Fullajtár Andrea: „A színész szinte csak a visszajelzésekből él”

Fullajtár Andrea szerint ma már kifejezetten a pozitív oldalát éli meg színészi alkatának. Az ELLE magazinnak nyilatkozott.

A Katona József Színház új bemutatójában, a Terror című darabban egy vadászpilóta áll a bíróság előtt, akinek döntenie kellett, hogy egy 164 embert szállító repülőgép lelövése árán megmentsen-e egy stadionnyi hetvenezret. Fullajtár Andrea a vádat képviseli az ügyben. A kérdésre, az ő igazsága megegyezik-e a saját, civil igazságával, úgy felelt: „Abszolút, de ennél sokkal lényegesebb, hogy ez a darab nagyon fontos alapköve lehet a terrorizmusról való gondolkodásunknak. Ami miatt ugyanis elképesztően izgalmas, hogy miközben a vád és a védelem oldalán folyamatosan hangzanak el igazságok, és két nagyon ellentétes gondolkodás feszül egymásnak, az ítéletet végül a nézőknek kell szavazással meghozniuk.

Tehát az embereknek maguknak kell átgondolni és több szempontból megvizsgálni a problémát, hogy aztán felelősen, erkölcsileg- lelkiismeretileg jó döntést hozzanak. És valószínűleg így is többen lesznek, akik hazafelé a metrón elgondolkodnak, vajon biztosan helyesen döntöttek-e, mi pedig az ügyvédet alakító Mészáros Bélával folyton arról beszélgetünk, hogy ha a másikunk igaza nyer, aznap este mit rontottunk el. A darab Európában jelenleg több mint húsz színházban fut, az interneten pedig már van egy számláló, ami méri, hogy hány előadáson mentették fel vagy ítélték el a pilótát” – árulta el a színésznő, aki arról is beszélt, az elmúlt időszak terrortámadásait borzalmasan szorongva követte figyelemmel. 

andrea

Terror - Fullajtár Andrea, Kiss Eszter, Mészáros Béla (fotó: Dömölky Dániel)

„A rendszerváltás idején voltam gimnazista, és én is azt gondoltam, hogy végre elindulunk a szabad élet felé. Ehhez képest egyrészt szörnyű látni, hogy mire negyvenéves lettem, milyen állapotba jutott ez az ország, másrészt legrosszabb álmaimban sem gondoltam, hogy a világ is itt fog tartani” – nyilatkozta a színésznő.

A felvetésre, miszerint fiatal színésznőként rendesen kihasználták, hogy koraérett, úgy reagált: „Amikor az összes velem egyidős csaj játszotta a szép, szerelmes szerepeket, én meg nyomattam ezeket a véglényeket, az elég szar érzés volt. De az egykori osztályfőnököm-rendezőm, Zsámbéki Gábor azzal végképp nem foglalkozott, hogy egy fiatal lány magánéletére ez mennyire romboló hatással lehet. Ettől függetlenül életem végéig hálás leszek neki, hogy meglátta bennem ezeket a lehetőségeket. Pláne, hogy most már tényleg negyvenes vagyok, nagyon passzolnak hozzám a szerepeim, és kifejezetten a pozitív oldalát élem meg az alkatomnak. (…) A mély hangom nyilván ad egy karaktert a személyiségemnek, de ahogy férfias, úgy kemény nő sem vagyok”.

Arról, szükségesek-e a megrendítő élethelyzetek a jó színészethez, Fullajtár Andrea úgy vélekedett: „Az az alap. Nincs olyan művész, aki ne akarná valahogy kifejezni, ami belül feszíti. De ha évtizedeken keresztül csak ezt műveled, akkor egész biztosan kiégsz. Iszonyatosan megviselt, amikor Philip Seymour Hojjman öngyilkos lett. Rajta nagyon lehetett érezni, hogy a zseniális alakításai mögött micsoda lelki mélységek bújnak meg. Amikor a hozzá hasonló színészek hosszan a pályán vannak, mindig örülök, mert bebizonyítják, hogy meg lehet találni az egyensúlyt. És mindig összeomlok, amikor valaki feladja”.

„Minden színésznek ismernie kell a saját stressztűrő képességének aktuális határát, mert mást bírsz húsz-, és mást ötvenévesen. Ha valaki nagy reményekkel indul a pályán, majd sorra kapja a mellékszerepeket, akkor általában egyre több frusztráltság gyűlik benne össze, és megkezdődik az önpusztítás. Ilyenkor sokat segíthet, ha maga mozgósítja a kreatív energiáit: csinál egy önálló estet vagy megtanul egy másik szakmát. Fontos, hogy képes legyen kialakítani nagyon stabil önértékelést is, hiszen a színész szinte csak a visszajelzésekből él. És fontosnak tartom, hogy mindenkinek legyen a munkája mellett néhány olyan dolog az életében, amit szenvedélyesen szeret művelni” – tette hozzá Fullajtár Andrea.

A teljes interjú az ELLE-ben olvasható.