A Nyitott Kör színházi nevelési mustrára vár jelentkezőket

A Nyitott Szemek Fesztiválján színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok mutatkozhatnak be a pedagógus közönség előtt.

A fesztiválra a 2017-18-as évadban elérhető színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok alkotóinak jelentkezését várják a szervezők. Az évadnyitó mustrán lehetőséget teremtenek óvodapedagógusoknak, általános és középiskolai tanároknak, hogy átfogó képet kapjanak a résztvevő társulatok már futó vagy tervezett előadásairól, színházpedagógiai programjairól, az alkotó közösségek pedig így közvetlenül érhetik el a diákokat képviselő pedagógusokat. A szervezetek július 26-ig pályázhatnak a részvételre.

nyitott_szemek20-01_2.jpg

A mustra időpontja augusztus 25-26, péntek-szombat, helyszíne a Jurányi Pordukciós Közösségi Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.).

Három teremben zajlik majd a rendezvény. A programok korcsoportok szerinti megoszlásban kerülnek lebonyolításra: külön teremben ismerhetik meg az érdeklődők az óvodás, illetve alsótagozatos, a felsőtagozatos és a középiskolás korú diákcsoportoknak szóló programokat.

A prezentációra minden szervezetnek, társulatnak, színháznak 45 perce lesz. A megmutatkozás formája kötetlen, ez lehet egy Power Point / Prezi bemutató; avagy egy videós anyag prezentálása; avagy egy, az előadásból/programból származó részlet demonstrációja az érdeklődő pedagógusok részvételével; avagy akár ezek kombinációja.

Egy napon egy teremben négy program kerül bemutatásra, tehát a kétnapos fesztivál alatt korosztályonként nyolc, összesen huszonnégy program megismerésére lesz lehetőség. A mustra keretében be nem mutatott programok terjesztésére is lehetőséget kívánnak teremteni a szervezők, szórólapok, plakátok, videók és egyéb tájékoztató anyagok formájában.

A délelőtti és a délutáni blokkokat is 60 perces beszélgetések követik a programgazdák és az érdeklődő pedagógusok részvételével. A beszélgetéseket egy-egy szakmai moderátor vezeti majd; az óvodásnak és alsó tagozatosoknak szóló programokról Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője, a felső tagozatosoknak szóló programokról Hudáky Rita, a Magyartanárok Egyesületének képviselője, a középiskolás diákoknak szánt programokról Cziboly Ádám, az InSite Dráma egyik alapító tagja beszélget az alkotókkal és a közönséggel.

A szervezők a prezentációk mellett word café jellegű szakmai beszélgetéseket is terveznek.

A rendezvényen a részvétel mind a szervezetek, mind az érdeklődők számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A szervezők július 26-án éjfélig várják a színházi nevelési és/vagy színházpedagógiai szervezetek jelentkezését a rendezvényre. Jelentkezni a Nyitott Kör honlapján található űrlap kitöltésével lehet-

A rendezvény részletes programját legkésőbb 2017. augusztus 11-én teszik közzé a szervezők, azonban szívesen fogadják a pedagógusok, ifjúságsegítők, további érdeklődő szakértők előregisztrációját is, szintén a fenti linken.

(Forrás: Nyitott Kör Egyesület)