A Proton Színház nem magára költi a POSZTon kapott MMA pénzdíjakat

A Látszatélet alkotói az általuk elnyert félmillió forintot az állam által elhanyagolt társadalmi csoportokkal foglalkozó alapítványoknak ajánlják fel.

Meglehetősen felkavarta a színházi szakma egy részének kedélyét, hogy idén a POSZT szakmai díjai mellé a Magyar Művészeti Akadémia 250 ezer forintos pénzdíjat is mellékelt. Ez a gesztus mindenkit váratlanul ért, lévén csak a POSZT megnyitóján jelentették be.

lat_1.JPGKozma Dáriusz és Jéger Zsombor a Látszatélet előadásában (fotók: Rév Marcell / Proton Színház)

Elsőként Schilling Árpád tett közzé egy Facebook bejegyzést, ami szerint a pénzdíjak elfogadása korrekten működő szakmai szervezetként legitimálná az MMA-t, miközben „az MMA minden, csak nem korrekt”. „Az MMA igazából egy nyugdíjasotthon, aminek a vezetője egy autoriter, antiszemita bolond. (…) Az MMA valójában egy óriási probléma. Ahogy és amiért létrejött, akik és ahogy működtetik, a pénzek, a vagyontárgyak, az egész konstrukció irdatlan nagy balfogás. Konkrétan igazságtalan, jogtalan, szakmaiatlan és káros” – fogalmazott Schilling Árpád.

Ezt követően Bagossy László a POSZT legjobb előadásának díját elnyerő Mesél a bécsi erdő rendezője nevezte politikai provokációnak az MMA pénzdíjainak beemelését. A Hír TV Egyenes című műsorában arról beszélt, hogy ez nem több egy PR akciónál, amivel az MMA olcsón jutott reklámfelülethez, miközben a testület tevékenysége megosztja a társadalmat és a szakmát is. Úgy vélte, ha az MMA valóban támogatni szeretné a POSZTot, akkor nagyobb összeget tett volna bele a fesztiválbüdzsébe és a szervezőkre bízta volna, hogy mire költik.

lat_3.JPGLáng Annamária a Látszatéletben

Ma a Proton Színház két fesztiváldíjat is (Legjobb írói és dramaturgi munka, illetve Legjobb díszlet) elnyerő Látszatélet című előadásának az alkotói: Wéber Kata szerző, Ágh Márton díszlet- és jelmeztervező és Boronkay Soma dramaturg nyilvánosságra hoztak egy nyilatkozatot, amely szerint a művészet szabadságába vetett hitük miatt az MMA pénzdíját „olyan társadalmi rétegekkel foglalkozó alapítványoknak ajánlják fel, melyekkel sajnálatos módon a magyar állam jelenleg a legkevésbé sem törődik”.

A nyilatkozat teljes szövege:

Mi, a Proton Színház Látszatélet című előadásának az 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón díjazott alkotói a szakmai elismerés mellé a Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott pénzösszeget nyertünk el. A POSzT-on való részvételünkkel ki szerettük volna fejezni, hogy a művészet szabadságát továbbra sem tartjuk illúziónak. Független színházi alkotókként a szabadság jelenti számunkra a függetlenséget. Ennek megtartása érdekében fontosnak érezzük, hogy az elnyert pénzösszeget olyan társadalmi rétegekkel foglalkozó alapítványoknak ajánljuk fel, melyekkel sajnálatos módon a magyar állam jelenleg a legkevésbé sem törődik. A díjazott előadás különböző származású, a társadalom által kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek sorsát mutatja be. Ezért Wéber Kata és Ágh Márton az őket megillető összeget a Gyermekétkeztetési Alapítvány, míg Boronkay Soma a Szivárvány Misszió Alapítvány számára ajánlja fel.

Wéber Kata, Ágh Márton, Boronkay Soma

Kapcsolódó cikkek

A POSZT idei évi díjazottai