Három táncos egy térbe és egy időbe zárva a nézőkkel

A Hodworks február 16-án a MU Színházban mutatta be új produkcióját, a Szólókat. Hód Adrienn koreográfiájában Márcio Cannabaro, Cuhorka Emese és Molnár Csaba lép fel.

„Adott időben egy előadó, egy akcióban, egyfókuszú figyelemben. Az előadók is kapcsolódnak a közönséget alkotó emberek csoportjához és a közönségnek, akárcsak az előadónak, felelőssége van a színházi élményben. Mindez több lehetőséget kínál arra, hogy előadó és néző viszonyba kerüljön egymással. Éppúgy, mintha időt szánunk arra, hogy megismerjünk valakit, akkor megnő a kötődés lehetősége. A nézőktől érkező reakciók színezik a jelenidejű színpadi cselekvést, ami behoz egy változó, ismeretlen tényezőt” – olvasható az előadás ajánlójában.

                  Molnár Csaba a Szólók előadásában (előadásfotók: Dömölky Dániel)

Hód Adrienn, a társulat vezetője így nyilatkozott az előadásról:

Nem a színpadon jelenlévő ember és emberek közötti kapcsolaton keresztül akartam​ kommunikálni, hanem a néző(k) és az előadó között létrejövőn keresztül. Ez nem egy hierarchikus viszony a néző és előadó között, hanem horizontális érzetű. Tapasztalom magamon, hogy különböző emberek jelenlétében mássá válok, máshogyan reagálok. Előfordul, hogy úgy, ahogyan nem is szeretnék. ​Ennek a mozgékonyságnak a felismerése, tudatos kezelése, ​a hatás és reagálás gyorsasága, milyensége formálja az emberek közötti kapcsolatot. Izgatott ennek a kommunikációnak a milyensége, gazdagsága, hogy mennyire határozza meg, hogy mit érzek, érzékelek, gondolok. Érdekelt az a viszony, ami az előadóval/alkotóval együtt létrejön, ahogy alakul, és ahogy a formája, »játszmái«, eszközei és tartalma mind az előadás részévé válnak. Kit mi mozgat meg és az milyen formai megvalósulást nyer.

Milyen belső folyamat juttatott el odáig, hogy a nézők és alkotók közötti viszony témáját vizsgálva alkotsz színpadi produkciót?

A Pirkad című előadásnál merült fel legutóbb, hogy megszüntessük a hagyományos, egymással szembe helyezkedő „épült” színpad és nézőtér viszonyt. Ott a cél az volt, hogy a nézők minél közelebb kerülhessenek a színpadon történtekhez, így a közönség végül ring szerűen vette körbe a teret. A Szólóknál a kiindulási szempont az volt, hogy az előadók lássák a nézőket és beépítsék azt, hogy akik ott vannak, milyen módon vannak jelen, mi történik velük. Így, egy térben, egy fényben helyezkednek el mindannyian, hogy észlelhessék egymást és partneri viszonyba kerüljenek. 

hod_hamarits_zsolt_ok.JPG                                       Hód Adrienn (fotó: Hamarits Zsolt)

Hogyan épült fel az alkotófolyamat a Szólók kapcsán?

A próbafolyamat első felében külön-külön dolgoztam a táncosokkal, a másik felében pedig már mind együtt voltunk, amikor elkezdtük felépíteni a szólók sorrendjét. A három előadóval az utóbbi négy Hodworks előadásban együtt dolgoztam. Nagyon fontos volt számomra, mindegyikőjük érdeklődése és az, hogy mit, milyen eszközökkel tudunk megmutatni. Törekedtem arra, hogy a szólók tartalmilag és formailag is különbözőek legyenek.

A néző reakciója mennyiben alakítja az előadó performanszát az előadás alatt?

Maga a tény, hogy látjuk egymást és ezáltal én észlelem a nézők jelenlétét, megváltoztat mindent. Engem ez a finom hangoltság érdekel, az, hogy ez hogyan épül be a színpadi történésbe. A két oldalról érkező figyelem az összekötő híd.

Cuhorka Emese

A szólók között van bármilyen párhuzam, vagy gyakorlatilag teljesen különálló performanszok láthatók a színpadon?

A három alkotó több szólót is előad az előadás alatt. Mind formailag, mint tartalmilag a szélességre törekedtem, így egy előadón belül is különböző megjelenésekkel találkozhat a néző. Az idő és a tér, amit nem tudunk meglépni. Mert egy azon térben egyazon emberek előtt történik a dolog és az időben egymás után.

(Forrás: Hodworks, MU Színház)