Idén a bemutatók lesznek a THEALTER fókuszában

A független színházi szféra legnagyobb volumenű hazai fesztiválja a helyspecifikus előadástól a mozgásszínházon át az áldokumentumjátékig kínál bemutatókat. 

Az idén 27. alkalommal jelentkezik a szegedi THEALTER: az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését immár második alkalommal elnyerő művészeti fesztivál július 21. és 29. között várja Szegeden a színházkedvelőket szegedi és magyarországi bemutatókkal. 

mentocsonak_ujvilag_ea_02_domolky_daniel_print_017_kicsi.jpgÚjvilág (Mentőcsónak Egység) - Fotó: Dömölky Dániel

A fesztivál nyitóelőadása ősbemutató: Caroline Harding Nővérek című darabját Bereczki Csilla állítja színpadra. A 2006-ban bemutatott darab az 1880-as években egy orosz városkában játszódik, címszereplői a negyvenes éveikben járó testvérpár, Szonja és Ánya, akik spártai körülmények között élnek, de jól kijönnek egymással, úgy tűnik, szeretik egymást, ahogy testvérekhez illik. Egy furcsa tárgy felbukkanása azonban fiatalabb éveik olyan emlékeinek felidézésére ösztönzi őket, amelyeket legszívesebben elfelejtenének.

Az előadás dramaturgja és a darab fordítója Selmeczi Bea, a látványért Szakács Ferenc és Enyingi Sára felel, a fényterv Kehi Richárd munkája. Az előadás zenei vezetője Keresztény Tamás, aki színészként is társa lesz a nővéreket megformáló Fátyol Herminának és Fátyol Kamillának. Az előadás július 21-én, este 7 órától látható a Régi Zsinagógában. 

noverek_5_kicsi.jpgNővérek

Július 22-én tartják a SzínMűHely Alapítvány és a MASZK Egyesület koprodukciójában készült Oxigén című darab szegedi bemutatóját. Az új évezred orosz színházának kultikus darabját az a Szilágyi Bálint állította színpadra, aki 2016-ban a THEALTER junior díját nyerte el két ősbemutatóval. A darab szerzője Ivan Viripajev, a fiatal orosz drámaíró nemzedék egyik legjelentősebb alakja, „a színház szent őrültje”. Az Oxigén szinte bombaként robbant be 2002-ben az orosz színházi életbe, az Y-generáció élet értelmét boncolgató kérdéseit, légszomját kiáltja az éjszakába egy tragikus kimenetelű ámokfutás történetén keresztül, koncertszínházi formában. 

A dráma szövegét Horváth „Színész Bob” Kristóf, a sokoldalú slammer dolgozta át a magyar nyelvű ősbemutatóhoz, aki instruktorként végig is kísérte a próbafolyamatot, az előadást Kovács Kinga (Dj Sanyi) és Salman Ádám (Adam Salman), a hazai underground zenei színtér sokoldalú DJ alkotópárosa fogja végigkísérni. A két Szását a szellemes trash díszletért is felelős Márkus Sándor és a Junior Prima díjas Eke Angéla jeleníti meg, aki Zsigmond Dóra menswear kreációiból válogatott az előadás számára egy kollekciót. 

szinmuhely_oxigen_ngo6174_kicsi.JPGOxigén

Ugyancsak július 22-én vehetnek először részt az érdeklődők az Artus Stúdió Egyenes labirintus címet viselő városi sétáján. Az alkotók – Makkai Dániel, Lukács Mihály, Lukács Máté, Baló Dániel, Dombi Kati, Ivanyos Ambrus és a szegedi Homo Ludens Project színészei – Debreczeni Márton vezetésével izgalmas sétára invitálják az érdeklődőket, amelyben Szeged tereit használják díszletként vagy akciók helyszíneiként, miközben a hétköznapi valóság, a mindennapi jelenségek összefonódnak a fikcióval. A 3 napon át több turnusban látogatható projekt közösségi játék, színházi előadás és városi kalandtúra egyszerre, amelyben a résztvevőket videók, hangfelvételek, térinstallációk és a persze az alkotók vezetik végig a kijelölt útvonalon. 

Július 23-án egy nemzetközi koprodukciót mutatnak be, Jami körzet címmel, melyet Kokan Mladenović, a szerb, és általában véve a kelet-európai kortárs színház fenegyereke állított színpadra, akit szókimondása, humora, valamint bravúros eszközhasználata tett az elmúlt évek egyik legegyedülállóbb színházi alkotójává. Rendezései szinte kizárólag a ma kérdéseit, politikai, társadalmi és kulturális problémáit vizsgálják, sokszor egy-egy jól ismert klasszikus újragondolásával. Előadásai Kelet- és Közép-Európa szinte összes színházi fesztiváljának fődíját elnyerték, rendszeresen dolgozik határon túli magyar társulatokkal is, az Újvidéki Színházban készített Opera ultima 2014-ben elnyerte a Legjobb előadás díját a POSZT-on. 

jamikorzet_dus_2857_kicsi.JPGJami körzet

A Jami körzet zenés áldokumentumjáték formájában egy fiktív, Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina közös határán lezajló esemény következményeit meséli el, három színésznő, Isidora Simijonović, Jelena Graovac, és Nina Nešković segítségével, de valójában a nemzet és a nemzetállamok 19. században kialakult ideájának létjogosultságát veszi górcső alá a 21. század high-tech világában. Az előadást, amely a belgrádi Bitef Színház, a montenegrói Tivat Kulturális Központ, az újvidéki Think Tank Studio és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában jött létre, a márciusi bemutató óta számos szerbiai színházba, hazai és külföldi fesztiválra meghívták, június közepén pedig a zágrábi „Dani Satire Fadila Hadžića” fesztiválon elnyerte a legjobb kabarészínházi előadás díját. 

Július 25-én három bemutatót is tart a fesztivál. Szabadtéren lesz látható a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végzett fiatalokból álló alkalmi társulat Szüfrazsisztek című utcaszínházi produkciója, Csapiné Matos Ibolya rendezésében. Az előadás címszereplői az alkotók által újraírt, nők uralta történelem elnyomott, éppen öntudatra ébredő hősei, a férfiak egyenjogúságért küzdő mozgalom harcosai – a történet természetesen nem itt és nem ma, hanem egy messzi-messzi galaxisban, a 30. században játszódik. 

forte_bernardaalba_2.jpg         Bernarda Alba háza

A Kisszínházban mutatkozik be koreográfusként a szegedi közönségnek Widder Kristóf, aki Horváth Csaba tanítványaként 2014-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus szakának hallgatójaként. A Bernarda Alba háza című kompozíció zenei anyaga Bakk-Dávid László diplomamunkája, az előadás a generációk közötti feszültséget dolgozza fel egy zárt viszonyrendszerben, egy családban, melynek már nincsenek férfitagjai. Az ebből adódó hiátus a színpadon mind a zene, mind a mozgás meghatározó eleme, a fülledtség, az elfojtott szenvedélyek és a finom gesztusok az előadás leguralkodóbb motívumai. 

Elsőként Szegeden lesz látható ezen az estén Widder Kristóf Sztravinszkij: Tavaszi áldozat című grandiózus zeneművére készített koreográfiája.  A darab középpontjában egy zárt közösség áll, aminek vezetője parancsára áldozatot kell hoznia, hogy az életben maradók a megszokott kerékvágásban élhessenek tovább – a történetet ezúttal Fehér László, Gyöngy Zsuzsi, Horkay Barnabás, Lőrinc Katalin, Mészáros Blanka, Nagy Norbert, Pallag Márton, Sipos Vera és Zsigmond Emőke elevenítik meg. 

aradikamara_popriscsin_dsc_1931_kicsi.JPGPopriscsin

Popriscsin címmel a Régi Zsinagógában lesz látható elsőként Magyarországon az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület évtizedes együttműködésének újabb gyümölcse. Gogol remekműve, az Egy őrült naplója a kisemberek tragikomikus világát idézi meg: Popriscsin az irracionális képzelet áldozata. Sorsa megmutatja, hogyan válik a kisember a megalázás áldozatává, hogyan veszíti el az embernek – alanyi jogon – járó tiszteletet, és hogyan lesz a tudattalan poklának életvégig tartó foglyává. A címszereplőt megformáló Harsányi Attila alakításáért elnyerte a Legjobb férfi színésznek járó közönségdíjat a nagybányai 24. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon idén júniusban. 

A fesztivál idején idén is tartanak workshopot hazai és határon túli magyar fiatal alkotók részvételével, Pass Andrea író, rendező, dramaturg és Widder Kristóf táncos, koreográfus vezetésével. A makrancos hölgy című Shakespeare-dráma nyomán készült munkabemutatókat július 28-án ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

A részletes program a fesztivál honlapján követhető.

(Forrás: MASZK Egyesület)

Kapcsolódó cikkek

A Mentőcsónak Egység az idei Thealter díszvendége