Utcaszínházzal idézik meg a forradalmat Székesfehérváron

A Magyar Advent című utcaszínházi előadással emlékeznek Székesfehérvár belvárosában az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára: az október 24-i, zenével és tánccal színesített produkcióban csaknem 300 fiatal szerepel majd.

 

A látványos produkcióról és a város egyéb, évfordulós rendezvényeiről csütörtökön adtak tájékoztatást a Barátság moziban, ahol levetítették az Örökifjak című videóklipet, amely fehérvári fiatalok közreműködésével és ötlete alapján készült az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára.


A vetítés előtt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár hangsúlyozta, hogy a visszaemlékezők szívében sokszor gyász, fájdalom és szomorúság van, ami az elveszített hozzátartozók, barátok, ismerősök miatt teljesen érthető. Úgy vélte, az október 23-i forradalmi események azonban akkor mindenkinek örömet okoztak és a mai fiataloknak ezt át kell érezniük, meg kell élniük, amire kiváló lehetőség lesz az utcaszínházi előadás keretében.

 

magyar advent


Cser-Palkovics András polgármester szerint egészen más hangulata lesz egy olyan megemlékezésnek, amelyen fiatal diákok idézik meg a történelmi eseményeket, mint egy hagyományos módon lebonyolított rendezvénynek.


A vetítésen résztvevő diákok figyelmét arra hívta fel, hogy 1848. március 15-höz hasonlóan október 23. is a fiatalokról szólt, akik aznap reggel iskolába, egyetemre indultak és a nap végére már forradalmárok voltak. Kiálltak a nemzet és a piros-fehér-zöld színek mellett, annak ellenére, hogy közülük sokan meghaltak, sokakat bebörtönöztek vagy külföldre kényszerítettek.


Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa, az utcaszínházi előadás rendezője elmondta, hogy soha ekkora színházi rendezvényt nem rendezett még. Közölte, hogy a történelmi belváros teljes területén, a Városház tértől a Hotel Magyar Király előtti térig hét helyszínen, öt színpadon elevenítik fel a hatvan évvel ezelőtt történteket. Kiemelte, olyan különleges darabot készítenek, amelyen lehet nevetni, sírni, megdöbbenni, az egész eseményfolyam végén pedig megrendülni és felemelkedni. 

 

A sajtóanyag szerint a háromszáz fős szereplőgárdát színészek, táncosok és fiatalok alkotják. A kor szellemét idéző harci járművek, légvédelmi lövegek, illetve egy tank, továbbá az előadás szerves részét képező Csepel teherautó is megjelenik a produkcióban. A zenét Szirtes Edina Mókus és Cserta Balázs szerezte, a koreográfiáért Majoros Róbert és Rovó Tamás felel.


A városi ünnepségsorozat október 21-én iskolai megemlékezésekkel indul a város különböző pontjain, majd október 23-án a Szent István Bazilika 56-os emlékkeresztjénél tartanak koszorúzást. Ugyanezen a napon nyílik meg a Rabok tovább. 1956 és Székesfehérvár című kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében, este pedig az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ad ünnepi műsort a Vörösmarty Színházban.


A programsorozat zárásaként 1956: A szabadság narratívái című konferenciát rendezik meg a városháza dísztermében.

 

MTI