„Alföldi Róbert és Bede-Fazekas Szabolcs a kedvencem”

Ki az, akinek a nevét talán a leggyakrabban hallhatjuk moziban és külföldi filmeknél? Tomacsevics Zorka szinkronrendezővel beszélgetett az MNO riportere.

Dolgozott fenyőfadísz-készítőként, színészegyeztetőként és volt felvételvezető is, de legtöbben szinkronrendezőként ismerjük a nevét. Tomasevics Zorka a szinkronrendezés mellett beszédtechnikát is tanít a Pázmányon. Ötven esztendeje folyamatosan dolgozik. Nem csupán azt tudhatjuk meg az interjúból, hogy általában miért nem olyan jók a mai szinkronok, mint régebben, de azt is, hogy Tomasevics Zorka legszívesebben ma már csak olvasna, kötögetne és filmet nézne.

toma_filmtett.jpg                          Tomasevics Zorka (fotó: Bach Viktória / Filmtett)

Gyermekorvos, régész majd művészettörténész akart lenni, de végül másképpen alakult az élete. 1970-ben lépett be az egykori Pannon Filmstúdióba, ahol némi kanyar után felvételvezetőként, majd gyártásvezetőként dolgozott. Ezt követőn, 1979-ben negyedmagával felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakára. Hogyan lesz ebből szinkronrendezés? „Szinkronrendezőnek készültem, igaz, mindehhez az adásrendezésnek nincs sok köze. Viszont Magyarországon sem akkor, sem most nincs folyamatos, egységes színvonalú állami szinkronképzés” – mondja el erről.

Mint az interjúból is kiderül, Tomacsevics Zorka gyártotta le a Flinstone család utolsó szériáját, ahol igazi nagyágyúkkal kellett dolgoznia. Meg is gyűlt a baja velük: „A négy nagyot, Csákányi Lászlót, Márkus Lászlót, Psota Irént és Váradi Hédit nagyon nehezen sikerült összeegyeztetni. Hisztisek is voltak, főleg a lányok”. A megoldásról is mesél: „Eleinte kifejezetten tartottam a nagy színészektől, aztán rájöttem: szembe kell velük fordulni, vissza kell szólni nekik. Akkor leszünk partnerek”.

toma_kis.jpgAz interjúban sorra mondja el személyes élményeit elsőként a korábbi évek nagy színészeiről: Páger Antalról, Pásztor Erzsiről, Piros Ildikóról, Tordy Gézáról, Ruttkai Éváról, Almási Éváról, Moór Mariannáról. Kézdy Györgyről is mesél egy jellemző történetet: „Kézdy György is nagyon hisztis volt. Egyszer rám üvöltött: „Mi van?! Miért nem szól?!” Halkan válaszoltam: „Mert nem merek…” Ezzel levettem a lábáról, kitört belőle a nevetés, folytathattuk a munkát.”

Ami pedig a maiakat illeti, „Alföldi Róbert és Bede-Fazekas Szabolcs a kedvencem. Dörner György is kiváló, igaz a Bruce Willis-filmek engem elkerültek. Nagy Ervin a szívem csücske. És a derék kis színészeket is szeretem” – sorolja Tomasevics Zorka.

Mint kiderül a beszélgetésből, sokat változott a szinkronmunka a múlthoz képest és nem előnyére. Mivel külön-külön veszik fel az egyes szereplők hangját, minimum nehéz, de néha lehetetlen összecsiszolni a párbeszédeket. „Figyelje meg, időnként elbeszélnek egymás mellett a dialógusban részt vevő színészek, akik a képen együtt szerepelnek ugyan, de a hangjukat külön vették fel” meséli. Ehhez jön a sietősség mai elvárása, ami miatt gyakran próbákra sincsen lehetőség, illetve az alacsony fizetségek: „Huszonkét év óta nem változtak a gázsik: a Vészhelyzetet 1995-ben kezdtem, s ugyanannyit adtak rá, mint amennyit most”.

toma_all.jpgAz sem tesz jót a színvonalnak, hogy a fordítások gyakran az angol szórendet követik és a fordítók a szájra illesztéssel sem mindig törődnek. „Állítom, egyesek fordítógéppel dolgoznak. Nem törődnek azzal sem, hogy illeszkednie kell a szövegnek. Márpedig szájmozgásra, bőgésre, nevetésre, picsogásra, mindenre. Nem tudják, hogy a szinkronfordításnak külön szabályai vannak” – mondja el a színvonalcsökkenés okáról.

Tapasztalatai szerint a színészek sem beszélnek olyan tisztán, mint régen. Hogy miért? „A bajt az okozza, hogy a könyvelőknek, a pedagógusoknak, az orvosoknak kötelező továbbképzésre járniuk, a színészeknek pedig nem. Ennek következtében elfelejtenek helyes, szép kiejtéssel beszélni. Volt, akinek szabályos beszédtechnika-órát kellett tartanom” – mondja el Tomasevics Zorka a meglátásait. Ráadásul „a mély hangú színészek eltűnnek, nemcsak a férfiak, hanem a nők is. Sokan csak csicseregni tudnak”.

Az interjúban mesél a külföldi színészek és magyar szinkronhangjaik között nagy rátalálásokról is, és megemlíti azt a nagyon csekély számú esetet is, amikor melléfogott egy-egy hanggal.

Ez az ötvenedik munkaévem, amint letelik, be akarom fejezni” – árulja el az interjú vége felé. Hogy miért? „Tizennyolc éves koromban egy szombati napon leérettségiztem, hétfőn elmentem dolgozni, és azóta talpon vagyok. Reggel nyolcra bemegyek, este fél tízkor kijövök, van húszpercnyi ebédidő, háromszor kirohan az ember a vécére. Higgye el, hogy elég volt. Hiányozni fognak a filmek, a színészek, de a feszültség nem. Ez is az újabb kor eredménye” – meséli.  

És hogy mit fog azután csinálni? „Majd kötögetek, olvasok és filmet nézek.

A Magyar Nemzetben megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.