Ismét indul a Táncfarsang a Móricz Zsigmond Színházban

Február 20. és 22. között többek mellett  a miskolciak Anna Kareninája és a TranzDanz Deja vu című előadása, valamint az ExperiDance produkciója lesz látható.

A nyíregyházi teátrum és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésében megrendezésre kerülő rendezvénysorozat első napján a nagyszínpadon mutatkozik be az ExperiDance Szenvedélyem, Velence című előadása. „A karneváli maszkok mögött ellentmondásokkal és szenvedéllyel teli ösztönvilágot találunk, amely teljes pompájában mutatkozik meg Román Sándor koreográfiáján keresztül” – olvasható a produkció ajánlásában. Ugyanezen a napon Tap Evolution címmel látható a PiroTap Productions előadása a Krúdy Kamarában.

Február 21-én a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger közös produkciója, az Anna Karenina foglalja el a nagyszínpadot. „Velekei László koreográfiája érzékletesen és pontosan rajzolja meg a regény  vázát, ahogy  Anna Karenina összeroppan a családja, a szerelme és a helyzetet ridegen megítélő társasági élet között” – írta az előadásról a 7óra7. A Krúdy kamarában ugyanekkor Kontaktpontok#Muveszeti címmel a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium táncnövendékeinek előadása látható.

anna_karenina_3_foto_eder_vera.jpgAnna Karenina (fotó: Éder Vera)

A Táncfarsang zárónapján, míg a Pesti Magyar Színiakadémia növendékeinek előadása, a Jazz Side Story szerepel a nagyszínpadon, a Krúdy Kamarában a TranzDanz  Deja vu című előadása kerül bemutatásra. „A felfelé szegeződő pillantások, a görcsként megrántott mozdulatok, a pózoló emberkedések és hirtelen jött elnyeklések egy olyan világ képei, ahol mindenekelőtt a mozgatóval való kapcsolat hiányzik – nevezzük azt akár bábosnak, Istennek vagy embernek. A dolog iróniája, hogy mozogni viszont muszáj ebben a világban” – írta róla a 7óra7 kritikusa.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház, szinhaz.hu)