Ofélia árnyszínháza – Egy bábjáték, ahol nem egy macika cammog a paraván mögött

Michael Ende egyik legutolsó novelláját Kárpáti Péter írta és Csató Kata állítja színpadra a Radnótiban. Csató Kata mesél…

… többek között arról, hogyan került annak idején a bábok közelébe, miért nehéz újszerű bábelőadásra nézőket toborozni és hogyan jött létre egy előadás Martin Mártából.

Csató Kata a legkorábbi színházi élményei kapcsán beszélt arról, hogy azok közé a gyerekek közé tartozott, akik szeretnek félni, a pályája kezdetével kapcsolatban pedig elárulta, hogy eleinte egyáltalán nem rajongott a bábos játékért: „Amikor elmentem a Kolibri Színház Stúdiójába felvételizni, kikértem magamnak a bábszínházat. Nem tartottam érvényes formának. Engem sokkal később találtak meg a bábok.

csato_falus_kriszta.JPGCsató Kata (fotó: Falus Kriszta)

A bábokkal később, a varsói egyetem bábos tanszakán barátkozott meg. „Egy új ajtó nyílt ki előttem, és lehetőségek tárházával találtam magam szemben: pusztán a gesztusokon, a testen, a vizualitáson keresztül, tehát nem verbalitáshoz kötődően hányféle differenciált dolgot lehet üzenni” – mesélt a találkozásról. „Mindenesetre ma Magyarországon többnyire a bábszínház még mindig azt jelenti, hogy csak gyerekeknek szól, és az emberek fejében az a kép jelenik meg, hogy a macika cammog a paraván mögött…

Annak ellenére, hogy számára a báb éppen úgy szólhat felnőttekhez is, mostanában inkább a kicsiknek szóló előadások találják meg. Ennek okairól is beszélt: „Az egyik az, hogy nyilván az élethelyzetem ezt sugallja – nekem is kicsik a gyermekeim. A másik pedig az, hogy az elmúlt években volt három nagyon erős előadásom, és ezek a kisebb gyerekeknek szólnak. Kezdődött a Pöttöm Pannával, ami formájában sem megszokott, valamint hab a tortán, hogy szólóelőadás. Aztán folytatódott a sor a Lenkával, amit Lengyelországban rendeztem. Ez egy nonverbális előadás. Ennek a folytatása lett a Palkó.

lenka.JPG        Lenka

Ezzel szemben most egy olyan előadást rendez, amely a család minden tagjának szól, 7-től 99 éves korig. „Ennél az előadásnál azért tettük az alsó korhatárt 7 évesre, mert pl. egy 6 évesnek még nagyon-nagyon sok új információval meg impulzussal kell megküzdenie, amikor bekerül az iskolába. Egyhelyben kell ülni többször 45 percen keresztül, tanulni kell, utána haza kell menni és készülni a következő napra. Egy második osztályos már tudja, mi az iskola. A 99 pedig egy szimbolikus szám. Ezzel inkább azt sugalltuk, hogy akárki, akinek van arra kapacitása, lehetősége, ideje, energiája, hogy a gyerekkel együtt beüljön az előadásra, az érezze magát meghívottnak” – mondta Csató Kata a korhatárral kapcsolatban.

A családi előadásokat a közös élmény miatt tartja fontosnak.”Én hiszek abban, hogy igenis vannak közös történetek, olyanok, amiket együtt kell megélnünk. Ne akarjuk megúszni, hogy ha a gyereket valamilyen élmény éri, akkor arról beszéljünk. És más lesz minden élmény attól függően, hogy azt az anyukámmal, az öcsémmel, a nagypapámmal vagy a nagymamámmal élem meg.

pottom.JPG                          Pöttöm Panni

A Radnóti Színházzal való munka kihívásairól is mesélt: „Amikor megkerestek a Radnótiból, rögtön pánikba estem: fővárosi, nem gyerekszínház egy különlegesen osztott nézőtérrel és színpaddal a híres oszloppal a közepén.

Csató Kata szerint maga a bábos, illetve gyerekszínházi műfaj nincsen könnyű helyzetben: „Még a Budapest Bábszínház is lasszóval szedegeti össze a közönséget, ami nem az előadásokat minősíti, hanem egész egyszerűen egy nagyon problémás körről beszélünk. Fontos kérdés, min keresztül akarjuk megszólítani a nézőket, a húzócímre menjünk rá, és akkor tényleg a 86-dik Micimackó legyen, vagy a Mary Poppins, ami tényleg egy olyan nagy durranás, hogy önjáróan is eladja magát, vagy merjünk bevállalni egy olyan irányt, ami nem színes-szagos, csillivilli.

ofelia.JPGOfélia árnyszínháza

Michael Ende meséjéből az idős ember magánya érdekelte: „Miért van az, ha egy idős ember, aki nem gonosz, nem házsártos, nem zsörtölődő, tehát nem egy negatív figura, mégis mérhetetlenül magányos. És hogy ki is ő valójában? Az elfogadás, a befogadás, a barátkozás, a feloldódás, az elmúlás – mind-mind felmerülő kérdések.

Ami pedig formailag nagyon megragadt bennem a mesenovellát olvasva, hogy ez a néni árnyékokkal barátkozik, árnyékok találják meg őt – és ez abszolút bábszínházi megvalósítás után kiált. Szakmailag nagyon nagy kihívás az árnyékokat újszerűen megjeleníteni. Az Oféliát játszó Martin Márta a teljes valóságában létezik a színpadon, és köré kell álmodni egy csomó árnyékot” – beszélt a bábszínházi forma lehetőségéről és kihívásáról.

És hogy miből eredt az egész? „Martin Márta indította el a fantáziámat. Azt kerestem, hogy milyen olyan történetek vannak, amiben egy idősebb színésznő központi szerepet kaphat. És akkor bevillant: hogy hát ő maga Ofélia! És mivel az Ofélia árnyszínháza egy novella, tehát nem dramatikus mű, kellett egy olyan író, aki ennek mestere. Így jutottam el Kárpáti Péterhez, aki nagyon nyitott volt a közös munkára az elejétől kezdve. Péter csodás munkát végzett, és Michael Ende novellájából kiindulva egy új Kárpáti Péter-darab született.

Az Ofélia árnyszínháza premierje november 13-án lesz a Radnóti Színházban.