Kis híján tömegsírba kerültek Kozák András földi maradványai

Mindössze egy sírkőre ragasztott cetli figyelmeztette özvegyét, Drahota Andreát, hogy lejárt a sírhely bérleti ideje.

A 2005-ben elhunyt Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művészt a saját halottjának tekintette a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Thália Színház, a Vidám Színpad, a Pesti Magyar Színház, a Magyar Színházi Társaság és a MASZK Országos Színészegyesület is. A temetés megszervezéséről így nem a gyászoló feleségnek, Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznőnek kellett gondoskodnia, a kollégák elrendeztek helyette mindent.

kozaknagy3.jpg          Kozák András (forrás: Vörösmarty Színház)

Drahota Andrea akkor nem volt olyan állapotban, hogy azzal foglalkozzon, hány évre váltották meg a sírhelyet, azonban az elérhetőségét megadta a Farkasréti temetőnek – írja a Bors. Ennek ellenére egy idegen embertől kapott üzenetből tudta meg, hogy valaki egy „meghosszabbítás egyeztetése” feliratú vörös cédulát tett a sírhelyre. Ekkor derült ki számára, hogy lejárt a bérleti szerződés, amiről senki nem értesítette az özvegyet.

Az eljárásrend szerint, aki nem hosszabbítja meg időben a szerződést, hozzátartozóját kihantolják és egy jeltelen közös sírba temetik. A temetői dolgozók a Borsnak elmondták, hogy noha a bérlet lejárta után van egy év türelmi idő, ha menet közben – akár másnap – valaki megveszi azt a sírhelyet, akkor az elhunytat haladéktalanul exhumálják.

kozak_drahota.jpg                          Kozák András és Drahota Andrea

Drahota Andrea akkor átutalta a 145 ezer forintot, amely további tíz évre biztosítja Kozák András sírhelyét.

(Forrás: HVG, Bors)