Elkezdődött a Színházi Szemle a Városmajorban

A Csíki Játékszín zenés előadásával startolt a versenyprogram a Városmajori Szabadtéri Színpadon, amelyet a Szabadkai Népszínház Amadeusa követett.

Június 22. és július 8. között zajlik a Városmajori Szabadtéri Színpad Színházi Szemle sorozata, amely a nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatja be. A hat vidéki városból érkező hat előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat a legjobb előadásra. 

varosmajoriszinhaziszemle_csikszereda_tisztelthaz_sandorlevente.jpgTisztelt Ház (fotó: Sándor Levente)

A csíkszeredai társulat telt ház előtt mutatta be június 22-én a Tisztelt Ház című vígjátékot Lendvai Zoltán rendezésében. A Szemle-program június 24-én, szombaton a Szabadkai Népszínház Amadeus című színművével folytatódott, amely a két zseni, Mozart és Salieri egymással való küzdelmét mutatja be Béres Attila rendezésében, Pálfi Ervin és Balázs Áron főszereplésével. 

Június 29-én Feydeau népszerű bohózata, A hülyéje kerül színre a miskolci társulat előadásában, majd július 1-jén érkezik A falu rossza Szombathelyről. A „népszínmű három zenés részben” a Mohácsi-testvérek átiratában, Mohácsi János rendezésében a Pécsi Országos Színházi Találkozón is bemutatkozott, ahol Sodró Eliza a legjobb 30 év alatti női színész díját érdemelte ki alakításáért. Július 4-én a Mágnás Miska operettet a kecskeméti Katona József Színház társulata játssza Rusznyák Gábor rendezésében, majd a nyíregyházi színház Képzelt riportja zárja a Szemlét július 8-án, Tasnádi Csaba rendezése. 

varosmajoriszinhaziszemle_miskolc_a_hulyeje_galosmihalysamu.JPGCzakó Julianna A hülyéje előadásában (fotó: Gálos Mihály Samu)

Az előadásokat négy fős szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Ullmann Mónika színművész, Kozma András dramaturg, a Nemzeti Színház tagja, Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, valamint Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik több kategóriában díjazzák a látottakat. A díjátadóra immár hagyományosan szeptember elején kerül majd sor. A Szemle ideje alatt a közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott előadásra a www.szabadter.hu oldalon. 

Bővebb információ és online jegyvásárlás a Szabad Tér Színház honlapján

(Forrás: Szabad Tér Színház)