„Én soha nem mérlegeltem az esélyeket”

Jordán Tamás a szombathelyi közgyűlés döntéséről, újrapályázásáról, elért eredményekről, és hogy sikerült-e megvigasztalnia Törőcsik Marit.

Mint ismeretes, a szombathelyi közgyűlés nem fogadta el Jordán Tamásnak a Weöres Sándor Színház igazgatói székére beadott pályázatát, ezért új pályázatot kell kiírni. Jordán Tamás bejelentette, újra indul. Cikkeinket a témában itt találják. A döntés után a teátrum vezetője a 24.hu-nak adott interjút.

jordan_2.JPGJordán Tamás (fotók: Mészáros Zsolt)

Jordán Tamás az interjúban elmondta, a közgyűlési ülés során elhangzott érvek lepték meg a legjobban. A fő érv az volt, hogy a másik pályázó, Dér András, „botrányos körülményekre” hivatkozva visszavonta a pályázatát, de senkit nem érdekelt, mik voltak ezek a botrányos körülmények. Jordán felhívta Dér Andrást, aki azonban nem volt hajlandó beszélni a kialakult helyzetről, „pedig ez sok mindent tisztázna, megszüntetné a feltételezéseket”.

Ugyanakkor a teátrum igazgatója pozitív módon is meglepődött az iránta mutatkozó szimpátia miatt. „Könnyeket csal a szemembe, ha magam elé idézem a hatalmas, mellettem tüntető tömeget, ha Törőcsik Marira és a Nemzet Színészeire gondolok, ha olvasom a színházak és különböző szakmai szervezetek kiállásait. A döntés szerintem mindenkit megalázott, aki támogatott” – mondta Jordán, hozzátéve: „most jöttem vissza Velemből, az összeroppant Törőcsik Marit próbáltam megvigasztalni, sajnos kevés sikerrel”.

Jordán szerint a mostani közgyűlési döntéssel „romba dőlt” az eddigi politikai egység, vagyis, hogy előző két pályázatát mindkét oldal egyhangúan támogatta. Ugyanakkor azt szeretné, ha a színházba továbbra sem szivárogna be a politika. Aggodalommal az tölti el, hogy a fennálló helyzet miatt nem fogják tudni előkészíteni a következő színházi évadot; a színházi törvény miatt ugyanis márciusban meg kell hirdetni a műsortervet, szerződetni a színészeket stb. „Mi most ezeknek a követelményeknek nem tudunk eleget tenni, mert nem tudhatjuk, hogy ki lesz az új igazgató, így nem tudhatjuk az sem, hány színész marad Szombathelyen, és kik azok, valamint kérdéses, hogy az általam eddig foglalkoztatott rendezők az új igazgatónál is vállalnak-e munkát” – mondta Jordán.

jordan_3_meszaros_zsolt.JPG

Az igazgató a színház eredményeiről is beszélt, arról, hogy folyamatosan sikerült hozzászoktatni a szombathelyi közönséget a nehezebben befogadható előadásokhoz. „Még azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a színház abban az állapotában, ahogy most van, felzárkózna a Katonához, az Örkényhez meg a Radnótihoz”, ha Budapestre kerülne – mondta Jordán, de – hozzátette – utóbbira nem lenne szükség, mert egyébként is sokan jönnek a fővárosból.

Jordán Tamás most azt szeretné elérni, hogy hosszabbítsák meg kinevezését a szezon végéig, hogy elő tudja készíteni az évadot, illetve írjanak ki pályázatot, amelyen ő mindenképpen el fog indulni. Esélyeiről azt mondta: „Semmi reális esélye nem volt a Merlin Színháznak, semmilyen reális esélye nem volt a Pécsi Országos Színházi Találkozónak, mindenki kiröhögött. De aminek aztán végképp nem volt reális esélye, az az, hogy egyszer Szombathelyen színház lesz. Én soha nem mérlegeltem az esélyeket. Győzni fogok!

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.