Nyerges Ferenc a felnőtt nézőket szeretné visszanyerni a soproni Petőfi Színházba

Nyerges Ferenc alapvető szemléletváltozást ígér a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára benyújtott pályázatában.  

Nyerges Ferenc a soproni Petőfi Színház és a  Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. egyik alapító tagja. Már korábban, 2000. és 2012. között vezette a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft-t. Azt megelőzően 1993. és 1996. között a soproni Petőfi Színház ügyvezető igazgatója volt, majd  1997. és 1999. között a Pro Kultúra Sopron Színházi és Kulturális Kht. menedzser igazgatója.

2012-ben a Petőfi Színház befogadó színházi koncepciója miatt állt fel az ügyvezető igazgatói székből, innen kezdve 2016 júniusáig a Kft. menedzser igazgatója volt.

nyerges.jpg                          Nyerges Ferenc

Mostani pályázata a 2010-ben benyújtott, és akkor a Képviselő Testület által egyhangúlag támogatott dolgozatán alapul. Mint írja a 2012-es döntése kapcsán, „2011 tavaszán elkezdődött a Petőfi Színház napjainkig tartó „mélyrepülése”, és nem adhattam a nevemet az akkori színházi konstrukcióhoz”.

Pályázatában kitér arra is, hogy a Petőfi Színház jelen helyzetben az alapfeladata kárára az ifjúsági nevelést helyezi előtérbe, ezáltal véleménye szerint a színház a felnőtt nézői nagy részét elvesztette. Állítása szerint a szükséges nézőszámot jelenleg a csoportosan színházba hozott óvodásokkal és iskolásokkal éri el a színház. Mint írja „a 2015/2016-os évad premier bérletéhez alkalmanként 200-250 fő néző ingyen jött be”.

Alapvető célkitűzése, hogy „Sopront tartósan, minőségében az egyik legjobb, a közönség és a szakma által elismert színházi városok közé segítse”. Ehhez az értékek megőrzése mellett gyökeres megújítást ígér.

Nyerges Ferenc tíz pontban foglalja össze azokat a lépéseket, amelyeken keresztül az általa kitűzött célt el kívánja érni:

- visszahozná a valós egyszemélyi vezetést (megszüntetné a színháznak a Kft-től való „kvázi különállását”)

- a Petőfi Színház és a Barlangszínház élére külön-külön felkért művészeti vezetőkkel megállítaná a felnőtt nézőszám csökkenését

- közönségvonzó színművészeket szerződtetne

- elérné, hogy a soproni Petőfi Színháznak a hatályos törvényi ajánlásoknak eleget téve minimum 60%-os arányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkező színművésze és a minimum 75%-os arányú saját produkciója vagy „valódi koprodukciója” legyen

- növelné a bérletes sorozatok számát, megszüntetné az ingyenességgel elért „vattázást

- valódi koprodukciókat” hozna létre rangos színházakkal, társulatokkal

- növelné a Barlangszínház saját produkcióinak az arányát, hogy ezáltal állami támogatásokhoz tudjon jutni

- megszüntetné a Soproni Balettet, helyette a Győri Balettel működne együtt

- visszaállítaná a 2012-ben megszűnt társulati díjakat és elismeréseket, évenként „Színházi bált” szervezne és kétévenként színházi-színész kavalkádot

- társigazgató szinten együttműködésre kérné fel Horváth Zoltánnét, a divízió vezetőjét

Mint írja: „A Soproni Petőfi Színház alapításakor megjelölt céljai ma is hangsúlyosan és kiemelten érvényesek: egy művész-színházi igényességgel, alapossággal megvalósított polgári színház. Sopronnak egy a „közönségre figyelő” népszínház kell!”

Nyerges Ferenc teljes pályázata itt olvasható.