Mintha a gondolkodás kiment volna a divatból – Interjú Molnár Piroskával

Molnár Piroska színművész, a Nemzet Színésze mesélt társadalmi szolidaritásról, a társulati lét értékéről és a szókimondás jelenlegi nehéz helyzetéről a Pótszékfoglalón.

Csatádi Gábor az együttérzés és a szolidaritás hiányára kérdez rá a beszélgetés elején. Miért megy ez olyan nehezen nekünk? „Ezen éppen tegnap gondolkoztam el, amikor a MASZK, az Országos Színészegyesület közgyűlésén voltam. Nem merem megmondani, hogy hányan voltunk, mert elsírom magam” – kezdi a válaszát Molnár Piroska. Majd a helyzetet megértve folytatja: „Egyszerűen meg kell keresniük, hogy eltartsák a családjukat, hogy művelődjenek és egyről a kettőre jussanak. Majdnem minden foglalkoztatott színész szét van szakítva. Ezért aztán minden kolléga – főleg a gyerekesek – minden munkalehetőséget megragad, különben nem tudna fennmaradni”.

molnar_piroska.jpg                                 Molnár Piroska (forrás: Fidelio)

A színházi szakma megosztottságáról is beszél a szolidaritás kapcsán: „Itt nem csak az ország, hanem a színházi szakma is megosztott. Holott ez eddig nem volt divat. Az emberek nem mernek őszintén beszélni egymás előtt”.

Régebben, mint mondja, a társulat összetartása megsegítette a politikailag kényes helyzeteket, mivel az emberek idejében figyelmeztették egymást, ha valaki „elment az erdőbe”.

A világ nagyot változott, és nem a párbeszéd felé halad. Mintha a gondolkodás kiment volna a divatból. Egyre inkább azt látom, hogy amit épp kiöklendezünk magunkból, már meg is csináljuk. Ahelyett, hogy elgondolkoznánk vagy megbeszélnék és megvárnánk, hátha a másik jobbat tud mondani. (…) Ez mindenhol így van mifelénk, legyen az a törvényhozás vagy bármi más…” – így látja Molnár Piroska a világot, amiben élünk.

Molnár Piroska arról is mesélt, amikor a Nemzeti Színház élén Alföldi Róbert után Vidnyánszky Attila lett az igazgató, és ő elhagyta a teátrumot: „Nagyon kötődtem az előző vezetéshez, és bár az új igazgató nagyon szépeket mondott – noha igazán nem biztatott szerepekkel –, de ebben  a helyzetben e szavaknak nem tudtam hinni, és láttam magamban még perspektívát máshol. Az viszont, hogy ott üljek szép fizetésért, és jó, ha egy évben háromszor színpadra lépjek… – na, ez nem vonzott” - mondta el. Ezzel a váltással kapcsolatban azt is megemlítette, hogy Vidnányszky Attila színházi nyelve nem a színészi alakítások színháza: „Vidnyánszky Attila másfajta színházat csinál, ahol erősebb a látvány. Ebben esetleg nem minden színész érezheti olyan nagyon  jól magát”.

molnar_rovid_a_poraz.JPGA Rövid a póráz előadásán a Thália Színházban (fotó: Toldy Miklós)

Jelenleg több előadásban is szerepel a Thália Színházban. Az itt folyó munkáról, a fajsúlyosabb és a szórakoztató színházhoz való viszonyáról is mesél: „Törekszünk most is erre, de ha a közönség hozzászokott vagy hozzá lett szoktatva a szórakoztatáshoz, nagyon nehéz érdeklődővé tenni másféle darabok, súlyosabb kérdések iránt. Ám abban sem látok semmi rosszat, ha szórakoztató színházat – sőt még azt a szót is ki merem mondani: bulvárt csinál. Mert ha a bulvárt jó minőségben csinálják, azzal nincs semmi bajom. Mi erre törekszünk – legalábbis ezt érzem. Így a pálya vége felé már végigcsináltam és kipróbáltam sok mindent, és merem remélni, hogy nem szerénytelenség, ha azt mondom:  meg is álltam a helyem. Akkor miért ne próbáljam ki, hogy tudok-e a szórakoztatóiparban is minőséget csinálni?

A beszélgetés a kommunista diktatúra időszakához kanyarodik, ahol még létezett összekacsintás a művészemberek között. A Pótszékfoglaló megkérdezi a színművészt, miért nincsen ilyen mostanában. „Átment valamiféle „kabarés” viccbe. Most ha valaki viccelődve kritizál – mintsem hogy azt jóval nyíltabban, egyenesen kimondaná -, ettől rögtön bátornak érzi magát. Holott a saját véleményének az effajta felemás vállalásától csupán borzasztó olcsóvá válik. Mintha azt sugallná: ne is vedd olyan komolyan azt a kritikát, mert az egész csak vicc…

Hogy mi volt a nyolcvanas évek Kaposvárján, ahol nem kellett „elviccelődni” a társadalomkritikát, és mi van helyette most Magyarországon? „Nehezen mondom ki a félelem szót. Akkoriban nem volt egzisztenciális félelmünk. Az emberek fenn tudták tartani magukat – talán az igényeink sem voltak olyan nagyok… Akkoriban nem féltünk attól, hogy valakit kirúgnak, mert rosszat szól. Mára viszont belopakodott az egzisztenciális félelem a mindennapjaikba, az emberek féltik a megélhetésüket”.

A kulturálatlanság, az egyre inkább előretörő ököljog elgondolhatatlanul rosszat tesz. Az a bizonyos meg nem gondolt gondolat most nagyon rossz felé visz…” – vallja Molnár Piroska kultúránk jelenlegi állapotáról.

A Pótszékfoglalón megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.