A Magyar Teátrumban nekimentek Jordánnak és a nemzet színészeinek

Balogh Tibor szerint a szombathelyi önkormányzatnak feljelentést kellene tennie Dér András pályázatának kiszivárogtatása ügyében.

Mint ismeretes, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói székéért a megadott határidőig ketten pályáztak: Jordán Tamás jelenlegi igazgató és Dér András filmrendező. Előbbi már kezdetben nyilvánosságra hozta pályázatát, utóbbi – élve törvény adta jogával – nem, viszont a nyugat.hu nevű internetes portál kiszivárogtatta azt. Dér András erre „botrányos körülményekre” hivatkozva visszavonta jelentkezését. Az egyetlen megmaradó jelölt, Jordán Tamás pályázatáról sem a szakmai bizottság, sem a közgyűlés nem tudott dönteni, így új pályázatot írnak ki. Cikkeinket a témában itt találja.

balogh_kep_simara_laszlo.JPGBalogh Tibor (fotó: Simara László)

Most Balogh Tibor kritikus írt a Magyar Teátrumban Jordán-ügyben. Balogh Kovács Bálint Indexen megjelent cikkére reagált, amelyben az újságíró úgy fogalmazott, Dér András pályázata „kiszivárgott”. Balogh Tibor szerint Kovács Bálint „príma csintalanságot” követett el azzal, hogy nem „kiszivárogtatást”, hanem „kiszivárgást” írt, ugyanis a kiszivárogtatás olyan cselekmény, amiből „kriminalisztikai oknyomozásnak kellene következnie”. (A cikk egyébként az MTI-re hivatkozva idézi az önkormányzat kommunikációs vezetőjét, aki szintén a „kiszivárgott” kifejezést használja.)

Balogh Tibor Kovács Bálint egy másik cikkére is reagált, amelyben négy nemzet színészét – Törőcsik Marit, Molnár Piroskát, Cserhalmi Györgyöt és Szacsvay Lászlót – kérdezett meg Jordán leszavazásával kapcsolatban. Mind a négyen megdöbbenésüknek adtak hangot a döntést illetően. Balogh Tibor szerint a nemzet színészeivel nem nehéz elhitetni, hogy „ők nem egyszerűen a legidősebbek legképességesebbjei, az Isten kegyelméből épnek megmaradt szép korúak, hanem egy különleges státusú, hatóságerejű köztestület, amely kulturális-közigazgatási ügyekben akceptálandó állásfoglalásokra hivatott. És történik az izzításuk pusztán azért, hogy legyen alkalom világgá kürtölni a duzzogásukat”.

Balogh Tibor ezután Jordán Tamást veszi célkeresztbe, megjegyezvén róla, hogy „szakirányú felsőfokú végzettséggel nem, csak középiskolai érettségivel” rendelkezik. (Aminek a második fele nem igaz: Jordán Tamás 1966-ban földmérői diplomát szerzett a Műegyetemen, a színház tájékoztatása szerint tavaly nyáron kapta meg az aranydiplomáját.) Balogh megemlíti, hogy a Nemzeti Színház igazgató székére való pályázáskor Jordán „csuklóból kiütötte” az együtt pályázó Vidnyánszky Attilát és Horváth Csabát. A szombathelyi Weöres Sándor Színház megalapításával kapcsolatban azt írja, Jordán „nem rögtön teremtett, kezdetben kitúrt”, hiszen előtte két intézmény is folytatott befogadó-színházi tevékenységet a városban.

jordan_meszaros_zsolt_1.JPGJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt)

Balogh Tibor szerint Jordán Nemzeti színházi igazgatói pozícióját az akkori szocialista kulturális kormányzat 2008-ban nem akarta meghosszabbítani, „az elvtársias hangnemű lelépés feltétele az volt, hogy a távozó direktor társulatos színházat alapíthasson a kedvenc városában. Ehhez, a kormányzattól százhúszmillió forint stafírung érkezett Szombathelyre. A befogadó színházat pártolók vesztettek, a Weöres Színház létrehozását ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg a közgyűlés. Radnóti Zsuzsa dramaturg (Csurka István és mások »felfedezője«) találó szavával: Einstand”. (Balogh Tibor itt Radnóti Zsuzsa szerkesztőségünknek eljuttatott állásfoglalására utal.)

Balogh Tibor úgy véli, bár az Előadó-művészeti törvény nem írja elő, de el kellett volna végezni a színház teljes körű átvilágítását, és „tiszta helyzet esetén Dér Andrásnak sem kellett volna pályázata tartalmát titkosítania”. Emlékeztet arra, Jordán második ciklusáról már fideszes városvezetés döntött, és elkezdhette volna a harmadikat is, „ha végbemennek szabályszerűen a meghallgatások, s a szakmai érvek döntenek”. Ezt Dér pályázatának ismeretlen kiszivárogtatója akadályozta meg Balogh szerint, aki ellen az önkormányzatnak „elemi kötelessége” feljelentést tenni.

Balogh Tibor cikke teljes terjedelmében itt olvasható.