Színes évadra készül a kecskeméti Katona József Színház

Cseke Péter mellett Béres Attila, Zsótér Sándor, Szente Vajk, Kuthy Ágnes, Rusznyák Gábor, Hegymegi Máté, Szász János, Réczei Tamás, Barta Dóra és Kocsis Pál rendez Kecskeméten.

Több mint 104 ezren látták eddig a kecskeméti Katona József Színház 2016/2017-es évadának előadásait, de a vendégszereplésekkel és szabadtéri előadásokkal a nézők száma a nyár végére elérheti a 120 ezret. Cseke Péter igazgató közölte, társulatuk a lezáruló évadban 372 előadást játszott.

A kecskeméti teátrum a következő évad jelmondatának Robert Schumann gondolatait választotta, amely szerint: „fényességet küldeni az emberi szív mélységébe: ez a művész hivatása”.

kecskem.JPG  A kecskeméti Katona József Színház

Az öt nagyszínházi, bérletes bemutatók sora szeptember 29-én a Csárdáskirálynő című operett bemutatójával kezdődik, rendezője Béres Attila lesz. Bertolt Brecht A szecsuáni jóember című drámáját Zsótér Sándor viszi színre, bemutatóját november 17-én tartják. Michael Frayn Függöny fel! című előadását Szente Vajk rendezésében szilveszterkor láthatja először a közönség. Az évad második felében, február 9-én először a Kőműves Kelemen rockballadát viszi színre a társulat Cseke Péter rendezésében. Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát április 6-án mutatják be.

A gyermekeknek és fiataloknak Gimesi Dóra Hessmese című mesejátékával készülnek, amelyet szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján Kuthy Ágnes rendezésében mutatnak be. Andersen A hókirálynő című táncos mesejátékát december 5-én Cseke Péter viszi színre. Az előadásban közreműködik a színház balett-társulata is.

A Kelemen László Kamaraszínházban október 6-án Rusznyák Gábor rendezésében Moliére Képzelt beteg című vígjátékát, majd február 16-án Alfred Jarry Übü király című bohózatát Hegymegi Máté rendezésében láthatja a közönség. Az ötödik évadát kezdő Kecskemét City Balett Rómeó és Júlia előadásának premierjét március 14-én tartják, a bemutató Tom Johnson Négyhangú opera című művével is kiegészül.

orth.jpg                                 Orth Péter a Junior Prima Díj 2014-es átvételekor (forrás: Fidelio)

A Ruszt József Stúdió Színházban Frederico Garcia Lorca Vérnász című színművét Kocsis Pál rendezi. Szász János viszi színre Csehov Ványa bácsiját, és Simon Gray A játék vége című darabját is színpadra állítják.

Újdonság a kecskeméti színház műsorán, hogy osztályteremben adják elő fiataloknak Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámáját, amelyet Réczei Tamás rendez.

Az évadzáró társulati ülésen a színész özvegye, Frigyesi Tünde által alapított Csizmadia László-díjat Orth Péter színművész kapta, míg a társulat tagjainak szavazatai alapján Az évad embere Károly Kati zenei vezető lett.

(Forrás: MTI)