"Gondolatok és ideák mögé rejteztünk" - Molnár Csaba új koreográfiája a Trafóban
A fájdalom és az öröm kettőssége, a testi-lelki bántalmazás és a mindennapi kapcsolatokban rejlő feszültség áll a középpontjában Molnár Csaba Az ökör című koreográfiájának, amely október 27-én és 28-án mutatkozik be a Trafóban.
Képek a semmiről - a semmiről, amik mi vagyunk, emberek, akik ennek a csodálatos világnak a legkiválóbb és legéletképesebb teremtményei.
Szabályok korlátozzák, tárgyak fedik el a testet és az elmét. El vagyunk rejtve. Elrejtve gondolatok és ideák mögé. Mások ideái mögé. Nem is halljuk már egymást, már nem is figyelünk, talán már el is vesztettük a képességet, a kíváncsiságot erre. A változás vágya, az igény, hogy továbblépjünk még talán pislákol, de túl nagy a zaj. A tömeg zaja, zagyva, felületes moraj.
A produkció olyan témákat boncolgat, mint a rohanás, a megfelelési kényszer, az örökös elvárások és a kapkodás, amelyeket talán minden ember megtapasztal a hétköznapokban - olvasható az előadás ismertetőjében.
Az ökör erős, szenvedélyes, de termékenységétől megfosztott állat: erejét pont úgy korlátozzák, ahogyan az információdömping és a teljesítménykényszer szorítja az embereket keretek közé. A zajos, pulzáló produkció a mindennapi agresszióra és az emberek félelmeire reagál, valamint arra a kapcsolatteremtési vágyra, amely egyre központibb kérdés napjainkban.
A produkció formanyelve eltér Molnár Csaba korábbi koreográfiáitól. Ismét mély mondanivaló és humor jellemzi az előadást, amelyet azonban a komikum ezúttal keserűbbé tesz. Iróniában és lazaságban viszont most sem lesz hiány.
A koreográfus eddig is bátran használta más előadóművészeti ágak eszközeit. Ezúttal azonban a színházból nem a szöveget, hanem dramaturgiai és látványelemeket kölcsönöz, a zenét pedig zörejek és hangjáték alkotja.
Az ökör munkabemutatóját Prágában tartották, az előadás azóta vendégeskedett Varsóban is, a magyarországi premier október 27-én ás 28-án lesz a Trafóban.
A koreográfiában két olyan alkotó is színre lép, akik nemrég kerültek a pályára. Szeri Viktor és Vavra Júlia egyaránt készítettek már saját produkciót. Vavra Júlia a Cipolla Collectiva tagjaként bontakoztatta ki alkotói tehetségét Nagy Csillával közösen. Tavaly bemutatott Öböl című előadásukat Lábán Rudolf-díjra jelölték. Szeri Viktor az Artus Arccal a halnak című programjában szerepelt szólójával és az előadást a Sziget Fesztiválra is meghívták.
Molnár Csaba a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában kezdte táncművészeti tanulmányit, majd a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban folytatta. 2010-től dolgozik a Hód Adrienn vezette Hodworks-szel.
Alkotóként és előadóként is részt vett a számos díjat bezsebelő Nyúzzatok meg című produkcióban, amellyel mára bejárta a világot. Önálló koreográfusként két éve a Trafóban mutatta be Dekameron című koreográfiáját, tavaly pedig az Eclipse című előadást, amelyet idén több európai városba is elvitt. Marcio Canabarróval közös darabja, a Tropical Escape idén Lábán Rudolf-díjat kapott.