Az idei THEALTER a tánc, a fizikai színház és a szegedi bemutatók jegyében telik

A 27. alkalommal jelentkező szegedi művészeti fesztivál július 21 és 29. között várja a tánc szerelmeseit, és a szegedi független színházi produkciók iránt érdeklődő nézőket. 

Első alkalommal lesz a fesztivál vendége a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amely 2014-ben alakult András Lóránt színész, koreográfus és tanár, valamint az egyetem végzős koreográfushallgatóinak ötlete nyomán. Több hazai és magyarországi fesztiválon is sikerrel szerepeltek, a közönség mellett a szakma is pozitívan fogadta előadásaikat, egyedi munkáikat.

andraslorant_femme_img_2428_kicsi.JPGFemme

Szegeden ezúttal Bezsán Noémi Femme című koreográfiája lesz látható, amelynek kiindulópontja Euripidész Médeia című drámája. Az előadás szereplői: Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, László Otília, Macaveiu Blanka, Ruszuly Ervin és Szabó Franciska. 

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karáról érkezik Bács Miklós és Irina Wintze végzős osztálya. A román hallgatók fizikai színházi előadása is nemes irodalmi alapanyag felhasználásával készült, Esterházy Péter Egy nő című kötetének szkeccseit személyes, dinamikus, a zenét és a humort is bátran használó epizódokban idézik meg a fiatal színészek, Andreea Bănică, Norbert Boda, Nicole Burlacu, Alexandru Chindriş, Robert Dance, Blanca Doba, Radu Dogaru, Mózes Denisse, Alexandru Popa, Dan Pughineanu, Irina Sibef, Cosmin Stănilă, Maria Teişanu, Victor Tunsu és Eric Ţuţuianu. A változó és változatos női szépséget, a női szerepeket, a néha keringőre, néha inkább egy techno zenére hasonlító kapcsolatokat bemutató színes és szórakoztató előadást az Uniter-díjas balerina és színésznő, az eredeti látásmódjáról, friss, fiatalos és energikus munkáiról ismert Andrea Gavriliu jegyzi rendezőként. 

bbte_egyno_nic_1259_kicsi.jpgEgy nő (fotó: Nicu Cerciu)

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet a negyedéves színészhallgatók Roberto Zucco című fizikai színházi előadása képviseli, amelyet a 7óra7 színházi portál beválasztott a tavalyi év negyven legfontosabb előadása közé. Zucco angyalarcú fiatalember, aki úgy jár-kel a világban, hogy kíméletlenül átgázol azon, aki az útjába kerül – a valós történetből azonban Bernard Marie-Koltès nem krimit, hanem a társadalom és egyén viszonyát, az elvárásokat, a ki nem mondott kérdéseket és az elhallgatott válaszokat fölmutató lírai drámát írt, amelyet Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályának hallgatóival Horváth Csaba állított színpadra. Az erős atmoszférájú előadás címszerepében Kovács Tamás, a további szerepekben Mészöly Anna, Ballér Bianka, László Lili, Ténai Petra másodéves hallgató, valamint Lestyán Attila, Vizi Dávid, Martinkovics Máté, Vilmányi Benett és Szántó Balázs mutatkozik be a szegedi közönségnek. 

Idén is a fesztivál vendége lesz a Forte Társulat: az évad legkiemelkedőbb kortárstánc előadásainak járó Lábán Rudolf-díjjal és a veszprémi XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó fődíjával elismert 5. vonósnégyes, valamint a Lábán Rudolf-díjra nominált Concerto is látható lesz Szegeden. Bartók Béla nagy formátumú, felkavaró zeneműveire Horváth Csaba készített látványos koreográfiát, a jelmezek Benedek Mari munkái. Az 5. vonósnégyest a Bujtor Kvartett szólaltatja meg, Fehér László, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Nagy Norbert és Widder Kristóf táncolják, a Concerto táncosai Barna Lilla e. h., Csiby Gergely, Egyed Bea, Fehér László, Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, Mészáros Blanka, Nagy Norbert, Pallag Márton, Sipos Vera, Widder Kristóf és Zsigmond Emőke. 

forte_bartokconcerto_palyizsofia_016_kicsi.jpg5. vonósnégyes (fotó: Pályi Zsófia)

Az Elhanyagolt férfiszépségek – Andrássy Máté és Újvári Milán duója – alcíme szerint szkeccsparádé testhasználattal. A méltán népszerű, szórakoztató fesztiváldarab 2016-ban a Thália Színház Humorfesztiválján elnyerte a Fővárosi Nagycirkusz, valamint a zsűri különdíját, majd a VIDOR fesztiválon újabb különdíjat kapott mint „A legjobb néma vígjáték, a test színháza”. 

A fesztivál fontos része a nagy hagyományú szegedi független színházi előadások bemutatása, idén is változatos lesz a kínálat. A ZUG Művészeti Tetthelyen két alkalommal lesz látható a Benkő Imola Orsolya rendezésében, a Homo Ludens Projekt előadásában a KZ-oratórium. Radnóti Miklós verseiből és Szilágyi György Hanyas vagy? című szövegéből állította színpadra a Notesz című estet Dégi János, a verseket Balog József mondja el. A REÖK pinceszínházában lesz látható a Parti Nagy Lajos: Moliére: Tartuffe című előadás, a brechti és meyerholdi ihletésű produkció rendezője Herczeg Tamás. A fesztivál zárónapján pedig a Metanoia Artopédia várja az érdeklődőket a Grand Caféban az Artopéd paradoxon – feljegyzések a jövőről című előadásával. 

(Forrás: MASZK Egyesület)

Kapcsolódó cikkek

A Mentőcsónak Egység az idei THEALTER díszvendége

Idén a bemutatók lesznek a THEALTER fókuszában