Ingyenes előadások diákoknak és Vidnyánszky három új rendezése a Nemzetiben

Évadot hirdetett a Nemzeti Színház. Silviu Purcărete és Zsótér Sándor is dolgozni fognak a teátrumban.

Vidnyánszky Attila egyik fontos színházigazgatói elképzelése, amely szerint szeretné a Nemzeti Színházban bemutatni a drámairodalom „nemzeti triászát”, a Csongor és Tündét, Az ember tragédiáját és a Bánk bánt, most teljesülhet: az első kettőt követően utóbbit saját rendezésében állítja színpadra. A főszerepben Mátray Lászlót láthatjuk.

Csiszár Imre Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját Blaskó Péter főszereplésével fogja megrendezni, Sardar Tagirovsky a tavalyi 6 után idén a Figaro házasságát állítja színpadra. Goldoni Házasság Palermóban című darabját Kiss Csaba, Móricz Úri muriját – Szűcs Nelli és Trill Zsolt főszereplésével – szintén Vidnyánszky Attila jegyzi rendezőként.

nemzeti.jpg                                 Nemzeti Színház

A szombathelyi színházigazgatói pályázat kapcsán elhíresült Dér András is lehetőséget kap a következő évadban, Cocteau Szent szörnyetegét rendezi meg. A világhírű román rendező, Silviu Purcărete Csehov Cseresznyéskertjét állítja színpadra Udvaros Dorottyával.

Két „táncosabb” bemutató is helyet kap a Nemzeti Színház következő évadjában: Bozsik Yvette Brian Friel Pogánytáncát, Vidnyánszky Attila az Egri csillagokat rendezi meg, Zalán Tibor átiratában és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével.

Zsótér Sándor ismét dolgozni fog a teátrum színészeivel, Brecht A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabját állítja színpadra. Hobó, aki régtől kezdve dolgozik együtt Vidnyánszky Attilával és a Nemzetiben is több előadása futott már, jövőre Szirtes Edina Mókussal egy Csokonai-estet állítanak össze és adnak elő.

Még folynak a tárgyalások, de vélhetően egy Ákos által létrehozott Arany-est is műsorra kerül a Nemzetiben.

Két további bemutatót majd azután jelent be a Nemzeti Színház, ha lezajlott a vezetői pályáztatás, ugyanis Vidnyánszky Attila vezetői mandátum 2018 nyarán jár le. Annyit már most lehet tudni, hogy az előadások rendezői Szász János és Viktor Rizsakov lehetnek. Az igazgató bejelentette, hogy újra fog pályázni a színház vezetésére. 

A Nemzeti Színház társulata Vidnyánszky Attila kaposvári osztályának több, idén végzős hallgatójával bővül: Ács Eszter, Barta Ági, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Bordás Roland és Katona Kinga szerződnek a teátrumhoz. Illetve Rubold Ödön is tagja lesz a Nemzeti Színháznak.

Vidnyánszky Attila négy rendezése: a Csongor és Tünde, a János vitéz, a Fekete ég / Fehér Felhő és a Tóth Ilonka diákok számára ingyenesen lesz látható a következő évadban.

süti beállítások módosítása