„A sokszínűség örömöt is ad”

Mi köti össze a nemzedékeket? – erre keresi a választ a 7óra7 interjúsorozata. A harmadik részben a Pécsi Nemzeti Színház két művésze, Stenczer Béla és Vlasits Barbara válaszolt.

A 7óra7 interjúsorozata egy-egy társulat egy idősebb és egy fiatalabb színészét szólaltatja meg. Első alkalommal a Vígszínház társulatának két tagját, Kútvölgyi Erzsébetet és Wunderlich Józsefet kapták mikrofonvégre, második alkalommal Pogány Judit és Zsigmond Emőke válaszolt. Ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház két művészét, a több éven át a POSZT ügyvezetőjeként is dolgozó Stenczer Bélát és a fiatal színésznőt, Vlasits Barbarát kérdezték, akik jelenleg az Addikt és a Meseautó című előadásokban játszanak együtt.

vlasits.JPG        Vlasits Barbara és Stenczer Béla (fotók: Körtvélyesi László)

Stenczer Béla arról beszél, 1970 óta foglalkozik intenzíven színházzal, ebből az első húsz évben amatőrként játszott. Dolgozott a Pécsi Nyári Színházban és az első Pécsi Egyetemi Színpadon is. 1990-ben, 38 évesen szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, Lengyel György igazgató hívására. Arról is beszél, hogy Pécsen az amatőr, alternatív és a kőszínházi műhelyek között jó a kapcsolat. Hozzáteszi, ez nem mindig volt így: „Amatőr színészi pályám elején elég furcsa távolságtartás volt; talán Lengyel Györggyel indult meg az a folyamat, hogy elkezdett közeledni egymáshoz a két terület”.

Vlasits Barbara 2011 óta játszik a Pécsi Nemzeti Színházban, de hasonlóan Stenczer Bélához, ő is szerzett tapasztatokat az amatőr színjátszás területén. A Janus Egyetemi Színpad Csongor és Tündéjébe kellett beugrania Tündeként, majd az előadás rendezője és a színház művészeti vezetője, Tóth András Ernő hívta a Hamletbe Ophéliának. „Nagyon szeretek ott dolgozni, kicsit az egyetemre emlékeztet az a csapat, tehetséges fiatalok vannak ott. A Hamletet már második éve játsszuk, ami nagy dolog egy egyetemi színháznál” – meséli az amatőr színház világába tett kirándulásáról.

addikt.JPGStenczer Béla és Baki Dániel az Addiktban (fotó: Körtvélyesi László)

Természetesen a POSZT is szóba kerül az interjúban, hiszen Stenczer Béla a pécsi színházi találkozó ügyvezető igazgatója volt öt évig. Erről most sem beszél szívesen, fél év kellett ahhoz, hogy elengedje. „Nyilván a város gondolta azt, hogy egy idegenforgalmi jelentőségű fesztivált kellene faragni a POSZT-ból, amit én képtelenségnek tartok. Ez POSZT volt tizenöt évig, most már nem tűnik annak. Ugyanakkor azt mondom, időt kell hagyni az új vezetésnek, és aztán meg kell nézni, mi lett belőle, teljesíti-e a szakma és a város elvárásait” – válaszolja arra a kérdésre, hogy mit gondol a POSZT jövőjéről.

A vidéki színházak alkotóinak szembe kell nézni azzal, hogy egy-egy előadást nem lehet olyan sokáig műsoron tartani, mint a fővárosban – veti fel a 7óra7 szerzője. Stenczer Béla szerint egy előadást addig játszanak, amíg van rá közönség. Úgy véli, hogy „egy vidéki színháznak népszínháznak kell lennie, és ki kell szolgálnia azt a csaknem félmillió embert, aki elérhető ebben a régióban. Sok és sokféle előadást kell játszanunk, ami iszonyúan leterheli ezt a pici társulatot, de a sokszínűség örömöt is ad”. Elmondja még, hogy mióta Rázga Miklós az igazgató, tovább vannak műsoron az előadások, például A dzsungel könyvét – egy év kihagyással – öt éve játsszák. „De mindenképp pozitívum, hogy sokkal több mindennel találkozik az ember, itt sokkal nagyobb a forgás és a merítés, mint egy fővárosi színházban” – emeli ki a vidéki színházi létezéssel kapcsolatban.

csongor_es_tunde.jpgBlahó Gergely és Vlasits Barbara a Csongor és Tündében (fotó: Mihály László)

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.