Összeállt a Vidor Fesztivál programja

A nyíregyházi fesztiválon tizennyolc produkció: kilenc nagyszínpadi és kilenc kamaraszínházi előadás fog versenyezni. 

A szórakoztató előadások idén augusztus 25. és szeptember 2. között megrendezésre kerülő seregszemléjére valamennyi, Magyarországon működő színház és színtársulat ajánlhatott két-két, a fesztivál profiljába illő produkciót. A fesztivál előadásai a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban lesznek láthatóak.

kutyaharapas_38.jpgNagypál Gábor és Mucsi Zoltán a Kutyaharapás előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Minden fesztiválnapon két előadást tartanak. A nagyszínpadon a Bartók Kamaraszínház Háy János Rák Jóska, dán királyfi című tragikomédiáját, a Nemzeti Színház Szergej Medvegyev Fodrásznő című művét, a Vígszínház Woody Allen Szentivánéji szexkomédiáját, a Vörösmarty Színház Háy János A Herner Ferike faterja című darabját, a Játékszín Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakását, a József Attila Színház Giulio Scarnacci és Renzo Terebusia Kaviár és lencse című komédiáját, az Orlai Produkciós Iroda Dés Mihálytól a Pesti barokkot, a Budaörsi Latinovics Színház pedig Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című vígjátékát mutatja be, míg a tatabányai Jászai Mari Színház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás közös produkciójában Székely Csaba Kutyaharapás című darabját láthatja a közönség. 

herner_feri.jpg      Kricsár Kamill, Kádas József és Krisztik Csaba A Herner Ferike faterja előadásában (forrás: Vörösmarty Színház)

A Krúdy Kamarában Szabó Borbála Szülői értekezlet című darabját a Füge Produkció, Olt Tamás és Vaszkó Bence Rejtő Jenő élete és művei alapján írt komédiáját, a Szájon lőtt tigrist a Nemzeti Színház, Lionel Goldstein Halpern és Johnson című vígjátékát a budapesti Gólem Színház, Dunai Ferenc A nadrág című komédiáját a Karinthy Színház, Romain Gary Salamon király szorong című darabját pedig a Rózsavölgyi Szalon Arts&Café mutatja be. 

Az Orlai Produkciós Iroda Billy van Zandt és Jane Milmore Bocs, félrement! című művével érkezik, Vinnai András Fear the Szaknévsor! című „rémtörténetét a szolgáltatói szektorból” a Dumaszínház adja elő, Ivan Viripajev Illúziók című színművét a székesfehérvári Vörösmarty Színház hozza el Nyíregyházára a Rózsavölgyi Szalon Arts&Caféval közösen, amely a zárónapon Neil Labute Valami csaj(ok) című művét is bemutatja. 

fear_puskel.jpgJankovics Péter és Rainer-Micsinyei Nóra a Fear the Szaknévsor! előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

A hattagú Vidor-zsűri elnöke Benedek Miklós színművész lesz, négy ítész a nézők közül kerül ki, a színészeket pedig Széles Zita, a Móricz Zsigmond Színház színművésze képviseli. 

Az idei Vidor Fesztivál részletes programja innen érhető el.

(Forrás: MTI, Szinhaz.hu)