"A lelkesedést nem lehet megrendelni" - Interjú Bodor Johannával

Az idei Színházak Éjszakája hívószava a "játék" és a "szenvedély" - többek közt erről faggatjuk az eseményen részt vevő Operettszínház egy képviselőjét, a balettigazgatót, Bodor Johannát, akivel táncról, a művészek jövőjéről, bizalomról és ikrekről is szó esett egy forró délelőtt, két nappal azután,…

"A lelkesedést nem lehet megrendelni" - Interjú Bodor Johannával Tovább

Közeleg az Országos Színházi Évadnyitó

A Kecskeméti Katona József Színház ad otthont az Országos Színházi Évadnyitónak augusztus 26-án. A program szakmai konferenciával indul, majd délután következik a gála, amelyen kiderül, ki veheti át idén a Kaszás Attila-díjat.

Közeleg az Országos Színházi Évadnyitó Tovább

Továbbra sincs új helye a Fővárosi Nagycirkusznak

A Fővárosi Nagycirkusz egészen addig jelenlegi helyén marad, amíg fel nem épül az új épület. Még nincs döntés a helyszínről, a költözés várható időpontja 2019 - mondta a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.

Továbbra sincs új helye a Fővárosi Nagycirkusznak Tovább

Sétálójeggyel is hallgatható a Dóm téri Ajándékkoncert

Azoknak sem kell kihagyniuk a Szegedi Szabadtéri idei szimfonikus eseményét, akiknek már nem jutott ülőhely a 4000 fős nézőtéren. Limitált számban sétálójegyeket ad ki a fesztivál, melyekkel szintén élvezhető a Pál Tamás karmester és Bogányi Gergely zongoraművész nevével fémjelzett est.

Sétálójeggyel is hallgatható a Dóm téri Ajándékkoncert Tovább

Lúdas Matyi a debreceni vidámparkba érkezik

Az ötvenéves debreceni virágkarnevál jubileumi rendezvényeihez egy különleges szabadtéri előadással, Lúdas Matyi történetének bemutatásával kapcsolódik az idén először, hagyományteremtő szándékkal a helyi vidámpark és állatkert - közölte az intézmény vezetője szerdán az MTI-vel.

Lúdas Matyi a debreceni vidámparkba érkezik Tovább
süti beállítások módosítása