Jurányi Latte - Törvények között élek és törvényen kívülinek érzem magam

A Schiller: Haramiákjából írt Kitagadottak című előadás alkotói, Olasz Renátó és Horváth János Antal hiper cool barokk festményt ígérnek sátánista metállal.

Friedrich Schiller Haramiák című drámáját, Térey János fordításából Olasz Renátó végzős színészhallgató és Horváth János Antal írta színpadra. Előbbi rendezőként és díszlettervezőként is jegyzi az előadást, utóbbi dramaturgként vett részt a munkában. Antal Klaudiának meséltek a közös munkáról, a generációs életélményről, amit világtalanságként élnek meg és a valódi változások hiányáról.

A Staféta Pályázat keretében bemutatásra kerülő Kitagadottak a második közös munkátok. Hogyan dolgoztok együtt?

Olasz Renátó: Először csak a darab vagy a téma kapcsán lazán beszélgetünk azokról a dolgokról, amik érdekelnek minket belőle. Elkalandozunk, asszociálunk, szóba jönnek más témák, történetek. Az a cél, hogy minél alaposabban körbejárjuk a problémaköröket és rájöjjünk, mi is érdekel minket igazán és miről is akarunk beszélni.

ki_1.JPGOlasz Renátó (balra) a próbán (forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Horváth János Antal: Az Utolsó estém a Földönt teljesen magunk írtuk, a Kitagadottak viszont Schiller Haramiák című drámájának az átdolgozása, így az előkészítési folyamat eggyel konkrétabb volt. A beszélgetéseink után tudtuk, hogy a szöveg sokat fog változni, de a hangnem változatlan, hiszen többek között azért választottuk ezt a darabot, mert egy lépéssel a föld fölött jár.

Szerintetek mi kell ahhoz, hogy a rendező és a dramaturg jól tudjon együttműködni?

Horváth János Antal: Kicsit talán legjobb barátoknak kell lenniük. De az biztosan fontos, hogy jóban legyenek egymással és értsék a másik logikáját. A Kitagadottaknál először close readinggel végigvettük Schiller művét. Kezdetben még egyáltalán nem foglalkoztunk azzal, hogy mit húzzunk ki, vagy épp milyen szerepeket vonjunk össze. A két magyar fordítást párhuzamosan olvasva egészében próbáltuk megérteni a drámát, és csak azután fogtunk neki az átírásnak, miután már tudtuk, mi az, amit például ma nem lehet így elmondani.

Olasz Renátó: Persze, a próbákon kiderült, hogy jó pár dolog, amiről azt hittük, hogy értjük, valójában nem is úgy van. De ez így van rendjén, hiszen a színházcsinálásnak egy párbeszédnek kell lennie, ami nemcsak a rendező és a dramaturg, hanem a színészek, a fényes és a jelmeztervező között is folyik. Ha például a színész nem érti, hogy miben van benne, akkor nagyobb az esélye, hogy csak teljesít, és nem pedig képvisel valamit.

Milyen kérdések mentén vágtatok neki az átírásnak?

Olasz Renátó: Schiller drámájának a címe, a Haramiák eleve valami törvényen kívüliséget sejtet, amihez valahogy minden szereplőnek köze van. Azon kezdtünk el agyalni, hogy mi az, ami a mai embereket is összekapcsolja, vagy amit mi közös nevezőnek gondolunk és így jutottunk el a kitagadott léthez, hogy nem érzem jól magam ott, ahol vagyok. Törvények között élek és törvényen kívülinek érzem magam, a közegem, az országom, a társadalmam látszólag befogad és lehetőségeket ad, valójában pedig érdektelen vagyok számára, szeretni akarom és tisztelni, de folyton kivet magából.

Mintha ez az ország vagy az előttünk lévő generációk lennének a darabbeli apa, aki kitagadta a fiát. Egy ilyen apát, bármennyire is szeretném, nem tudok tisztelni és egy ilyen apa ellen lázadni vágyok. Az a gondolat tetszik nekünk, hogy ha egy huszonéves srácot az apja kilök maga mellől, nem tanítja és támogatja, akkor a fiú világtalanságot és magányt érez, nem tudja mire felépíteni az életét, saját szabályokat kell teremtenie, azokból az információkból, amiket innen-onnan összeszed. Ebből persze nem lehet egységet teremteni. Ha az apa nem adja át nekem a tapasztalatait, a nulláról kell indulni.

ki_3.JPGRába Roland, Horváth János Antal és Baki Dániel

Horváth János Antal: Univerzális problémának érezzük ezt a peremlétet, hogy valamihez tartozni akarok, de az összes kapaszkodó felszínes, valahogy hamis. Úgy tűnhet, mintha valaminek a tagja lennénk, közben szó sincs róla. Látszólag jól élek, mégis a peremen vagyok.

A kitagadás ma már – jó esetben – nem használatos fogalom.

Olasz Renátó: Igen, ilyet, hogy az apa kitagadta a fiát a Bibliában vagy a romantika korszakában született művekben olvashatunk. Az előadás alaphelyzetére is a romantika és a naivitás lesz a jellemző: olyan lesz, mint egy burjánzó hiper cool barokk festmény, földi angyalokkal, földi Istenekkel és földi démonokkal, sátánista metállal, schillerrel és technoval. A nihil romantikája érdekel minket, hogy látszólag minden rendben van, minden tökéletes és rendezett, mégis olyan, mintha a középkor segglyukán ülnénk. Minden mindenhonnan burjánzik, hatalmas a zavar, mint Bosch Szénásszekér triptichonján vagy egy David Lachapelle fotón. Én mindig is szerettem azt a gondolatot, hogy mi egy világtalan nemzedék vagyunk. Jól hangzik. Romantikus.

Azért az rajtunk is múlik, hogy mennyire van közünk ahhoz, ami körülvesz minket, nem?

ki_pla.JPGOlasz Renátó: Abszolút! A másik kérdés, amit az előadás boncolgat majd, hogy van-e létjogosultsága annak, hogy egy csapat fiatal elhatározza, hogy a szöges ellentétét csinálják annak, amit a törvény követel.

Horváth János Antal: Hétköznapi helyzetek vannak éles téthelyzetekké alakítva, melynek kapcsán olyan kérdések merülnek fel, hogy hajlandó vagy-e egy közös ügyért, a munkádért, célokért vagy akár a forradalomért a komfortzónádon kijjebb kerülni és a saját vágyaidat, céljaidat feladni.

Olasz Renátó: Schiller története iszonyatosan expresszív, azt mutatja, ami belőlünk hiányzik: mi sokkal felszínesebben létezünk, sokkal többet hazudunk, a dráma szereplői sokkal nyíltabbak, test a test, lélek a lélek ellen küzd.

Sokszor a saját generációnk lázadását is felszínesnek érzem, hogy fűt minket a tettvágy, csak nem tudjuk, mire is fordítsuk az energiánkat.

Horváth János Antal: Azért felszínes, mert a rajtunk kívülállókkal együtt mi is így kezeljük. Senki nem veszi komolyan, így a lázadásból lázadozás, a forradalomból pedig forradalomka lesz.

Olasz Renátó: Meg a mi generációnkba ez nincs belekódolva. Pont erre vagyunk kíváncsiak, hogy miért nincs ma forradalom, vagy ha van, miért hullik rögtön darabokra. Ebben a darabban is van egy csapat fiatal, akik elindulnak, hogy megváltsák a világot, rock sztárokhoz hasonlóan milliók hevernek a lábuknál, de aztán az egész kezd belülről megrohadni.

Horváth János Antal: Mert nem képesek feladni magukat egy közös cél érdekében. Nagyon szeretnénk ezzel szembesíteni a nézőket.

Moor Ferenc szerepét, hogy hogy Waskovics Andreára osztották?

Olasz Renátó: Schiller egy született gonosznak írta meg Ferencet, a púpos másodszülött fiút. Azt kezdtük el keresni, hogy mi az, ami ezt a másodszülöttséget ma vissza tudná adni, s erre találtuk ki azt, hogy Ferenc egy női testbe született férfi, ami már az első pillanatban tükrözi, hogy mennyire más, mint a fivére vagy a többiek.  Se férfi, se nő, amivel a darabbeli világ nem tud mit kezdeni.

Ott muszáj valamilyennek lenni, a férfi férfi, a nő pedig nő legyen. Ostoba gondolat. Fekete és fehér, árnyalat nélkül – hazugság. Ferenc az, aki nagyon sok képességgel született, de a környezete nevetségesnek, száraznak és unalmasnak tartja. Szeretetlenségéből kifolyólag válik diktátorrá. Ma azt, aki gyenge és nem kézzelfogható, hanem belső értékekkel bír, ledarálják. Az erő társadalma van most és ezt utálom, ez ijesztő. Senkit nem érdekel, hogy te mire vagy képes, csináld azt, ami erőt sugall. A hatalom pedig sajnos erőt sugall.

ki_2.JPGOlasz Renátó (középen)

Horváth János Antal: A darab átdramatizálásakor kulcsmomentumnak számított, hogy ne egy olyan embert mutassunk, aki már az elejétől kezdve gonosz, mert azzal nem tudsz azonosulni, az igazán érdekes az, hogy miképpen válik valaki gonosszá. A testvérpár valójában ugyanazzal a problémával, az apai szeretet hiányával küzd, és hasonlóan dolgozzák is fel ezt a hiányt, az egyikük a világ, a másikuk a környezete pusztításával.

Olasz Renátó: És ez az, amiről beszélni akarunk, hogy miből fakad ez a szeretetlenség és világtalanság, mi az, amiért a generációnk kitagadottnak érzi magát. Hiányzik valamiért a lábunk alól a talaj és az is, hogy nem tanultuk meg, hogy a testvér a testvért szeresse, hogy csapatban ne magaddal, hanem a társaiddal foglalkozz, hogy tiszteld a szerelmed és tudd megégetni magad egy szerelemben – csak azt láttuk példaként, hogy a dolgokat hogyan kell elkenni! Ez pedig az „apáink” hibája.

Horváth János Antal: Az apáknak, a mestereknek szól az előadásunk, azoknak, akiknek lehetőségük van tanítani. Közben szól azoknak is, akik majd egyszer apák lesznek, és tovább kell tanítaniuk a következő generációkat.

Olasz Renátó: Valahogy értéket kell teremtenünk, mert egyre nehezebben tudjuk már eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit engedhet meg magának egy ember és mi az, ami ellen fel kell sorakoznunk.

Antal Klaudia

Az előadásban Rába Roland alakítja az apa, Baki Dániel Moor Károly és Waskovics Andrea a testvéröccs, Moor Ferenc figuráját. Partnereik: Mészöly Anna, Nagy Zsolt, Figeczky Bence, Konfár Erik, Hajdu Tibor, Hajdu Péter, Koroknai Sándor.

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatásával.

A Kitagadottak bemutatója február 18-én délután 3 órakor kezdődik az Ódry Színpadon. Ezt követően február 18-án és 19-én látható ugyanott, késő este fél 11 órai kezdéssel.

(Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)