Öt új bemutató a Karinthy Színház következő évadában

A Karinthy Színház az öt bemutató mellett egy új játszóhellyel bővülve vág bele harminchatodik évadába. 

A Karinthy Színház következő évadának első bemutatója Karinthy Márton rendezése lesz, aki a Pulitzer-díjas író, Thornton Wilder: A mi kis városunk című darabját állítja színpadra. Ezt követően a budai teátrum újra színre viszi Molnár Ferenc: Az ördög című művét, amelyet 2013-ban mutatott be az azóta elhunyt Balikó Tamás rendezésében. A mostani előadást elsősorban az ő emlékének tiszteletére tűzik ismét műsorra, ezúttal Szabó P. Szilveszter főszereplésével és rendezésében, aki a korábbi előadásban is szerepelt. 

kari.JPG

Még 2017-ben bemutatásra kerül egy Eisemann operett, a XIV. René. A műfajjal együtt a rendező is debütál a Karinthy Színházban, hiszen Csizmadia Tibornak ez lesz az első rendezése náluk. A 2018-as év a Nézőművészeti Kft. és a Karinthy Színház koprodukciójával indul, a Rejtő-köpönyeg címen Rejtő Jenő életéről készülő előadás rendezője és egyben egyik főszereplője Scherer Péter. 

Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című írásából készült előadás a színház egyik legtöbbet és leghosszabban játszott előadása volt. Az év zárásaként a megzenésített darabot Simon Kornél rendezésében viszik újra színre. 

Ami pedig az új játszóhelyet illeti, a Karinthy Színház Gőzben és A nadrág című előadása ezentúl az idén megnyílt Hatszín Teátrumban lesz látható.

(Forrás: Karinthy Színház, szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Szembesítés a Karinthy Színházban
Tortúra – Stephen King a Karinthy Színházban
Péter - Ritkán játszott Aszlányi-komédia készül a Karinthy Színházban
Rozsda lovag és Fránya Frida - Családi musical a Karinthy Színházban