ahol ez mára szinte kivirágzott. Az ő felkérésükre írtam első ilyen művemet, a Webáruházat, mely rögtön bekerült egy német-svájci projektbe. De még mielőtt leírtam volna az első mondatot, ért egy különleges élmény: a rendező elvitt középiskolások közé, hogy „gyakoroljunk”. Bedobtam a témát, és a gyerekek olyan helyzetgyakorlatokat improvizáltak, hogy szemem-szám elállt. Az írás magányos tevékenység, ülsz az íróasztalnál, és ütöd a billentyűzetet. De itt azt éreztem, elég lenne rögzíteni, amit a diákok fantáziája kidobott.

 

babett interju Nemeth Akos

Németh Ákos, Fotó: Memlaur Imre, csiky.hu

 

Ezzel a módszerrel a próbákon megszülethet a szöveg.

Így van, miközben a legvégén mégiscsak oda kell ülnöd a számítógéphez otthon, és a végső felépítményt csak és kizárólag te alkotod meg. A Babett hazudik íróasztalnál született – de rengeteget segített a fiatalok közvetlen megismerése, szavaik, fordulataik, a folyton változó szleng beépítése a szövegbe.

 

Előttünk tehát a német példa, illetve a színházi felkérések… De mi a te személyes motivációd, amikor tizenévesekről szóló drámát írsz?

Leginkább az izgat, hogyan fordul tragédiába teljességgel átlagos szereplők élete, akik csupa olyan helyzetben vannak, amelyben szinte semmi lényegesnek látszó dolog nem történik. Ehhez a problémához kerestem a témát és a hősöket. Van négy fiatal, köztük Babett, aki se nem szebb, se nem okosabb, se nem tehetségesebb, mint a többiek, és valahogy mégis vezéregyéniséggé válik, s ezáltal a történések elindítója lesz. Miért és hogyan történhet ez meg? Ezt a kérdést boncolgatjuk a színészekkel a próbákon. A másik folyamatosan körbejárt kérdés, amibe a próbákon ütközünk, hiszen átmeneti korban lévő szereplőink vannak: mi által válik felnőtté valaki? Közhelyes válaszom van erre, de igaznak érzem: a csalódások által. Csalódunk a gyerekkori meséinkben, álmainkban, illúzióinkban. De Babett nem hajlandó elköszönni ezektől. Talán éppen ez az, ami által a történések mozgatójává válik.

 

Gyermeki énjét mozgósítva játszik. Játszik a többiekkel.

Pontosan. Teremt egy virtuális valóságot, és a többieket megtévesztő módon annak szereplőjévé teszi.

 

Én úgy olvastam ezt, hogy egy totálisan személytelen világban, melyben minden ember jelentéktelen és észrevehetetlen porszem, valaki megpróbál Valakivé válni legalább egy pillanatra. Bizonyítani, ha kell mesével, hazugsággal, kegyetlenségbe forduló játszmákkal, hogy ő létezik. Babett másnak hazudja magát, mint aki valójában, és így észreveszik.

Igazad van. Éppen ez szól amellett, hogy tizenéveseket tegyek főszereplővé. Hiszen ők valóban abban az átmeneti korban vannak, amikor valakivé próbálnak válni. Ebben segíti őket a kamasz végtelen kíváncsisága. Az a kíváncsiság, amellyel például felboncolunk egy békát. Szörnyű és izgalmas tett. Ezzel a kíváncsisággal és izgalommal csúsznak bele szereplőink a bűnbe.

 

A Babett hazudik legnagyobb találmánya számomra az, hogy minden egyes jelenet jelentéktelen, érdektelen eseményeket rögzít: hajfestés, fagyizás, szőrtelenítés, pletykálkodás… Csakhogy Babett hazugsága mindent más fénytörésben mutat, s ezáltal a jelentéktelenségnek életbevágó tétje lesz. A semmiből lesz tragédia.

Engem az átlagos, a köznapi izgat. Egy vidéki város külvárosában nőttem fel, a köznapiság volt az a közeg, amit megismertem, és amiben otthon voltam.

 

A Babett… is vidéki városban játszódik. Lehetne ez Kaposvár?

Ez a kérdés is előjött a próbákon. Arra jutottunk, hogy ez a hely kisebb. Talán egy nagyváros elővárosa ez, mondjuk, Gödöllő. De a pontos előképet Németországból hozom, ahol persze a mi falvainknak megfelelő kicsi hely is város már. Egy ilyen városban bementem a főtéren álló McDonald’s étterembe, és azt láttam, hogy teli van fiatalokkal, akik az égadta világon semmit nem csinálnak, csak ülnek ott egy kólával vagy anélkül. Ahhoz vagyunk szokva, hogy beugrunk egy ilyen gyorsétkezdébe, aztán rohanunk tovább. És megértettem: a McDonald’s mindenütt egyforma, tehát amíg benne vagy, akár nagyvárosban is érezheted magadat. Amint kilépsz, a semmibe lépsz. Mármint ezt élhették meg azok a kólázó, semmibe bámuló fiatalok. Ott benn már nem a faluban vannak…

 

babett hazudik olvasoproba 14975

 Fotó: Memlaur Imre, csiky.hu

 

Már nem és még nem. Átmeneti helyen – se falu, se város – átmeneti életkorban – se gyerek, se felnőtt – lévő hősöket választasz. Ebben a közegben, ebben a helyzetben alapérzéssé válik az elvágyódás és a valakivé válás motívuma.

Így van. Egy helyzet, amiből ki akar szakadni az ember. Ehhez kellenek a tizenévesek.

 

Jól ismered őket?

Ki az ma, aki ezt ki merné jelenteni? Az fontos nekem, hogy az egyes szerepekbe belehelyezkedő színészek ne ütközzenek olyan ellentmondásokba, ami a mű hibája. Ha ellentmondással találkoznak, az legyen az adott szerep sajátossága. Például a Babetté, aki úgymond senki és valaki.

 

Saját darabodat rendezed: fennáll a veszély, hogy túlságosan „tiszteled” a szöveget.

Az tény, hogy a szövegeimet nagyon nehéz már tovább húzni. De ez független attól, hogy én rendezem vagy más. Aki kevésbé „tiszteli”, az sem szokott bennük felesleges mondatokat találni.

 

Az valóban megfigyelhető, hogy a jeleneteket egy-egy helyzet kellős közepén kezded, és inkább félbehagyod, mint befejezed.

Takarékosan írok. Nem szeretem a felvezető mondatokat: - Jónapot kívánok. – Jónapot, foglaljon helyet. Kér egy kávét? – Igen, köszönöm, két cukorral kérem. Ritka eset, hogy ezekre a mondatokra szükség van. Ez nem jelenti azt, hogy az adott előadás rendezőjének nem kell eldöntenie, honnan-hová fut egy jelenet. Szerzőként nyitott szituációkat írok meg, rendezőként döntenem kell.

 

Mindenesetre visszatérsz egy szöveghez, amit már magad mögött hagytál.

Nem ambicionálom azt, hogy én rendezhessem a saját darabjaimat. Inkább más kortárs szerzők műveit szoktam színpadra állítani. De tavaly volt Kaposvárott egy Felolvasószínházi Maraton, amire hívtatok, rendezzem meg én ezt a darabot. Az a három nap jó munka, boldog időszak volt az életemben. Megszerettem a színészeket, ők is engem, mindannyian a szöveget, és mintha a nézők is szerették volna azt, ami elkészült.

 

Ez most is megtörténhet. De ezen túl, mit vársz az előadástól?

Egy régi élmény jut most eszembe: a Müller táncosait a Kamrában játszották, ami egy pincehelyiség. Az egyik előadás után jön fel a lépcsőn egy fiatal pár, kilépnek az utcára, kicsit bizonytalanul, mint valami sokkhatás után megállnak, nagy levegőt vesznek, és most jó nekik. De ahhoz, hogy ebbe a kinti, szabad levegőbe beleharaphassanak, kellett az az erős hatás, ami az előadás alatt érte őket. Na, valami ilyesmire vágyom.

 

Kérdezett: Bérczes László