Részvételi színház és még slam is – Hogyan van ez?

Részvételi slam színház! Minimum ijesztőnek hangzik. Hogy mennyire az (vagy nem), Bethlenfalvy Ádám, az Én Prométheuszra gondoltam előadás rendezője meséli el.

A slam poetry műfaja messze nem csupán habókos költőimitátorok underground kocsmai ámokfutása. Valószínűleg sosem volt az. Nem véletlen, hogy kőszínházi kiszerelésben is polgárjogot nyert, jó példa erre a Radnóti Színház Pacalos pizza című estje bő két évvel ezelőtt.

Hogy mi is az a slam poetry? Az előadást létrehozó Bohócok a Láthatáron Csoport megfogalmazásában: Művészet nem csak művészeknek. Mindenki a saját (verses vagy szabad formájú) szövegét adja elő, amely egy számára fontos vagy társadalmilag égető témáról (is) szól.

slam.JPG         Horváth Kristóf és Feuer Yvette az Én Prométheuszra gondoltam próbáján

És akkor ott van még az előadás formájaként, hogy „részvételi színház”. Ami nézői alkattól függően görcsbe ránthat vagy inspiráló izgalomba hozhat minket. „Nézői speciális, „több mint nézői” szerepbe kerülnek.  Aktív cselekvők, akinek lehetősége nyílik az előadás keretein belül játszani, megosztani a gondolataikat, döntéseket hozni és/vagy alakítani a történetet” – üzenik az alkotók.

Az előadásról magáról is van egy üzenetük: Az Én Prométheuszra gondoltam egy krimi. Gyilkosság mindenesetre történik benne. A nézők, akik több mint nézők, nem csak a tettes után nyomoznak, hanem a felelősség kérdéséről is gondolkodnak és a döntéseikkel befolyásolhatják az eseményeket. A történet egy slampoetry (vagy más néven kreatív versírás) óra kereteiből rugaszkodik el az osztálytermen kívüli valóságába, a hatalom felelősségének kérdései felé. Határokat feszegetünk. Mind műfajilag, mind felelősségileg. A kreatív írásgyakorlatokkal és ritmusjátékokkal (majdnem) eljutunk a versírásig és mindez a történet szerves része, az alkotás és reflektálás magától értetődő eszköze. A történet a szemünk előtt bomlik ki, és hogy hova juttatjuk az már csak rajtunk áll.

Ami kérdés ezek után még maradt bennünk, Bethlenfalvy Ádám rendezőnek, színházi nevelési szakembernek tettük fel.

bet_1.JPGBethlenfalvy Ádám (balra) egy vitaszínházi programon

Slam poetry és részvételi színház: hogyan jön össze ez a kettő?

A mi esetünkben van egy normális, meg egy okoskodóbb válasz. A normális válasz az, hogy ez egy olyan részvételi színházi előadás, ami egy slam órán játszódik. Az okoskodó pedig az, hogy a részvételi színház egy olyan színházi esemény, amiben a közönségnek a szokásosnál nagyobb, meghatározóbb szerepe van. A slam pedig olyan költészet, ami csak élőben előadva érvényes. Mind a kettő reflektál arra, hogy közösségi eseményként valósul meg. És persze mind a kettő izgalmas dolog. Nekünk izgalmas kísérlet a kettőt egybe olvasztani úgy, hogy egymást szolgálják, de közben mind a két műfaj teljesértékűen jelen legyen.

Hogyan képzeljük el az előadást? Mi a nézők feladata vagy lehetősége ebben a játékban, és mi az, ami rögzített játék?

Azt kell elképzelni, hogy egy slam órára jöttök. Vagy, hogy egy slam óra jött el hozzátok. Az előadás nagyban épít a nézőkre, de nincs semmilyen kényszer, nem muszáj beleszólni a dolgokba. Az előadás során kialakulnak helyzetek, azokra lehet reagálni, de nem muszáj.

Ti miért gondoltatok Prométheuszra?

Prométheusz izgalmas figura. Jófej, de ellentmondásos is. A tudás és a társadalmi cselekvés témája foglalkoztatott minket, és én azt gondolom, hogy mindig érdemes a régi nagy történetek között keresgélni. Prométheusz adta magát. Mi örültünk neki és inspirációként használtuk. Sokat gondoltunk rá. Sőt, még most is...

bet_3.JPGBethlenfalvy Ádám talán éppen Prométheuszra gondol

A színészek improvizációinak felhasználásával készült szöveget Sebők Borbála írta, aki dramaturgként is közreműködik. A Bethlenfalvy Ádám által rendezett előadásban Feuer Yvette és Horváth Kristóf játszik.

Az Én Prométheuszra gondoltam először április 27-én, majd május 5-én és 8-án látható a budapesti Eötvös Gimnáziumban.

(Forrás: Bohócok a Láthatáron Csoport, szinhaz.hu)