Tagirovsky rendezésével indul az évad a Tamási Áron Színházban

Hat új darabbal készül és néhány korábbi nagysikerű előadását is újra műsorára tűzi az idén hivatásossá válásának harmincadik évfordulóját ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház.
Az Európai Unió 28 fővárosa közül Bécs lakosai voltak a legelégedettebbek lakhelyük kulturális intézményeivel 2015-ben - derül ki az Eurostatnak a kulturális örökség napjai alkalmából készített új felméréséből, amelyben Budapest a 17. helyen végzett.
A Nemzetközi Ibsen Fesztiválon lép fel Oslóban a Dollár Papa Gyermekei; a társulat a tavaly a Trafó Kortárs Művészetek Házában bemutatott Gyermek című előadását játssza az Oslói Nemzeti Színházban szeptemberben.
A Grimm-testvérek meséje alapján készült A széttáncolt cipellők című darab lesz a Békéscsabai Jókai Színház idei évadának első mesebérletes bemutatója szeptember 16-án.
A Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében szombat este mutatták be Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi változatát a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban.
A második világháborúban zsidókat mentő Oskar Schindler német gyárosról és feleségéről szóló operát állítanak színpadra a csehországi Brnenecben, az egykori koncentrációs táborban.
Gutenbergtől Zuckerbergig mottóval, első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24-25-én.
Háromszázezer magas Cé - Simándy100 címmel nyílik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítása Simándy József operaénekes születésének 100. évfordulóján, szeptember 18-án, vasárnap a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
"Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel abban a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az Anschlussnak napja jelenti."
Két kiállítás megnyitójával és egy színházi előadással megkezdődött az őszi évad csütörtök este a Párizsi Magyar Intézetben.
3 színielőadás próbáiba tekinthetnek bele a látogatók a jövő szombaton megtartandó Színházak éjszakáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban - tájékoztatta a teátrum a Színház.hu-t.
Még több színház mottóval szeptember negyedikén a Beatles.hu című darabbal elkezdődött az idei évad a Győri Nemzeti Színházban, ahol hat nagyszínpadi, két kamaraszínházi és négy sulibérletes bemutató lesz.
Klasszikus keddek címmel komolyzenei vetítéssorozat indul a Puskin Moziban szeptember 13-án, ekkor André Rieu holland hegedűművész koncertjét vetítik.