Az eltáncolt magyar őstörténet Tatabányán vendégszerepel

A Soproni Balett Álmos legendája című táncműve a Tatabányai Tavaszi Fesztiválon lesz látható.

A Soproni Petőfi Színház tánctagozatának bemutatója - Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítója, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő és Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművész alkotása - a magyar őstörténetet állítja színpadra.

almos.JPGÁlmos legendája

A produkció nyáron Pápán vendégszerepelt, majd Szarvason az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon díjakat is nyert. Szarka Gyula zeneszerzői különdíjat kapott az új zenemű megalkotásért és az Álmos szerepében akkor látható Bolla Dániel a legjobb férfi táncművésznek járó elismerésben részesült. Mindemellett a zsűri az Álmos legendájának ítélte oda a leglátványosabb táncjátéknak járó díjat. 

A Nemzeti Táncszínház meghívására a Millenárison is megtekinthető volt az előadás, ott mutatták be az előadás zenei anyagából készült CD-t is.

A produkcióban színpadra lép a teljes Sopron Balett, kiegészülve a Sopron Táncegyüttes tagjaival. Az Álmos legendája a  Vértes Agorájában látható március 26-án este hét órakor.

(Forrás: Soproni Petőfi Színház)